A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Bársony István: Paraszti (mezővárosi) kézművesség Bihar megyében a XVIII. sz. végén
mékre szert tehettek, amire szükségük volt egyrészről ;8 másrészt pedig nem rendelkezett olyan nyersanyaggal, amelyikre támaszkodva mindezek ellenére kialakulhatott volna valamilyen iparág! Ez utóbbi tényezőt látjuk érvényesülni Szalonta esetében is. Itt, amint láthattuk a hét iparágból a bőrfeldolgozáshoz és felhasználáshoz kapcsolódó csizmadia és tímár foglalkozások emelkednek ki; amit egyébként a Sárrét kiterjedt sertéstartása kellően indokolt is! Az összeírásunkban kimutatható tevékenységi formákat egyébként bizonyos szempontok alapján különböző csoportokba oszthatjuk. Az elsőbe a természeti tényezők, a nyersanyag előfordulás által meghatározott, s ezzel egyben erősen helyhez kötöttek tartoznak. Bányászokat csak a belényesi járásban írtak össze; s szénégetőket is! Salétromfőzőket csak három sárréti faluban találhatunk! Fazekasok ugyan a megye minden járásában vannak, de 70%-uk Margita, Telegd, Kerpenyét, Rév és Tárkány lakosai közül kerül ki; a többi előfordulás eléggé szórtnak és esetlegesnek nevezhető! Három település (Felsőverzár, Kerpenyét és Diószeg) foglalkoztatja a kovács szakma képviselőinek negyedrészét! A fazekas és a kovács szakma átmenetet jelent a második csoportba, amelybe az általánosan, széles körben jelentkező szükségleteket kielégítő iparágak, kézműipari tevékenységek tartoznak. Itt első helyen a csizmadiákat kell megemlítenünk; ők vannak a legtöbben az összeírtak között: 218-an. Az általánosan tapasztalható jelenség, hogy ti. számottevő koncentráció mutatható ki egy-egy tevékenységformát tekintve, jellemzi a csizmadiákat is. Az előzőekben közölt hat településen a csizmadiák 70%-a dolgozik; hasonló arányban a fazekasokhoz! A létszámadatokat tekintve ezután a bognárok, ácsok és a szabók következnek; szinte teljesen megegyező elterjedtséget, gyakoriságot mutatva! Az iparági koncentráció ezen foglalkozásoknál is természetesen megtalálható! E kategóriába tartozónak tekintjük a kádár, lakatos, szűcs, takács, tímár és varga szakmák képviselőit. A szükségletek és az azokhoz kapcsolódó tevékenységeket tekintve egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy a kádárok fele, három település lakói közül kerül ki; s éppen ott, ahol a legjelentősebb a szőlőtermesztés és a bortermelés! (Várad, Váradolaszi és Püspöki.) Kategorizálásunk harmadik csoportját a fejlettebb településeken (elsősorban mezővárosok) létrejött tevékenységi és jövedelemszerzési formák alkotják. Ezek két részre oszthatóak: termelő tevékenység: asztalos, fésűs, gombkötő, késcsináló, kőfaragó, kőműves, rézműves, kötélverő, nyeregkészítő, szappanos, szíjgyártó, szitás, tetőfedő. Ezek közül több foglalkozást csak minimális, vagy igen kis számban gyakorolnak, s kicsi az előfordulásuk is! Másrészt azonban éppen a kőművesek megoszlása igazolhatja e csoport létezésének jogosságát: a hét településen összeírt 36 kőművesből 30 Váradolaszi, Várad és Székelyváros lakója; közülük is 22 Olaszié! Ellátás, szolgáltató tevékenység a mészárosok (hentesek), pékek és a borbélyok munkája. A 44 mészáros (hentes) közül 35 Várad és Váradolaszi iparosa; pékek pedig csak e két településen találhatók! Csak emlékeztetni szeretnénk arra, hogy az öt borbélyt öt település lakói között írták össze! A negyedik típust az igényesebb, csak kis számban gyakorolt iparágak alkotják megítélésünk szerint. Ezek a következők: aranyműves, kardműves, kesztyűs, nyomdász, üveges és viaszöntő foglalkozásúak. Az egy belényesi aranyműves kivételével csak Várad és Váradolaszi iparosait találjuk az említett szakmák művelői között. Mielőtt a kézművesek, iparosok gazdasági helyzetére vetünk néhány pillan8 Berettyóújfalu története i. m. 324. old. 164
