A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)
Tanulmányok - Mervó Zoltánné: Adalékok Debrecen város népoktatásához 1919-1944
Kéri ezért a minisztert, hogy „elemi iskoláink fenntartását és fennmaradását, a tanítói fizetésekhez való egyházi hozzájárulási összegnek leszállítása által lehetővé tenni mél- tóztassék. Isten őrizzen attól bennünket, hogy Debrecennek, az egyetemi városnak, mely anynyi sok más magasabb iskolával is dicsekedhetik, éppen népoktatásügye sorvadna el, mely minden kultúránk alapja.” A miniszter a kérés alapján az iskolafenntartó egyházat 1923—1928 között 50—80, majd 1928 novemberétől ismételten 90%-os helyi javadalom biztosítására kötelezte.3 Ezzel átmenetileg megoldódott a tanítók javadalma. Adósságok súlya alatt folytonosan pénzügyi zavarokkal küzdött az izraelita hitközség két kitűnő iskolája is. A VKM-hez írt 1924. november 26-i folyamodványban a tandíjpótló államsegély felemelését kérte az iskolaszék s támogatást ahhoz, hogy „.. .e válságos időben népoktatás-ügyünk mélyítésével és intenzív kiépítésével mi is hozzájárulhassunk Csonka-Magyarországnak a körülöttünk lévő nemzetekkel való kultúrfölényünk nyilvánvalóvá tételéhez és emeléséhez.”4 Az iskolákra háruló gazdasági nehézségek a harmincas években sem csökkentek, sőt felvetődött a város részéről teljesített költségek megvonása is. „Súlyos teher zuhanna Debrecen városra, ha redukálná a felekezeti iskolák segélyét, mert az anyagilag kimerült egyházak kénytelenek lennének az elemi iskoláikat átadni a városnak” címen a Debreceni Független Újság hasábjain 1932. november 4-én arról olvashatunk, hogy a költségek csökkentése valóban felmerült, de a világi és egyházi hatóságok képviselői megállapodásra jutottak: a város a takarékossági bizottság esetleges javaslata ellenére sem redukálja az egyházak részére korábban megállapított iskolai segélyeket. 1934. február l-jén az izraelita hitközség néhány tanítója panasszal fordult a közigazgatási bizottsághoz, mert illetményeiket a hitközség nem folyósította. Ennek kapcsán az iskolaszék elnöke előadta, hogy a hitközség teherbíró képessége a minimumra csökkent, emiatt . .iskoláinkat csak az esetben tudjuk fenntartani, ha az iskola terheinek csökkentését el lehet érni, illetve az állami hozzájárulás mértékének emelésével könnyítenének terheinken. Ha azonban ezt nem érhetjük el, kénytelenek leszünk lemondani iskolafenntartási jogunkról.”5 1930-ban a kormány elrendelte, hogy az üres állásokat nem szabad betölteni, s ily módon az állam a felekezeti iskolák tanítóinak államsegélyét igénybe vette. Az 1937. szeptember 29-i református egyházi iskolalátogatási jelentés szomorúan állapítja meg a tanítói létszám csökkentését annál is inkább, mert ezt a gyermekek létszámának évről évre történő apadása indokolttá is tette. „3813 református gyermek jár más jellegű iskolába, ezért az egyház vezetőségének mindent meg kell tennie s olyan iskolapolitikát folytatnia, hogy a nagy történelmi egyház minél több gyermekét részesíthesse egyházi iskolai oktatásban” — olvashatjuk a jelentésben. A továbbiakban ezen úgy próbáltak segíteni, hogy a tankötelesek összeírását református tanerőkre bízták, akik a szülőkkel való érintkezés folytán arra kerestek választ, miért íratják a gyermekeket állami, vagy más jellegű iskolákba. A debreceni református népiskolák elnéptelenedése okainak kivizsgálására az iskolaszék 1941-ben külön bizottságot alakított. Az 1942. március l-jén kelt jelentés az elnéptelenedés okai között a gyermekszaporulat csökkenését, a rossz iskolapolitikát, a szociális körülményeket s végül az egészségügy és felszerelés tekintetében mutatkozó fogyatékosságokat emelte ki. 3 Uo. 2762/1923. KB. 4 Uo. 810/1925. KB. 5 Uo. 398/1935. alapszám, 471/1934. ikt. sz. és HBML VI. 503/1 1721/1937. ikt. sz. 113
