A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: Debrecen ipara és kereskedelme a XVIII. század elejéig. Közli: Radics Kálmán
Nemes Almásy István, Kassa városának egyik legelőkelőbb kalmára, hosszú ideig főbírája, ki maga is Debreczenből szakadt Kassára, 1602-ben Földváry Dániel deák, Kovácsi Mihályné és Vörös Bertalanná debreczeni kereskedőktől 1700 forint értékű posztót, karasiát, fodor iglert, aranyos végű török patyolatot, homlokszorító fedelet, ulmárt és selymes vásznat vásárolt. Ugyanez időben debreczeni Törösdi Mihály 1400 drb marhabőrt adott el Szegedi György kassai polgárnak egy bécsi kereskedő számára. Különben is nemességgel dicsekvő debreczeni kalmárok sem vetették meg abban az időben a marhabőrrel való kereskedést. Az imént említett Törösdy 6000 darab marhabőrre kötött üzletből kifolyólag 1606-ban elengedi kállói Nagy Demeternek 1800 forintnyi követelését; viszont Demeter úr Törösdyvel szemben lemond 6300 forintnyi követeléséről. Ebben az évben Szegedi Mihály kalmár 4200 forint erejéig letiltja Törösdy javait. Törösdy Mihály mellett kiváló debreczeni kereskedő a XVII. század elején Földváry Dániel senator is. 1607-ben Földváry Dániel deák és ifj. Kádas István — szintén debreczeni kalmár —-, Szíjgyártó Jánostól 12 994 forinton vett bizonyos marhák miatt perelnek egymással a tanács előtt. Ennyi pénz pedig akkor annyit ért, mit ma körülbelül kétszázezer korona. A város legelőkelőbb családai e korszakban mind kereskedők. Ilyenek: Bánki, Barcza, Váradi, Baranyi, Csehi, Csipkés Komáromi, Czégény, Cselődi, kisszántói Dobozy, Dobrai, jenei Dómján, Egri, Ecseri, Faragó, Fodor, Galgóczi, Gyárfás, Győri, Gyarmati, Gyulai családok. Harsányi, Király, Kollát, Kondorosi, Mike, Munkácsi, Oláh, Pap, Pataki, Székely, Széles, Szencsér, Szaniszlai, Szatmári, Vígkedvű, Vértesi, jenei Takács és Ungvári. Ezeknek tagjai a még nagyobb számmal levő iparos-rendekkel vetélkednek a főbírói, esküdtbírói és senatori székekért. Szóval a város oszlopos férfiai, vezetői, elöljárói csaknem kivétel nélkül kalmárok és mesteremberek. Közülök több nemcsak armális, hanem birtokos nemes. Ebből a dolgos, élni tudó, halálos veszedelmektől is vissza nem riadó, kemény fajból származott, hogy még csak egy tipikus nevet említsek Szikszai Kis Péter uram is, a Csapó-utczán lakó kalmárczívis, aki még áruit kínálgatva, a török tábort és török hódoltságon lévő városokat járta, az alatt olyan hasznosan kémkedett a keresztyén seregek javára, hogy a király később nemességgel s néhány biharmegyei elpusztult faluval jutalmazta meg érdemeit. Szikszai Kis Péter kisebb mértékben éppen azt cselekedte, amit később Harukker báró Békés területén nagyban. Vagyis újra benépesítette az elpusztult Jákóhodost, Hegyközkovácsit, Hegyközpályit és Jankafalvát. Egyik vejének utódai ma is élnek Debrecenben. Még az ősi vagyonból is van valami a kezükön. Városunk régi iparának és kereskedelmének ismertetését ezzel be is fejezem. A környező természeti viszonyok hatása alatt és sajátos helyi okok miatt bármennyire szegényes külsejű, inkább nagy faluhoz hasonló, építkezésben, csinosságban, kényelemben és biztonságban elmaradott volt is Debreczen: mégis századok folyamán szorgalmas kézműves és kereskedő polgárai minden jogczímet megszereztek ahhoz, hogy itthon és a külföldön már hajdan is Magyarország legkiválóbb városának, a nemzeti kultúra zászlóhordozójának tekintsék és ismerjék. Mi, akik büszkék vagyunk arra, hogy Debreczen — a mi szűkebb értelemben vett édeshazánk —, valóban fényes múltnak, gazdag és tanulságos történetnek dicsőségét is örököltük e minket tápláló földdel együtt... Kinek szívét nem hevíti az a vágy, az a kötelességérzet, hogy hagyományos polgárerények és polgári foglalkozások: ipar és kereskedelem, a jövőben minél nagyobbá, virágzóbbá és szebbé fejlesszék Debre- czent ?! 182
