A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Tóth Béla: Első magyar nyelvű "irodalomtörténetünk" szerzője: Segesvári István
gyen temetődött (nagy pompával)”.16 A városi tanács jegyzőkönyvében még szűkszavúbban emlékezett meg haláláról. „Kimúlásáról” csak a halála utáni második napon történt említés állása betöltésével kapcsolatban.17 * * * Segesvári István életének, munkásságának legjelentősebb nyoma a már említett fordítása és az az elé írt ajánlása. A munkával kettős célt igyekezett szolgálni. Egyrészt környezetének, neveltetésének megfelelően a védekezésben levő vallási felfogás segítése, erősítése, másrészt a magyar nyelv fejlesztésének, gazdagításának ügye, mely a 18. sz. második felétől mind jobban előtérbe került szellemi életünkben, s amelyet erősen fokozott a II. Józseffel szemben megnyilvánuló nemesi, nemzeti ellenállás, majd a halála után feltörő hazafias lelkesedés. Ez utóbbi törekvéseknek valamennyi ága jelentkezett Debrecenben, ahol Maró- thinak a felvilágosodás igyekezetéből táplálkozó anyanyelvi igényei (1. Arithmetica!) után olyan képviselői támadnak az ügynek, mint Segesvári tanára, Varjas János (1721—1786), aki kései manirizmusának „bravúros” teljesítményeivel („e” betűs énekével, verselési próbálkozásaival) nyelvünk gazdagságát, alkalmatosságát igyekezett bizonyítani.18 Egyebek mellett ezt látta benne verses halotti búcsúztatójának szerzője is, midőn így aposztrofálta: Ez a régiséget újsággal ruházta A mikor a Sidó Szokást magyarázta De mind ezek között el nem felejtette Hazánk magyar nyelvét sőt ezt betsüllette Ennek szélességét szépen kifestette Mert E-vel keserves énekét zengette.19 Vagy Domokos Lajos főbíró, akinek nyelvi törekvéseit kétszáz évi kézírásban való lappangás után nemrég (1980) kiadott Fénelon-fordítása és annak 1782- ben kelt erős nyelvi öntudatról tanúskodó előszava őrzi. De ő volt az, aki 1797- ben mint főgondnok, szinte hatalmi szóval vezettette be a Kollégium felső tago- gatán is a magyar nyelvű tanítást,20 és ő volt a Debreceni Grammatika egyik 16 Protocollum Funeris ab anno 1816. 350. old. (Debreceni ref. esperesi hivatal). 17 HBmL. IV. A. 1011/a. 97. Protocollum Politicum de anno 1826—1827., „Die 21 Januar in Senatu et Co[mi]tate. 9° Néh.: Med. D. Segesváry István úr közelébb lett kimúlásával, a ns. Város rendes Physicusi Hivatalba egy üresség esvén, múlhatatlanul szükségesnek látta a Mgtus és VH Communitas, hogy a közönségesen tudva lévő orvosi functioknak végre hajtására, helyére más választasson”. ... Az utódot, „Zilai Sámuelt” rögtön meg is választották- és beiktatták. 18 Csomasz Tóh Kálmán: Maróthi György és a kollégiumi zene. Bp., 1978. 82— 84. old. 19 A kollégiumi Nagykönyvtár R. 571. számú kolligátumában az 50. sz. ceruzával számozott lapon. 20 „Fő része volt abban, hogy a szuperintendencia meghozta 1797. ápr. 24-i emlékezetes határozatát a magyar tannyelv behozataláról,------------alig kétséges, hogy a határozat vagy magának Domokosnak a fogalmazása, de ha nem is az, kétségtelenül az ő akarata és elgondolása szerint készült”. Révész Imre: Bécs Debrecen ellen. Bp., 113. old. — A pesti egyetemen is ekkor erősödnek meg a magyar nyelvi törekvések, elsősorban Rácz Sámuel professzor igyekezetéből. L. Kótay Pál: Rácz Sámuel és a magyar orvosi oktatás hajnala. Orvosi Hetilap, 1982. 2. sz. 192
