A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Balogh István: Két város története az új monográfiák tükrében
szoros életközösségben élő népelemek elhagyták a várost, a másfél évszázadot átvészelt magyar lakosság megfogyatkozott számban ugyan, de helyben maradt. Az 1719-ig tartó katonai és kamarai igazgatás egyaránt kedvezett az idegenek beköltözésének, a beköltözők első, német nyelvű rétege ekkor jött a városba. A demográfiai fejezet szerzőjének megállapítása szerint azonban a jövevények zöme magyar etnikumú területről származott.44 Debrecen a háború évei alatt Várad visszafoglalása előtt (1692) ismételt hadvonulások és éveken át tartó téli katonai beszállásolások terheit nyögte. Védtelen helyzetében csak óriási pénzáldozatokkal válthatta meg megmaradását. A Rákóczi-szabadságharc sem egyformán érintette a két várost. Szeged a várat mindvégig kezében tartó várőrség jelenléte miatt, viszonylagos védettséget élvezett. A fejedelem által vezetett rövid ostromtól eltekintve nagyobb hadvonulások sem voltak a környékén és a felkeléssel szemben ellenséges magatartást tanúsító délvidéki rácok beütésétől is mentes maradt.45 Debrecen ellenben a szabadságharc kezdetétől fogva pénzzel, fegyverrel, élelemmel, és kézműiparosainak munkájával segítette a felkelés ügyét. Lakossága az ismételt hadvonulások miatt hosszabb-rövidebb időre — négy ízben is — kénytelen volt a kurucok és labancok prédájára hagyni városát. Az 1708 óta dühöngő pestis lakóinak közel negyedét pusztította el. A zavaros időszak elmúltával népessége mégis mintegy 20 000 lélekre menő lakosságával nemcsak Szegedet előzte meg (kb. 14—17 ezer fő), hanem az ország legnépesebb városa volt.46 A szatmári békével beköszöntő nyugodtabb időszak és az új társadalmi és államberendezkedés folytán mindkét helyet a közjogi állapotok tisztázására kényszerítette. Szeged a katonai és kamarai igazgatás közvetlen gyámkodása alól a középkori jogállására hivatkozva igyekezett az új rendi társadalom kiváltsággal felruházott tagja lenni. Ezt 1719-ben el is érte. A vonatkozó kiváltságlevélnek, a királyi városok autonómiáját, igazgatási és igazságszolgáltatási szervezetét megállapító szabályozása jellemző módon tükrözi a centralista-abszolutista államhatalom várospolitikáját. Ez messzemenően biztosította a központi kormányszékeknek és uralkodóknak közvetlen befolyását a királyi peculiumnak tekintett város felett. A kiváltságlevélnek két pontja a Debrecenétől eltérő további fejlődése szempontjából kiemelkedő. Az egyik kimondotta, hogy polgárai mentesek a katonai beszállásolás alól, a másik pedig az, amelyik eltiltotta, hogy a polgárok közé más vallásút, mint katolikust felvegyenek.47 Szegednek az államhatalommal és a másik három rend — de különösen a katolikus klérus — ellenállásával, a rendi korszak fennállás alatt sohasem kellett harcolni. Vele szemben Debrecen e korszakbeli történetét a mindvégig változó intenzitással folytatott küzdelem tölti ki. Az Erdélyt Magyarországhoz visszacsatoló Diploma Leopoldinum nemcsak különleges voltát, de a XVI—XVII. század folyamán kialakult kizárólagos kálvinista jellegét is elismerte. Az 1693-ban kiadott királyi diploma, amely a szabad királyi városok közé emelte, a katolikus klérus igényei érvényesítése érdekében tartalmazta azt a kétértelmű feltételt, hogy a „fennálló egyházak joga fenntartásával”. Ez akkor nem látszott veszélyesnek, de az országgyűlési becikkelyezésnek ez a kitétel bizonyult a legfőbb akadályának. Valóban az 1715: 108. te. csak a plébánia felállításától és a ferences rend visszafoglalásától függően járult hozzá a 44 Szeged története II. k. 21., 24., 64., 131—132. old. 45 Uo. II. 46—67., Debrecen történeten. 109—135. old. 46 Szeged története II. 131. old. 47 Uo. II. 83—93., 96—99. old. 18
