A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Tanulmányok - Tímár Lajos: A debreceni értelmiség a két világháború között
kalmazás nélkül levő középiskolai és főiskolai végzettségű egyének keresethez jussanak. ’,24 Az értelmiségi keresetek szóródása jól tükrözi az értelmiség belső réte- geztttségét. Az 1928. felmérés szerint a város szellemi munkásainak 32%-a (2146 fő) 6 középiskolát végzett, tehát a tulajdonképpen nem szellemi munkát végző csoportba sorolható be. E réteg jórészének keresete a város szakmunkás-rétegének keresetét nemigen haladta túl. A tényleges értelmiségen belül a legalacsonyabb képesítésű csoportok az óvónők és az elemi iskolai tanítók keresete, mintegy 1,8—2-szere volt a szakmunkásokénak és majdnem 3-szorosan meghaladta a gyáripari munkások átlag- keresetét. Az egyetemi végzettségű, közalkalmazottak igen differenciált fizetési skálán helyezkedtek el. Az 1924/7000 M. E. sz. rendelet szerint a V—XI. fizetési osztályban 3, a IV—V. osztályban 2, a többiben 1 fokozat volt. A magasabb fokozatba lépés egységesen az alacsonyabb fokozatban eltöltött 3 év után történt meg. A magasabb fizetési osztályba, státuszba kinevezés útján emelkedett a tisztviselő, de — a meghatározott létszámkeretek miatt — csak akkor, ha a magasabb fizetési osztályban nyugdíjazás, feljebblépés, vagy más ok miatt felszabadult egy hely. Ilyenkor az előre lépő személyét a rangsorozati pozíció határozta meg. Az előrelépés rendjét bonyolította, s az előrehaladást megnehezítette, hogy a meghatározott normál létszámon belüli tisztviselőket nem bocsátották el, hanem korábbi fizetési osztályukban való meghagyás mellett az ekkor létesített kisebb illetménnyel járó „B” fizetési csoportba sorolták át őket. Ha a státusz valamely fizetési osztályának ,,A” csoportjában megüresedett egy állás, akkor arra — ha volt ilyen — ugyanazon osztály „B” csoportjából kellett valakit kinevezni, egészen addig, amíg a „B” csoportban levők el nem fogytak, s a normál létszámot el nem érték.24 25 Mindez úgy tűnik, mintha tudatosan azt a célt szolgálta volna, hogy az értelmiséget a rendszer iránti fokozot lojalitásra késztesse. 1929-ben az összes felsőfokú végzettségű közalkalmazott átlagkeresete 400 pengő körül mozgott. A bírók és ügyészek átlagkeresete az egyetemi tanárokéval együtt az összes állami alkalmazottá csoport közül a legmagasabb volt. Nagy többségük havi 500—-800 pengőt keresett, de egy kisebb részük havi jövedelme 800—1200 pengőt is elérte. A középiskolai tanárok keresete a nem vezető beosztású bírák és ügyészek fizetési szintje körül mozgott, hasonlóan a mérnökökéhez és az orvosokéhoz. A polgári iskolai tanárok fizetése 250—450 pengő között mozgott, azaz az átlag munkásfizetés 2,6—4,8-szeresét tette ki. A magánalkalmazottak között a vezető állású banktisztviselők fizetése volt a legmagasabb. A Városi Takarék- és Hitelintézet igazgatójának ifj. Dr. Magoss Györgynek a havi fizetése 1932-ben 1240 pengő volt. Ebből 1000 pengő volt a törzsfizetés, 200 pengő a lakáspénz és 40 pengő a családi pótlék. A magánalkalmazottak fizetése széles sávban váltakozott az 1200—1300 pengőtől a kezdő írnokok 200 pengő alatti fizetéséig. Az értelmiségen belül jelentős különbségek voltak az életvitel anyagi feltételeiben. 1931-ben az értelmiségi családok 16,5%-a lakott 1 szobás la24 HBmL. IV. B. 901/a. — 70/1940 ein. 25 Részletesebben lásd: Kovács Gábor: Az értelmiségi keresetek változása (1920— 1975) In: Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások (Szerk.: Huszár Tibor) Bp. 1978. 71
