A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Források - Dávid Zoltán: Az 1692. évi összeírás forrásértéke
tűén ezzel magyarázták a román népesség előrenyomulását a harcoknak jobban kitett magyar falvak megüresedett portái felé. Az 1962. évi összeírás azonban a viszonylag népesebb helységeket részben a heves ostrommal visszafoglalt Szentjobb vára körül (Diószeg, Újfalu), részben a legtöbbet szenvedett Várad környékén tüntette fel (Bihar, Csatár, Pályiújlak, Püspöki), ezzel szemben a hegyvidék falvainak százait az emberemlékezet óta lakatlan települések közt sorolta fel. Ezekre az eddigi ismereteinkkel merőben ellenkező közlésekre a kötet szerzője nem tudott a pusztulást előidéző történeti eseményeket felsorolni. Véleményem szerint a téves közlés fő oka az, hogy az összeírók nem jártak ezekben a helységekben. A második járásra szánt 12 nap rövid volt az ottani 42 település részletes megismerésére is, még kevésbé lehetett elég a rendelkezésre álló rövid idő a hatalmas kiterjedésű negyedik járás 225 nehezen megközelíthető falujának teljes bejárására. A felsorolás rendszertelenségéből és az erősen eltorzított névalakokból Mezősi Károly is arra következtetett, hogy „a pusztákat már bizonyára nem járták végig” és mások bemondásai alapján ítélkeztek. Hangsúlyozni kell azonban, hogy itt nem a lakott helyek közt elszórtan található praediumokról, hanem nagy terület összes településéről van szó.6 Nem fogadhatjuk el az alföldi helységek pusztulásáról és elhagyatottságá- ról szóló adatok nagy részét sem, bármennyire igyekeztek az összeírók bejegyzéseiknek a pusztulás időpontjának közlésével is nyomatékot adni. Az elmúlt években készült helytörténeti monográfiák igazolták, hogy a később jelentős magyar népességgel rendelkező alföldi helységekben nem lehet tartós lakatlanságról beszélni. Példaként csak egyet idézek. A negyedik járásban az emberemlékezetet meghaladó idő óta pusztán álló helységek közt felsorolt Sarkad 1677-ből fennmaradt pecsétje és pecsétnyomója a „Sarkad városa” feliratot viseli, egy korabeli leírás szerint pedig „jó, ép, rakott épületű város volt”.7 Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1687-ben Thököly 40 000 Forint sarcot vetett ki a mezőváros lakosságára és ha a teljes összeget nem is tudták behajtani, a tekintélyes summa önmagában is bizonyítja, hogy jelentős számú és jómódú népesség lakta. Mindez öt esztendővel az összeírás készítése előtt alaposan lerombolja a „praedia sequentia tanto tempore sunt deserta, cui memoria non exstat” bejegyzés hitelét, hiszen az emberi memória szájhagyomány útján száz évnél távolabbi eseményekre is vissza tud emlékezni. Nem jegyeztek fel jelentős harcokat várának visszafoglalásáról sem, Nagyvárad eleste után a török e tájon már nem fejtett ki nagyobb ellenállást. Ezt bizonyítja, hogy néhány évvel az összeírás után Sarkad népe ismét életjelt adott magáról, 1698-ban Szűcs Sándor személyében követet küldött Bihar megye közgyűlésére. A hiányos levéltári anyag miatt a lakosság pontos nagyságáról ugyan nem rendelkezünk számszerű adatokkal, de az a tény, hogy 1707. II. 13-án Szabó Sándor kuruc kapitány, a vár parancsnoka a lakosság segítségével csúfosan megverte Praunstorff alezredes aradi parancsnok seregét, jelentős népességet sejtet. Az első népszámlálás időpontjában Sarkadon már 2146 lélek élt s lakossága teljes egészében református vallású magyarokból állt. A deserta megjelölés helyes értelmezésére a hajdú városoknak az elmúlt években megjelenő monográfiáiból ugyancsak több példa idézhető. Az 1692. évi összeírásban szereplő területtel szomszédos Hajdúhadház korábban jelentős 6 Mezősi Károly: i. m. 17. old. 7 Tanulmányok Sarkad múltjából. (Szerk.: Komoróczy György) Sarkad, é. n. 281. old. 120
