A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén (II. rész)
ját, a főbírónak adott ajándékokat stb. Ajándékokkal kedveskedtek alkalmanként más városok vezetőinek is. így például 1762-ben a nagyváradi bíráknak küldtek egy tábla szappant, és két süveg nádmézet. Hiteleztek is tagjaiknak a társaság ládájában összegyűlt pénzből. 1756-ban például Bodoki János 521 forint után fizetett kamatot a Kalmár Társaságnak. 1762-ben 14 személynek összesen 1258 forintot adtak kölcsön.03 A kereskedőtársaságok fontos társadalmi funkciót töltöttek be azzal, hogy anyagilag támogatták a szegény, de tehetséges diákokat, hogy tanulhassanak. A Kalmár Társaság egykilencedét, a Sós Társaság egynyolcadát adta oda évi jövedelmének a „scolabeli diákok” számára. A társaságok ösztöndíján tanuló diákokat ezen túlmenően is támogatták. 1765-ben például Kápolnás Istvánnak, akit a Kalmár Társaság a maga alumniumára felvett, a deák öltözetet is megvásárolta. Külföldre utazó diákok is gyakran fordultak segélykérelemmel a társaságokhoz, sőt egyes protestáns iskolák is. így például 1741-ben a nagyenyedi, szatmári és nagybányai iskoláknak küldött kisebb, egy-három forintos segélyt a Kalmár Társaság.0'* A társaságokba — legalábbis a kalmároknál és a vasasoknál —, csak a szakmában jártas embereket vettek fel. A kereskedő mesterség megtanulása a kézműves céheknél szokásos rendhez igazodott, amint hogy a társaságok egész szervezete is céhszerű volt, s gyakran céhnek is nevezték magukat (Kalmárcéh). A tanulás az inasévekkel kezdődött. Az inaskodás 5—6 évig tartott. A kalmároknál a gyengébb gyermekeknek kellett 6 évet szolgálniuk, a vasasoknál annak, akit nem szülei, hanem mestere ruházott. A beszegődtetésnél egyhónapi próbaidőt kötöttek ki, s mivel a kereskedőinas portékával, pénzzel bánt, kezeseket is kellett állítania, akik vállalták az esetleges károkozás megtérítését. Az 1827-es új privilégium a kalmároknál 100 forint óvadék pénz letételét is elrendelte a Társaság Kasszájába. Ezenkívül beszegődtetéskor taxát is kellett fizetni, a kalmároknál két, a vasasoknál négy forintot. A beszegődtetés ünnepélyes külsőségek között történt. A társaság gazdája ebédet adott a mester számára, aki kötelezte magát az inas illendő tartására és vállalta, hogy megtanítja a mesterség fogásaira. Az inasnak joga volt a társaságnál panaszt emelnie, ha mestere ezeket nem tartotta be, s ilyenkor a gazdák kötelesek voltak a panaszt kivizsgálni. Az inas viszont kötelezte magát, hogy mestere szavát megfogadja, üzleti titkait megőrzi és hitelbe portékát nem ad. Az üzleti titkok védelmét szolgálta az a rendelkezés, hogy inast, legényt — mivel a gazdája vevőit és üzleti titkait ismerte —, nemcsak egymástól elcsalni nem volt szabad, hanem ezek csak úgy szegődhettek máshoz, ha előbb egy évig a városon kívül szolgáltak. Pénzzel bánó emberekként nagyobb kísértésnek lévén kitéve, szigorúan tiltották őket a kártyázástól, kockajátékoktól, sőt még a tekézéstől is. Az inasévek leteltével vizsgát kellett tenni a szakma elsajátításáról. Ezen az írás, olvasás, számolás ismeretét, az üzleti könyvek vezetésében való jártasságot, áruismeretet, vasasoknál a német nyelvtudást is kellett bizonyítani. A sikeres vizsgát követően, a társaság gyűlésében a nyitott céhláda előtt ünnepélyesen felszabadították az inast. Ebből az alkalomból a kalmároknál 2 forint felszabadítás! taxát kellett fizetni a társaság kasszájába. Mesterétől ugyanakkor 16 forintot és egy ünnepi „fájlondis” posztóköntöst kapott az újdonsült legény. 1827-től 30 forintra emelkedett ez a járandóság. 63 64 63 HBmL. IX. 14. 5. — 1763., IX. 14. 7. — 1741., 1756., IX. 14. — 1762., IX. 49. 1. 64 Nagybákay Antal: A debreceni Nemes Sós Társaság diákkapcsolatai. DKK. 1944. 33—34. old., HBmL. IX. 14. 7. — 1741. 138
