A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen mentőszolgálata
vitt intenzív osztály”. Berendezésével egyszerre nemcsak több beteget lehet ellátni, hanem rendkívül széleskörű és magasszintű ellátást lehet adni. így pl. ezek a kocsik infúziós oldatokkal, EKG-vel, sokk-készülékkel, külsőlegesen használatos pacemaker készülékkel is rendelkeznek. Laktanya A debreceni mentők — mivel mint a helybeli tűzoltóság alosztályaként tevékenykedtek, azokkal közös laktanyában — a Csapó utca 43. szám alatt kaptak helyet. Ez a ház előzőleg sok feladatot töltött már be, többek között katonai laktanya is volt. Az elhelyezés azért sem volt megfelelő ebben az avult földszintes épületben, mert a kocsiszínek, garázsok ajtajai az udvarra nyíltak, s onnan a nagyforgalmú Csapó utcára való kikanyarodás csakis többperces veszteséggel volt lehetséges. Miután megtörtént a két szolgálat szétválasztása, a mentők 1950. júl. 1-jével átköltöztek a Péterfia utca 28. szám alá, első önálló székházukba. A Péterfia utcai laktanya azonban egyre kevésbé felelt meg a gyorsan növő követelményeknek, és az Egészségügyi Minisztérium anyagi hozzájárulásával, a Városi Tanács által adományozott telekre (Külső vásártér—Szoboszlai út északi sarkára) 1972 novemberére felépült az új, az ország akkori legnagyobb és legmodernebb vidéki mentőállomása. Azóta is itt tevékenykedik a Hajdú-Bihar megyei és a Debrecen városi mentőállomás. Szervezeti fejlődés Mint már írtunk róla előzőleg, a debreceni Mentő Egyesület társadalmi szervként jött létre, ugyanakkor a hivatásos tűzoltóság kebelén belül működött. Szakmai vezetője dr. Derekassy István tűzoltó-mentőorvos volt, a főparancsnoki tisztet azonban Szikszay Gyula, majd 1944-ig Roncsik Jenő tűzoltó főparancsnokok látták el. Ilyen formában 1922-ig tevékenykedett a szervezet. Ekkor a nehéz gazdasági viszonyok miatt csökkent és rendszertelenné vált e nemes célra való adakozás, ezért az intézményt „várasasították”, azaz ettől fogva a hivatásos tűzoltóságot is üzemben tartó városi tanács tartotta fenn a mentőszolgálatot. Ezt követően viszonylag magas állami támogatással 1926-ban létrejött a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete (VVOME). Ez kezdetben az ország területén 27 mentőállomással és 38 mentőautóval rendelkezett. Fennállta alatt sokat tett az ügy előreviteléért. Pl. ez a szervezet fejlesztette ki az előzőekben már említett Rába gyártmányú Magosix-Super típusú mentőautót.18 Ez az egyesület felkérte Debrecen városát, hogy az lépjen tagjai sorába. A közgyűlés azonban akként határozott: „... belépni nem kíván. Debrecenben a hivatásos tűzoltóság látja el a mentői szolgálatot. Ez az intézmény állandóan készenlétben van. Ennek a megszervezett és jól működő tűzoltóságnak fenntartása s a fejlődés követelményeinek továbbfejlesztése olyan terhet ró a város házipénztárára, hogy ezek mellett az egyre súlyosbodó anyagi terhek mellett nincs módjában a város közönségének az, hogy társadalmi úton hasonló célt szolgáló egyesületet külön is támogasson.”19 18 Dr. Osgyáni Z.: Hajdú megyei szervezet története 10—11. old. 19 HBML IV.B. 1403/a.—782/1926. és HBML IV.B. 1403/a.—335/1938., továbbá Jelentés az 1927-es évre. A hét mentőállomás: Berettyóújfalu, Debrecen, Egyek, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Püspökladány. 102
