A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Források - Dávid Zoltán: Az 1692. évi összeírás forrásértéke

Ennek eredményeként megállapította, hogy az ország legnagyobb kiterjedésű megyéjének 490 helységében összesen 12 564 lélek élt, amelyből Debrecenre egymagában 4542 fő, a többire együttvéve 8022 lakos jutott. Ezután Jakó Zsig- mond 1552. évi adatát fölhasználva,3 amikor is a megyében a róvók összesen 11 881 portát írtak össze, megállapította, hogy Bihar megye népessége a XVI. század közepén 285 144 lélek volt, majd a két adat összevetéséből azt a végső következtetést vonta le, hogy „a lakosságnak csupán 4,4%-a élte túl a török pusztulást”.

A közölt községi sorok valóban lehangoló bizonyítékai e rendkívül kedvezőtlen eredménynek. A megye összes helységéből 1692-ben az összeírás szerint 119 lakott, 371 pedig „deserta” volt. (Változatos formái szerint „totaliter deserta” vagy „desolata” vagy „deserta, cui memoria non exstat”.) A kötet gondozója és a korabeli történetírás e kifejezéseket a lakatlanság, a teljes pusztulás tömör megfogalmazásaként fogta föl, s ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen ha a helységek hosszú soráról egybehangzóan, a leghatározottabb formában állították, hogy 7 vagy 40 esztendeje, sőt ennél is korábban elpusztult s ameddig az emberi emlékezet vissza tud nyúlni, egyfolytában teljesen lakatlanul állt: e bejegyzéseknek joggal adtak hitelt. Ehhez képest már nagy eredménynek számított, ha valamelyik településen egy-két családot összeírtak, a hosszabb névsorok láttán pedig joggal lehetett jelentős helységről beszélni, amelynek lakói földrajzi fekvésének vagy kivételes szerencséjének köszönhették megmaradásukat.

E leverő képet talán el is lehetne fogadni —- bár hasonló pusztulásra az ország legtöbbet szenvedett, délvidéki megyéiben sincs példa —, ha lezárnánk a megye népesedéstörténetének követését és nem tekintenénk kissé előre. Az első népszámlálás szerint azonban 1784-ben Bihar megye lakossága már ismét 316 021 főt számlált, a szabad királyi városok közt külön szereplő Debrecen 30 064 lakosával együtt pedig népességszáma 346 085 főre, az 1692-re kiszámított érték közel harmincszorosára nőtt. Mezősi Károly is idézte Fényes Elek 1839. évi adatait, amikor a megyének már 366 554, Debrecennek 48 840, együtt 415 394 lakosa volt, a rendkívüli növekedéshez azonban nem fűzött magyarázatot. Holott a történeti demográfia alapvető törvénys zerűségeinek, a természetes szaporodás várható korabeli értékeinek ismeretében meg kellett volna jegyezni, hogy a népességszám ilyen gyors növekedését csak rendkívül nagyméretű, a megye nemzetiségi viszonyait gyökeresen átalakító telepítések idézhették volna elő. Egy pillantás a helynevekre, a térképre és a lakosság nemzetiségi megoszlásának adataira, meggyőz, hogy ez a gyökeres változás nem következett be. De erről részleteiben később lesz szó. Vizsgáljuk meg előbb behatóan az összeírás keletkezésének körülményeit, majd a megye népesedéstörténetének végigkövetése után döntsünk adataink forrásértékéről s a szerző ezekre épülő számításainak helyességéről.

Az összeírást a Kamara rendelte el, célja föltehetően az adóbevételek megállapításához szükséges alapok nagyságának, a lakosság teherbíró képességének megállapítása volt. Minthogy a török hódoltság alól nemrég felszabadult megye népességi és gazdasági viszonyairól korábban nem gyűjthettek adatokat, a sietség indokolt volt. Ámde ez rejtette magában a legnagyobb veszélyeket is, hiszen a megye területén éveken át harcok dúltak. Biharban a felszabadító háborúk első eredménye 1686. II. 11-én Szentjobb visszafoglalása volt. Ettől kezdve Nagyvárad 1692. június 6-i bevételéig Bihar megye jelentős része a sere3 Jakó Zsigmond, Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp., 1940.

118