A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Oláh József: Fejezetek a sárréti települések történetéből

tartásáért, a kiisrábé puszta (2930 3/8 hold) használatáért évi 7688 ft 2 részletben! (ápr. 24., szept. 29.) lefizetését vállalták. Kötelezték magukat arra is, hogy a pap és a kántor földjét ingyen megszántják, az épületeket kijavítják, a kért előfogatokat kiállítják, a pusztát a „bokrok, tövisek és egyéb hasztalan növényektől” megtisztítják, a bárándi tiszti lakhoz az előírt két béres szekér őszi szalmát beszállítják, vadászati, halászati, legeltetési jogában a püspökséget nem zavarják.11

A szokásjogon, megyei gyakorlaton, törvényes előíráson, szerződésen alapuló járadékot a földesurak, Bakonszegen: báró Vay Miklós, gróf Rhédey Gábor, László, Lajos, Fráter Béláné, gróf Rhédey Julianna; Bárándon: a nagyváradi latin szertartáséi püspökség; Berettyószentmártonban: Baranyai Károly, Leszkay Ferenc, Dessewffy Ignác, Rudnyánszky Sándor; Berettyóújfaluban: herceg Eszterházy Pál; Bihartordán: Fáy Alajos; Csökmőn: a nagyváradi latin szertartású káptalan, gróf Csáky Kálmánná; Furtán: a váradi deák káptalan kis prépostsága; Gáborjánban: herceg Eszterházy Pál; Nagyrábén: a nagyváradi deák püspökség; Zsákán: gróf Rhédey Ádám, János, báró Vay Miklós élvezték.

A jobbágyok és a földesurak viszonya a földterület fokozott hasznosításával, a népesség gyarapodásával, differenciálódásával egyre feszültebbé vált. 1836. április 23-án a furtaiak azt írták a királynak, hogy „Kritsfalussy Ferentz Űr Ő Nagysága által á nékünk örök időre által adott urbariális földeink, három esztendővel ennek előtte egyszerre elvétettek, és ez áltál 573 lélekből álló mintegy ötvennégy famíliákat föld szűkölködő állapotba tevén azokat szorultságba, szegénységbe juttatta”.12 A berettyószentmártoniak 1848-ban azt panaszolták, hogy „Leszkay Ferenc az új földesúr úrbéres földjeiket” elfoglalta, „s részükre 36/g hold kopár, terméketlen s a szik miatt javíthatatlan legelőt” adott. Sőt még „szabad legeltetési jogukat” is megszüntette.13

Három sárréti helységről a többieknél is részletesebb adatokkal rendelkezünk. Az 1817/18-as dicalis conscriptióból (országos adóösszeírásból) megtudhatjuk, hogy Bárándon ekkor a 224 telkes, 91 házas és 15 házatlan zsellér mellett, 124 fiút, 8 atyafit, 28 szolgát és 18 leányt vettek számba. Továbbá azt is, hogy 78 ökröt, 366 tehenet, 74 három-, 144 kétesztendős marhát, 146 borjút, 879 szekeres és heverő lovat, 40 három-, 93 kétéves csikót, 233 sertést, 1441 juhot tartottak. (Az itteni állatállomány szarvasmarhából 646,4, lóból 809,6, sertésből 26,56, juhból 102,31, egészében 1584,87 számosállatnak felelt meg, s akkori értékének a felsorolt állatfajok 40,79, 51,08, 1,67, 6,46%-át adták.)14 A helybeliek 448 házat laktak, terményüket 6 szárazmalomban őrölték meg.15

11 Uo. VII. 5/b 3.

12 Uo. VII. 5/b 24.

13 Megkérdezésekor az új tulajdonos azzal érvelt, hogy: az eredeti szerződésben az ide telepített tótok nincsenek megnevezve, a telepesek nem írták alá a megállapodást, és „Nyitzky, mint zálogbirtokos” csak a birtoklása idejéig tehetett ígéretet az idetelepülőknek. HBML. VII. 5/b 9.

14 Korától, ivarától, hasznosításától függetlenül egy szarvasmarhát vagy lovat 0,8, egy sertést 0,114, egy juhot 0,071 számosállatnak számítottunk.

15 HBML. V. 608/a 8.

34