A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Zoltai Lajos munkáiból - Gazdag István: Debrecen város történeti kronológiája III. 1693-1790

1704 július. Debrecen a fejedelem parancsára követeket küldött a gyulafehérvári fejedelem­választó országgyűlésre. A kollégiumi diákok fellázadtak „bizonyos punctumok ellen” amelyeket a professzo- rátus és a városi tanács a coetus diákönkormányzatának a korlátozása céljából foga­natosított. Dobozi István fó'bíró kezdeményezésére megalapították a kollégium negyedik tan­székét, amelyre meghívták Kecskeméthy Györgyöt. Az év során felépült az Ispotály templom. augusztus 12. A Kollégium a városi tanács által ünnepélyesen megerősítve új tör­vényt adott ki a tanulmányi munka, a kollégiumi élet szabályozására. Ez a harmadik törvény életben maradt 1792-ig. 1705 szeptember 28. „Hadi edictum” címen megjelent Debrecenben a kuruc hadsereg ka­tonai törvénykönyve. október 19. A német hadak közeledésének hírére gr. Eszterházi Antal és gr. Károlyi Sándor kuruc tábornokok parancsba adták: a lakosság meneküljön. A város népe futásban keresett menedéket. 1706 augusztus 2. A császári hadak közeledésének hírére a lakosság másodízben is felkere­kedett és a nyíri ligetek, Tokaj és Bodrogköz felé menekült. november 28. Rabutin de Bussy tábornok csapatai megszállták a lakosságtól harmad­jára is elhagyott várost és csak 1707. január 2-án vonultak ki. 1707 május 6. II. Rákóczi Ferenc Debrecenből Rómába XI. Kelemen pápához küldte Brenner Domokos szepesi prépostot. szeptember. A város népe labanc és rác csapatok közeledtének hamis hírére ismét el­hagyta a várost. 1708 április 24. Megalakult Debrecenben a Tanítói Társaság, amelynek működését 21 pontból álló szabályzat rögzítette. december vége. II. Rákóczi Ferenc fejedelem a fiatal Dobozi István vezetésével a magyarországi protestánsok nevében követséget indított az észak-európai protestáns hatalmakhoz. 1709 október—december. Súlyos pestisjárvány tizedelte meg a város népét. 1710 március 29. Gróf Friedrich Löwenburg Várad császári parancsnoka oltalomlevelet adott Debrecen városának. december vége. Gróf Pálffy János altábornagy áthelyezte főhadiszállását Debrecenbe. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom