A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Orosz István: A tanyák kialakulása a Hajdúságban
pusztát.25 A változások tendenciája tehát az újraosztások elmaradása és a huzamos birtoklás kialakítása volt. Tamás Mihály böszörményi lakos arra hivatkozott 1817-ben, hogy Nagy Zeleméren 44 évig egyfolytában bírt egy fél nyilas földet, amelynek váltságát mindig megfizette.26 Mindazok számára tehát, akik kellő terjedelmű birtokkal rendelkeztek az újraosztások alól kivett pusztákon, a XIX. században már megvolt a tanyák kialakításának lehetősége, míg ezt a XVIII. század folyamán az ismétlődő osztások megakadályozták, illetve csak azok számára tették lehetővé, akik ugyanazt a földdarabot évente ismételten megváltották. A hajdúvárosok településrendje, mint a tanyarendszer kialakulását elősegítő tényező csak a XVIII. század utolsó harmadában vehető figyelembe. A korábbiakban jól funkcionáló kétbeltelkes, szálláskertes rendszer ekkorra kerül ellentmondásos helyzetbe. A népesség száma a békés évtizedekben a természetes szaporodás és a nagyarányú bevándorlás révén gyorsan nőtt, a belső lakótelkek további osztódása csaknem minden városban lehetetlenné vált. Megkezdődött az ólaskertek lakókertté alakulása, egyre több olyan polgár volt, aki a kertségek övezetébe építette fel lakóházát. Böszörményben 1782-ben a kerteknek már kb. negyedrészén lakóház is állt. A városi jegyzőkönyv számtalan olyan adásvételi szerződést tartalmaz, amelyben a tulajdonosok kertekben épült lakóházakat idegenítenek el. Az 1780-as években Nánáson is hasonló arányok voltak a kertségi lakóházakat illetően s nincs okunk feltételezni, hogy a többi városban más lett volna a helyzet.27 A változások irányát jól mutatja Böszörmény helyzetének alakulása. 1782-ben a városban mintegy 800 ház volt, s ebből kb. 200 már a kertben állt. 1842-re a házak száma 2200-ra emelkedett, de a növekedés csaknem teljes egészében a kertségekre esett, a belső övezetben épült házak száma ekkor is alig haladta meg a 600-at, a kertekben viszont már 1666 ház állott. Ezekkel a változásokkal megszűnt a kert gazdasági udvar funkciója s szerepét a külső határban létrehozott tanyának kellett volna átvenni. Ez a váltási folyamat azonban csak nehézkesen haladt előre. A megoldást először a városok is az újabb kertek kiosztásában látták. Nánáson pl. az utolsó nagyobb arányú kertosztásra 1846-ban került sor. Két évvel korábban 107 lakos kérvénnyel fordult a tanácshoz, hogy juttasson kerthelyet nekik a várost félkörben övező belső legelőből. A lakosság másik része azonban gazdasági érdekre hivatkozva tiltakozott az osztások ellen, mert a kezes jószágok számára fenntartott belső legelőt enélkül is nagyon kevésnek tartotta. A tanács végülis osztott újabb kerteket, de nyilván a belső telkek állandó bővülése nem lehetett végső megoldás. Annál is inkább, mert a legtöbb városban az ólaskerteket körülvevő szőlőskertek is gátolták a terjeszkedést.28 A vázolt folyamatot legpreg- nánsabban a dorogiak fogalmazták meg 1829-ben. Szerintük „a belső város naponként mindinkább pusztul s a lakosok a kertekre veszik lakások”.29 A tekintélyesebb, gazdagabb polgárok a megoldást nem az újabb kertek osztásában látták, ez inkább a szegény jövevények követelése volt, hanem a határbeli tanyák kialakításában. 25 Uo. IV. A. 502/a. 22. k. 257. 1820. 26 Uo. IV. A. 502/a. 21. k. 224. 1817. 27 Györffy István: Hajdúböszörmény települése (Magyar nép, magyar föld) Bp., 1942. 206. old. — Orosz István: A hajdúböszörményi mezőgazdasági termelés és agrártársadalom fejlődése 1784— 1889. In: Hajdúböszörmény története i. m. 362—363. old. 28 Orosz István: Mezőgazdasági termelés i. m. 146. old. 29 HBmL. Hb. IV. A. 502/a. 26. k. 254. 1829. 3 Évkönyv IX. 33
