A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Orosz István: A tanyák kialakulása a Hajdúságban
II. Ha elsőként arra a kérdésre keresünk választ, hogy a hajdúvárosok határhasználatának rendje akadályozta-e a tanyarendszer kialakulását a tagosítások végrehajtása előtt, nem tudunk olyan egyértelműen nemmel válaszolni, mint Györffy István. A határhasználat tekintetében különbséget kell tennünk az 1783— 84 előtti és utáni időszak között, mert az említett években császári biztos által elrendelt birtokrendezések zajlottak le mind a 6 hajdúvárosban. A felsőbb utasítások nyomásos gazdálkodás bevezetésére ösztönözték a hajdúkat is, ugyanúgy, mint jónéhány más alföldi mezőváros lakosságát. Ennek hatására valóban nyomásokat alakítottak ki; Szoboszlón, Dorogon és Nánáson négyet, Böszörményben, Hadházon és Vámospércsen hármat. Hadházon és Vámos- pércsen az ugarok vagy forgó földek használatában valóban nyomásos gazdálkodás jött létre, Nánáson pedig a háromnyomásos rendszer módosított változatát alkalmazták. A módosítás lényege az volt, hogy a négy járás közül egyet 15—20 éven keresztül nem szántottak, hanem parlagként hozzákapcsolták az 1784- ben véglegesen elkülönített legelőhöz. A parlagon pihentetés után a negyedik járást feltörték és egy másikat pihentettek helyette. A megmaradó három szántott járás közül minden évben kettőt vetettek, egyet ugaron hagytak. Valójában tehát kettős forgórendszert teremtettek: a négy járás vagy nyomás a parlagolás szabályai szerint váltakozott amikor egyet huzamosan pihentettek, a másik három pedig az ugaros-nyomásos szisztéma szerint forgott. A szoboszlói, dorogi és böszörményi ugarok csak nevükben voltak a nyomásos rendszer szerint használt földek, valójában a korábbi parlagolós rendszer vetésforgását őrizték meg. A szoboszlóiak és dorogiak két járást vetettek, kettőt pihentettek, de úgy, hogy a művelt járásokat 5 évig egyfolytában szántották és vetették, miközben a másik kettő a legelőhöz volt csatolva. A hatodik évben a két járást felcserélték.14 Lényegében hasonlóképpen cselekedtek a böszörményiek is, akik némi bizonytalanság után úgy döntöttek, „hogy a járások közül esztendőnként csak egy használtasson, kettő pedig heverésben légyen oly formán, hogy a használás alatt levő járás egy folytában négy esztendeig legyen termés alatt s akkor cseréltessen ismét fel másikkal, mely manipulatio mellett a 8 esztendeig heverni hagyott járás meglehetősen megállapodott legelőt ád”.15 Az ugarföldek, ha nem is érvényesült rajtuk mindenütt az ugarforgós gazdálkodás, alkalmatlanok voltak tanyahelynek, nemcsak viszonylag csekélyebb terjedelmük, de használatuk módja miatt is. A pihenő ugarok a legelőhöz csatolva közfölddé váltak, ezeken az egyéni használatú tanyák akadályozták volna a közösség jogainak érvényesülését. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ugar járások voltak legközelebb a város belterületéhez, így ezért sem lett volna értelme a tanyák kialakításának. Az ugarföldek azonban nem jelentették a szántóművelésbe vont határ egészét. Minden városban voltak nemcsak 1784 után, de azt megelőzően is ún. szállásföldek ugyanúgy, mint jónéhány más alföldi városban. A 18. század végén írásban is megörökített népi emlékezet szerint a szállásföldek azon részei voltak a hajdúvárosok határának, amit a 17. század elején letelepített hajdúk egyéni tulajdonként felosztottak egymás között, míg a határ többi része a városi 14 Orosz István: A hajdúvárosok i. m. 35. old. Orosz István: Mezőgazdasági termelés és agrártársadalom. In: Hajdúnánás története (Szerk.: Rácz István) Hajdúnánás, 1973. 141. old. 15 Balogh István: Határhasználat i. m. 119. old. 30
