A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)
Tanulmányok - Bényei Miklós: Beőthy Ödön művelődéspolitikai nézetei
nagy tettekre ösztönző nemzeti példák varázserejét, abban a közboldogság fejleményét gátló okok bölcs intéseit, s abban a nemzeti méltóságnak, nemzeti érzésnek, melly nélkül nemzet sem lehet, élesztő tüzét. És innen van, hogy a mívelt nemzetek histó- riájik kifejlésére mindég különös gondal [!] valának, s ápoló, segítő, könnyítő, jutalmazó kezeket nyújtottak azon férfiaknak, kik e részbeni munkálódásikkal a jövendőnek életére a múltnak emlékével ösvényt világítottak. Még a míveltség külső küszöbén álló orosz nemzet kormánya is 50 000 rubel jutalommal ajándékozta meg azt, aki históriájának rejtelmiben sikerrel búvárkodott. S csak mi maradjunk e hátra más nemzetek megett, mi ne nyújtsunk segédkezet érdemes tudósunknak, hogy munkás életét gond nélkül szentelhesse a tudományoknak, mellyekből nemzetünkre nem kevesb dísz, mint haszon háramlik?” Figyelmeztette a követeket, hogy Horvát készülő főműve, „ha szorgos házi gondjai miatt még az ő életében, ő maga által sajtó alá nem kerül, úgyszólván használatlanul vesznek el egy egész munkás életet kívánó roppant élőmunkáktjai”.20 Az érvelés két szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt jelzi a korabeli felfogást a történetírás nemzeti funkciójáról. Másrészt az a felismerés is tükröződik benne — amely már a polgárias gondolkodás terméke —, hogy a tudományos kutatás nélkülözhetetlen feltétele az anyagi függetlenség, az anyagi gondoktól való mentesítés. A Horvát-féle segély egyébként precedenst teremtett. Négy esztendő múltán Marton József hasonló kérelmét már vita nélkül teljesítette a diéta; igaz, pénz hiányában az évdíjat nem tudták fizetni. Az 1840. április 28-i kerületi ülésben Beöthy Ödön sorolta fel a folyamodó érdemeit a magyar nyelv terjesztésében; külön is kiemelte, hogy a birodalom fővárosában, a bécsi egyetemen tanítja a magyar nyelvet és irodalmat.21 ,,A’ nemzet forró óhajtásai közzé lehetett méltán számítani az Ország közepette egy nemzeti színház létesülését, melly mind a’ nemzet díszének megfeleljen, mind az anyai nyelv terjesztését ’s erköltsösséget elősegítse. Társasági finomabb viseletre, mellyre — valljuk meg őszintén — olly nagy szükségünk van, és mellyre alig találtatik alkal- masabb-kedvezőbb eszköz- a’ Játékszínnél.” Beöthy Ödön ezekbe az 1836. április 23-án elhangzott szavakba saját véleményét is belefoglalta. Elmarasztalta a főrendeket, amiért az alsó tábla indítványát, az országos segedelem tervét elvetették és az ügyet az ún. szabad ajánlás (oblatio) útjára vitték, vagyis önkéntes magánadományokból kívánták előteremteni a nemzeti színház felépítésének költségeit. Megjósolta, hogy ily módon nem lesz játékszín; ezt mutatja a tapasztalás és a főrendek mostani magatartása, hiszen egyikük sem tett ajánlást. „Ha Játékszín azzal, hogy valaki tömött puzdrájára ütvén kezével, magát jobb hazafinak tartja, mint sokan vélik, keletkezne, úgy talán megtörténne — gúnyolódott —, de így tsak azon gondolatra vezérel: ha váljon a’ hazafi érzés a’ ruhába lakik é, avagy az azt viselőbe?” Elismerte, hogy drámáink rosszak, a vándorszínészek teljesítménye gyenge, de — tette hozzá — ezen lehet változtatni, mégpedig úgy, ha egy alkalmas, csinos színházat állítanak, amely kellemes időtöltést nyújt. Erre viszont — fejezte be hozzászólását — kellő mennyiségű pénz szükséges.22 Az idő Beöthy Ödönt igazolta: Pest vármegye kezdeményezésére és jórészt megyei erőből felépült ugyan a Pesti Magyar Színház, de megfelelő anyagi bázis hiányában súlyos pénzügyi gondokkal küszködött, még a bezárás gondolata is felvetődött. 20 Kossuth L.: i. m. 5. köt. 444. old. (a vita: uo. 443—446. old.) —- Az említett orosz történeti munka: Ny. M. Karamzin: Isztorija goszudarsztva Rosszijszkogo 1—11. (Szentpétervár, 1816—1829). Beöthy másik utalása: Horvát István Rajzolatok a magyarok eredetéről c. tervezett könyve. 21 Stuller F.: i. m. 7. köt. 152/2—153/1. f.; Konkoli Thege Pál: 1840-dik évi országgyűlés. Pest, 1847. 2. köt. 531. old. 22 Ogy Jkv. 1832—36. 14. köt. 235—236. old. 28