A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években
Királyi Rendelés 13. és 14. Czikkely értelmé-hez képest a Scala szerént devalválódván lett Váltó Czédulába Ezer hatszáz negyven két Rft. egy és négy ötöd krajczár.” — •rögzíttette Baranyi György testator. Ezen utóbb jegyzett dispositio testamentaria a praxis szempontjából is szemléletes példáját adja az ősi juss sorsának. Megállapíthatjuk a végrendelet tanulmányozásából, hogy a végrendelkezők jelentős szerzeményi vagyontömeggel is rendelkeztek. A rendelés tételekor hat életben levő gyermekük volt, mely leszármazók közül Baranyi László és Baranyi Pál, a testamentariusokat idézve, „bennünket sok méltánytalansággal illettek”. Megtudhatjuk azt is, hogy „Baranyi László ... azon kívül, hogy Bennünket sok rendbéli illetlen tselekedeteivel sértegetett, és több ízbe meg szomorított, még az Édes Anyai Dajkálkodásért azzal a hálá- datlan kimondással vérzetté szívünket, hogy az őtet nemző Édes Anya neki nem Any- nya. Ezek által érdemtelenné tette magát a mi Szülei szívességünkre, semmiféle javainkba ne részesüllyön, hanem csak az ősi Successióból eső rész adódjon ki néki ...” Ennek megfelelően konstatálhatjuk, hogy az örökhagyó—végrendelet nem létében — törvényes örököseit szerzeményi vagyonából végső rendelésében kitagadhatta, azonban erre az ősi vagyon tekintetében nem volt lehetősége, hiszen az ősi vagyon végrendelet hiányában is feltétlenül a leszármazót illette. Ugyancsak a kitudásra találunk példát Nagy Bálint 1826. évi május hó 26. napján46 kelt végintézkedésében, ahol annak előrebocsátása mellett, hogy az örökhagyónak négy élő gyermeke van, valamint annak rögzítésén túl, hogy mely vagyontárgyak képezik az örökhagyó hagyatékát, a testator kinyilatkoztatta, hogy „Negyedik Gyermekét Nagy Józsefet a ki szabadsággal Huszár Katona; ithon van, mint hogy az, az házasodás színe alatt, hol 50, hol 60 Wft.-okat kitsalt, és azolta több 100 forintokat elpazérolt, semmi segítségére nem volt, hanem szünet nélkül gyalázattyára ...” ezért vagyonából többel, mint amennyivel eddig segítette, a továbbiakban nem kívánt segítségére lenni. Ha már a jelzett végrendeletek kapcsán említést tettünk a kitagadásról, akkor szólnunk kell a jogintézmény érvényesülési köréről is. A testamentumok e körben, kitagadásról, kirekesztésről, kitudásról, kisemmizésről, megrövidítésről beszélnek, melynél fogva a testator szülő leszármazóját, és így végintézkedés hiányában törvényes örökösét meghatározott okok megléte esetén az öröklésből részben vagy egészben kizárhatta. 1848 előtt az ősi javak tekintetében — mint reprezentáns példánk is mutatta — teljes kizárási lehetőség nem volt. A kitagadás okát vagy okait a végrendeletben mindenkor rögzíteni kellett, s ezek csak valódi és alapos okok lehettek.47 Az előzőekben vázoltuk az ősi vagyon háramlásának azon útját, midőn a végrendelkező leszármazóit részeltette az ősi javakban. Hivatkoztunk ugyanakkor arra is, hogy más oldalról leszármazók hiányában az ősi jószág arra az ágra szállt vissza végrendelet létében is, amelyről eredt. Ezt igazolja Halasi Sámuel 1823. évi szeptember hó 2. napján48 kelt testációja, mely szerint az örökhagyó kiemelte, hogy „A feleségemről Kardszagi Erszébethről álló sucessiom Hétszáz Rft. pengő pénzben, az a Vér szerént való Atyafiaknak adódjon vissza ... ”, ugyanakkor kinyilatkoztatta azt is, hogy „az édes Atyám uram halálával 1815. évi június hó 18. napján osztályképpen reám maradt 3750 Váltóforint adódjon vissza a Vér szerént való Atyámfiainak, vagy azok Successorainak”. A végrendelkezés további tartalmi elemeit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az ősi és szerzett vagyontárgyak tekintetében tett szigorú elhatárolást követően a testator 46 Uo. No. 1693. 47 Vő. Tárkony Sz. E.: i. m. 717. old. 48 HBmL IV. A. 1011/z. No. 1634. 70