A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Törekvések a tulajdonviszonyok megváltoztatására Hajdú-Bihar megye iparában (1944-1946)

ipari műhelyek felszámolására, összevonására, nemzeti vállalatokba, vagy egyéb közösségi tulajdonú formákba tömörítésére.1

Ha pedig eltekintünk az ipar egészétől, s figyelmünket csupán a nagyiparra fordítjuk, a köztulajdonba vételt akkor is 1945—1949 közötti dátumozással kell jelölnünk.

A tulajdonviszony megváltoztatásának legmélyebb gyökerei a felszabadulás évéhez kapcsolódnak. Az akkor létrejövő új államhatalom ugyanis, az addigiaktól merőben eltérő, a nép érdekeit előtérbe helyező gazdaságpolitikát igyekezett megvalósítani. A népi demokratikus politikai rend, annak leghaladóbb erői, „a ki kit győz le” küzdelmei során kezdettől törekedtek a nagytőke fokozatos háttérbe szorítására. Az új típusú hatalomnak az adott viszonyok között módja nyílt az állami beavatkozás megvalósítására a gazdasági életben. Megállapítható, hogy a magyar nagytőke, amely a századforduló körül tapasztalható rugalmasságát már a Horthy-korszakban elvesztette, a felszabadulást követően képtelen megfelelő gyorsasággal reagálni az új körülményekre.1 2 Képtelen önmaga megoldani az újjáépítés rendkívül tőkeigényes feladatát a világrekord gyorsaságú magyar infláció viszonyai között, és ugyancsak képtelen a jóvátételi szállításoknak eleget tenni állami hiteltámogatás nélkül.

Következésképpen a tőkések felismerték és igényelték, maguk számára egyre inkább létkérdésnek tekintették az állami beavatkozást, más oldalról az állami beavatkozás szükségessége egybeesett a Magyar Kommunista Párt stratégiai céljaival. E célok megvalósítását ugyanis megkönnyítette, hogy szükség volt az állami beavatkozásra. A hatalmas feladatok végrehajtása minden létező erő koncentrálását kívánta meg a gazdaságban. A hatalom a háborús pusztítások felszámolása, a nemzetközi kötelezettségeknek való elégtétel érdekében a meglevő tőkeerőt igyekezett a termelés megindítása, fokozása szolgálatába állítani, ezért a vállalatok segítségére sietett állami hitelekkel, megrendelésekkel. Csakhogy az előzőt engedélyhez kötötte, folyósítását csak a Nemzeti Bankon keresztül eszközölte, néhány esetben ugyan a Nemzeti Bank egy-két nagybankon át bonyolította le az ügyletet — de a nagybankok az adott viszonyok között tulajdonképpen nem rendelkeztek más hitelnyújtási lehetőséggel, mint amit ebben a formában az állami banktól kaptak, pedig ezzel a módszerrel kontroll alá jutottak. Végül az állam maga ellenőrizte a hitelek célszerű, rendeltetésszerű felhasználását. Ezen intézkedésekhez, amelyek nyilvánvalóan magukban hordták a tőkekorlátozó vonásokat, járult az 1945 őszén bevezetett, szűkre szabott anyaggazdálkodás, majd még ehhez társultak az árszabályzó rendelkezések, az adópolitikai intézkedések, amelyek együttesen és egyre inkább mérsékelték a nagytőke mozgás- szabadságát.3 Látnunk kell azt is, hogy ezekkel a korlátozásokkal jelentős mértékben előkészítést nyertek a későbbi kisajátítások. Így azután joggal állapíthatta meg a gazdaság legfőbb államirányítási szerveként 1945-ben létrehozott Gazdasági Főtanács néhány hónapi ténykedés után: .......a gyáripar bevételeinek

75%-a állami forrásokból származott. A bányászat, a vas-, fém-, és gépipar ugyanis termelését több mint 90%-ban állami megrendelések — újjáépítési és

1 Kovács Gábor: Negyedszázad a városért. H.-bösz. 1977. 21—25. old. és A hajdúbihari állami sütőipar negyedszázada 1949—1974. (Szerk.: Szűcs Ernő) Db., 1974.

(Továbbiakban Sütőipar ...) 45—47. old.

2 Berend T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon (1945—1968).

Bp., 1974. 29. old.

3 Baranyi Béla: Államosítások Debrecenben, Hajdú-Bihar megyében. TÉF. Db. 1974.

(Szerk.: Farkas Dezső) (Továbbiakban: Államosítások...) 67—79. old.

18