A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara tevékenysége a nagy gazdasági válság időszakában 1929-1933

tói, hogy a visszatartott 10%-ot fizesse ki a bank részükre, mert ők a tartozásukat teljesen kifizették. A kérelmezó'k 200 P-t vettek fel személyenként. A visszatartott ösz- szeg számukra jelentó's, mert ezáltal a kedvezményesnek remélt kölcsön lényegesen megdrágult. A megbízott a veszteségek levonása után a megmaradó biztosíték kifizetését kérte. A kamara a bankhoz írt levélben soronkívüli elintézést kért 1931. augusztus 27-én. Erre a bank közölte, hogy 11 kiskereskedő' 1809,32 P-vel, 35 kisiparos 2533,98 P-vel tartozik, s ezt levonja a biztosítéki alapból. A tartozások a biztosíték 40%-át tették ki, a 60%-ot visszafizetik. Ez a megoldás nem tetszett az érdekelt kisiparosoknak, s a Debreceni Ipartestület azt javasolta, hogy értekezletre hívják össze az érdekelteket. A bank igazgatója nem jelent meg 1931. november 4-én a kamarai értekezleten, s közölte, hogy a biztosíték 60%-át fizeti ki. Az értekezlet résztvevői megállapították, hogy velük szemben a bank méltánytalanul járt el, mert az egész biztosítékot vissza kellene fizetni, azonban peres útra nem mennek, hanem felveszik a biztosíték 60%-át.3 így ért véget a helyi hitelakció, melyhez oly nagy reményeket fűztek a kisiparosok és kiskereskedők.

A kamara közgyűlésén 1930. március 6-án az előterjesztés megállapította, hogy a kisiparosságnak egyik legnehezebben várt kérdése a kisipari hitelakció kereteinek a kiterjesztése. Évek óta húzódott a megoldás és most is csaknem egy fél év óta folytak már a tárgyalások. A kamara elnökségének a kisipari hitel kérdésében mindig az volt az álláspontja, hogy ez a hitelakció nem segélyakció, ennek a termelő munkát kell lehetővé tenni. Éppen ezért a kamara elnöke és főtitkára többször hangsúlyozta, hogy a kisipari hitel munkaalkalmak teremtésével kapcsolódjék össze. Az elnökség az elmúlt év őszén kifejtette, hogy a hiteltárgyalásokat télen be kell fejezni, mert tavasszal a munkák megindulásakor a kézművesek csak így vehetik hasznát a hiteleknek. Az elnökség a hitelkérdés megoldásának a sürgetését javasolta. A közgyűlés elfogadta a javaslatot.4

Ugyanezen a közgyűlésen tárgyaltak arról is, hogy az 1929 nyarán megindított kiskereskedelmi hitelakció nem volt eredményes. A szigorú feltételek miatt nem vállalkozott elég pénzintézet az akcióban való részvételre, a részt vevő bankok pedig nem vehették igénybe teljes egészében a rendelkezésre álló 100 000 P biztosítéki alapot. A kereskedelem nehéz helyzete miatt a hitelakciót jelentős összeggel kell dotálni, a veszteségi garancia összegét is jelentősen fel kell emelni. Az elnökség felterjesztést javasolt a kereskedelemügyi és a pénzügyminiszterhez, s ezt a közgyűlés elfogadta.5

Az 1930. november 6-án tartott közgyűlésen megállapították, hogy a megyeszékhelyen lévő pénzintézetek főleg a közel fekvő helységekbe helyeztek ki kiskereskedelmi kölcsönöket. Bihar vm., Szabolcs vm. távoli részén, Szatmár vm.-ben nem adtak semmit. Összesen 122 577 P-t folyósítottak, ez csak kis része az 1 milliós keretnek. A kisipari hitel céljára a kormány országosan 10 millió P-t engedélyezett, 80%-át a vidéki iparosság részére az Iparosok Országos Központi Szövetkezete kapta meg. Sok iparos azonban arról panaszkodott, hogy a hitel engedélyezése nehézkes, nagy biztosítékot követeltek, sokszor az igényelt összegnek csak egy részét kapták meg. Az elnökség régi álláspontja beigazolódott, hogy a kisipari kölcsönök akkori formája nem oldotta meg a kézművesek megsegítését, az akciónak a termelő munkát kell lehetővé tenni. A hitelt munkaalkalmak nyújtásával kell összekapcsolni. Az elnökség azon álláspontja is igazolást nyert, hogy a hitelek centralizálása helytelen, decentralizálni kell, hogy az iparosok legalább az ipartestület székhelyén jussanak hitelhez,

3 HBML. IX. 201/b. I. 138/1932. sz.

4 DKI. közgyűlési jkv. 17/1930. sz.

5 Uo. 18/1930. sz. (márc. 6.).

125