A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Rácz István: A hajdúvárosi nemesek a rendi korszak végén
Iád 4 tagjának 759 kát. h. földjét tartották nyilván. Ugyancsak Dorogon Orosz András örökösei 330 kát. h.-ján gazdálkodtak.38 Hadházon a Csiszár család két nő tagja 354 kát. h.-dal rendelkezett, s ugyanitt a Hadháziak követték őket a vagyoni rangsorban.39 Vámospércsen — ha az előbbiekhez képest szerényebb mértékben is — a Vincze család tagjai voltak a legvagyonosabbak.40 Ez idő szerint nehezen tudnánk pontosan megválaszolni azt a kérdést, hogy a városlakó nemesek vagyoni színvonala a hajdúvárosokban miért volt a legmagasabb, meghaladva a törzsökös hajdúkét is. Két dologra azonban — mintegy hipotetikusan — utalni lehet. A beköltözött nemesek, ha birtoktalanok is voltak, annyi minimális kezdőtőkével rendelkeztek, amennyi a polgárjog megváltásához, valamelyes igaerő tartásához, esetleg telekvásárláshoz elegendőnek bizonyult. Tehát nem voltak annyira földhözragadt szegények, mint a jobbágyok. De arra is gondolnunk kell, amit egyes szoboszlói nemesek esetében sejtünk, hogy az Érmelléken szőlőbirtokokkal rendelkeztek s az ebből származó jövedelem egy részét a szántóföldi gazdaságuk fejlesztésére fordították. A nemesi és hajdúvárosi szabadság ötvözete tehát hatásosabban segítette elő a vagyoni felhalmozódást. Jóllehet a nemesek a hajdúvárosok parasztpolgárságának a felsőbb szintjén helyezkedtek el, mégsem alkottak külön szigetet és idegen testet a közösség rendjében. Igaz, kettős társadalmi tartópilléren vetették meg a lábukat. Személyükben szoros jogi szálakkal kötődtek a nemesi autonómia fellegvárához, a nemesi vármegyéhez: résztvettek a megyei közgyűléseken is, insurrectionális kötelezettségeiket a megye tartotta nyilván s a személyükkel kapcsolatos peres ügyekben a sedria ítélkezett. Sajátos módon a nemesi tudatukat elsősorban a vármegyei nemesség élesztgette. Igazi életterük azonban a hajdúvárosi közösség lett. A szó mindennapi értelmében is beolvadtak a hajdúvárosok társadalmába. Már lakóhely szerint sem különültek el a város meghatározott részén, belső telkeik, lakóházaik szétszórtan a nem nemes lakosok közé kerültek. Szoboszlón meglehetősen arányosan szóródtak szét a város hat tizedében.41 A beköltözött nemesek a hajdúvárosokra jellemző agrártermelésbe kapcsolódtak be és parasztpolgári életmódot folytattak. Külső telkeik — forgó- és szállásföldjeik, kaszálóik — ugyancsak a többi birtokosok földje között sorjáztak. Határhasználati rendjüket, a város többi birtokosával egyetemben, a kommunitás szabályozta. Üzemszervezeti formájukat a városban kialakult szokásrend és gazdasági célszerűség határozta meg. A 19. század harmadik évtizedétől ugyanúgy a tanyásgazdálkodásra tértek át, mint a nem nemes birtokosok, sőt úgy tűnik, hogy a hajdúvárosok széles kiterjedésű határában az első tanyaépítők éppen a nemes származású családok 38 HBmL. Hb. V. A. 107/b. 7. k. Természetesen a gazdag családok jelentős állatállománnyal is rendelkeztek. így Farkas István 156 kát. h. földje mellett 39 nagyobb és 139 kisebb jószága után is adózott. 39 HBmL. V. A. 204/b. 1. Itt is fontos szerepet játszott az állattenyésztés, amit Csiszár Mihályné adóösszeírása is bizonyít: 21 nagyjószág legelés, 156 kisebb jószág legelés, 37,5 kát. h. szántóföld, 139 kát. h. kaszáló és 8 kapa szőlő után adózott. 40 HBmL. V. A. 504/1. Az itt összeírt 11 nemesből 6 a Vincze család tagja volt. Egyénileg a városban a nemesek közül legtöbb földje Berki Imrének volt: 20 kát. h. De hasonlóképpen a nem nemesek közül Deák Imrének is 20 kát. h. földjét tartották nyilván, Polgár Mihálynak pedig még ezt is meghaladva 21,5 kát. h. 41 HBmL. V. A. 406/a/44. A városban 1839/40-ben a nemesek tizedenkénti megoszlása a következő volt: 1: 62, II: 71, III: 113, IV: 32, V: 125, VI: 77. 24
