A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: Debrecen ipara és kereskedelme a XVIII. század elejéig. Közli: Radics Kálmán

márkát érő árujokat elrabolták. Mennyi pénz volt ez akkor? Róbert Károly idejében egy márka ezüstből 8 arany forinttal felérő 320 dénárt vertek. 200 márka tehát 64 ezer dénárt vagy 1600 aranyat ért. Ugyanabban az időben Debreczeni Dózsa mester Zám helységet 10 ezer holdas határával, kegyúri jogával, vámjával, összes jobbágyával együtt 100 márkáért megvásárolhatta.

Okmányok és más följegyzések hosszú sora tanúskodik arról, hogy a XV., XVI. és XVII. században a város földesurai, magyar királyok, erdélyi fejedelmek, sőt török szultánok is újra, meg újra megerősítik Debreczen vásártartási jogát, polgárainak pedig országszerte vámmentességet biztosítanak. II. Ulászló hétre emelte országos vásárainak számát, amelyek külön-külön 15 napig tartottak. Hunyadi Mátyás pedig, főképpen az erdélyi szászok panaszára, a kápalan iránt felgerjedt nagy haragjában, Váradtól elvévén az árumegállító jogot, azt 1477-ben Debreczennek adományozta. E jog röviden abból állott, hogy minden idegen kereskedőnek, aki Debreczent útjába ejtette, bizonyos ideig áruit ki kellett raknia, hogy a debreczeni polgárok elővételi jogaikat gyakorolhassák. E joggal azonban Debreczen nem sokáig élhetett; de hogy mégis nagy kihatása volt a jövőre nézve, kétségtelen. A mohácsi vész után egymást érő zavarok, csaknem szakadatlanul tartó belső villongások, háborúk, a török uralom, de még Habsburgok uralma is, sehogy sem kedveztek a kereskedésnek. A zilált jogi viszonyok, mindenféle forgalmi nehézségek, nyomorúságos, járhatatlan utak, elszaporodott útonálló fosztogatók, rablók, a harminczad- és vámtisztek visszaélései, a rossz és hamis pénzek, a mértékek zavart okozó sokfélesége: mind-mind bajossá, felette kockázatossá és különösen veszedelmessé tették a kereskedői foglalkozást. Ehhez járult a közvéleménynek a kereskedésről való fonák felfogása. A kereskedőt „nemtelen, sőt gyalázó gyanúsításokkal terhelte”. Kalmár és uzsorás előtte egy fogalom volt. Olyan művelt, előkelő ember is, mint Verancsics Antal: a kalmárokat a világ nadályainak nevezte.

Mindezek ellenére a XVI. században és a XVII-dik első felében, népes és erős kereskedő-osztállyal dicsekedhettünk, amelynek igen tekintélyes része nem csak hogy magyar, hanem magyar nemes volt: Pesten, Budán, Székesfejérvárt, Győrött, Magyaróváron, Komáromban, Nagyszombatban, Szegeden, Kecskeméten, sőt Pozsony és Morva-Bródban is számos gazdag, nagyhírű, tőzsgyökeres magyar kereskedő lakott; közülök nem egy olyan, aki egymaga évenként 5—6, 10—12 ezer forintot fizetett a király harminczadába. A vezető szerepet a magyar marhatőzsérek játszották. Ezekről írja e kor kitűnő búvárlója, hogy „országfenntartó osztály volt. Rengeteg pénzt fizetett a kincstárba; magyarosított mindenfelé s az alföldi iskolák és egyházak, t.i. a protestáns iskolák és egyházak legnagyobb részét ezek a tőzsérek alapították”. Valóban nem nehéz kimutatni, hogy Debreczent is papjainak buzgalma mellett, világlátott kalmárai tették a reformáció híveivé. Méliusz Péter is egyik híres könyvét a „debreczeni áros népnek” ajánlotta. Mert a debreczeni kereskedők abban a korban az ország legnagyobb és legkiválóbb magyar kereskedői közé tartoztak.

Kereskedelmi területük pedig nem csak néhány vármegyére terjedt ki. Sokkal nagyobb volt, mint ahogy úgy találomra elgondolnék.

Összeköttetéseik nyomát nem a városi levéltárban kell keresnünk, amely efféle adatokban felette szegény; hanem inkább a felsőmagyarországi és erdélyi szász városok, a bécsi udvari kamarai, a brünni tartományi, a nürnbergi kerületi, augsburgi és müncheni levéltárakban, a határ-harminczadok kimutatásaiban, a bécsi és auspitzi handgráfok számadásaiban találjuk. — Elkalandoztak Lemberg, Krakó és Boroszló, délen Nándorfejérvár és a Szerémség felé. Üzletkörükbe tartozott csaknem minden árú, ami akkor a kereskedelmi forgalomnak tárgyát alkotta. Külföldre nyersterményeket, állatokat vittek ki; egyidejűleg tovább eladásra olasz, német, németalföldi

179