A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén (II. rész)
A kalmárok mesterségük után fizetett adója sokban hasonló képet mutat.77 Fokoztatos csökkenés után 1776-ban érte el a mélypontot 542 forinttal. Innen lassú, majd a századfordulóról felgyorsuló emelkedéssel 1817-ben tetőzik 1708 forinttal, hogy egyre rohamosabb eséssel az 1840-es években 600 forint alá essék. A különbség a létszám alakulásához képest kettős. Egyrészt az adóösszeg emelkedése jóval nagyobb ütemű, tehát nő az egy főre eső forgalom értéke: az 1776-os mélyponton a legmagasabb adótétel 65, a legkisebb 2,2 forint, az átlag 10,53 forint. Az 1817-es csúcson az adótételek 60 és 3 forint között mozognak, az átlag 18,98 forint, pedig közben — mint később látni fogjuk —, az adókulcs felére csökkent, tehát ugyanannyi adó mögött kétszeres jövedelemmel kell számolnunk. Az 1843-as új mélyponton a szélső értékek 40 és 3 forint, az átlag 9,43 forint. A másik különbség az, hogy az adóösszeg által képviselt forgalomhoz képest a létszámalakulás fáziskésében van: a kalmárok száma még akkor is nő egy darabig — idő kell ahhoz, hogy a gazdaságban bekövetkezett fordulat tudatosuljon —, amikor a bevételek már csökkenni kezdenek. A vásárosok számra és összforgalomra nézve messze elmaradtak a kalmárok mögött, kereskedelmük azonban koncentráltabb volt. A XVIII. század elején 20 körül lehetett a számuk, 1751-ben 18-an voltak,78 1765-ben 16-an. Ezután is általában 10 és 20 között ingadozott a vasasok száma, s csak egyszer (1777-ben) érte el a 20-at, az 1830-as évektől egyre gyakrabban 10 alá süllyedt. Adójuk összege hullámzó: 1765-ben 116, 1770-ben 220 forint (ez a csúcs), 1773-ban 83 forinttal mélypontra süllyedt. 1776-ban közel duplájára nőtt, majd újabb hanyatlás után 1790-től emelkedett, s 1814-ben 351 forinttal tetőzött. Ebben az évtizedben mindig magasan állott, majd lassan hanyatlani kezdett, 1834-ben újabb mélypontja volt 130 forinttal, s az 1840-es években 200 forint körül állapodott meg.79 A vaskereskedelem tehát egyrészt jobban reagált a piac rövidtávú ingadozásaira, mint a kalmároké, másrészt létszámalakulásuk kevésbé igazodott a gazdaság mozgásához, illetve fellendülések idején erős vagyonfelhalmozás figyelhető meg. 1765- ben például 7,25 forint volt az egy főre eső adóátlag, a legmagasabb 18, a legalacsonyabb 4 forint. Az 1773-as mélyponton az átllag 6.14, az 1834-esen 10,80 forint, a szélső értékek 20—4, illetve 25—8 forint. Ugyanakkor az 1770-es csúcson 18,30, az 1815-ösön 23,40, 1848-ban 26 forint. A szélső értékek rendre 15— 4, 50—5, 40—8 forint. Egyértelmű hanyatlással találkozunk az egész korszakban a Sós Társaság vonatkozásában. Számukat, adójukat csak 1765-től ismerjük, de — mint már utaltunk rá —, a XVII—XVIII. század fordulóján még országos méretekben kereskedtek. 1737-ben már a debreceni kontár árusok ellen panaszkodtak.80 1765- ben 27 tagja volt a társaságnak, s számuk később 26—34 között ingadozott. Adójuk 1765-ben csak 125 forint volt, legmagasabb adótételük 20, a legkisebb 2 forint volt, az átlag 4,63 forint. 1772-től a kereskedők egységesen 8,50 forinttal adóztak.81 Adóösszegük 1773-ban érte el a csúcsot 246,5 forinttal. Ezután másfél évtizedig 200 forint felett maradt. Az 1780-as évektől kezdett ismét hanyatlani, 77 L. a. 2. sz. táblát uo. 78 Nagybákay Antal: A Debreceni Nemes Vasáros Társaság története ... 23., 31. 79 L. a. 3. sz. táblát és a 2. sz. grafikont. 80 HBmL. IX. 49. 1. 81 HBmL. IV. A. 1013/I/f. — 1772. és az 5. sz. táblát. 143
