A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén
b) Állat- és terményvásárok Az állat- és terményvásár forgalmára az úgynevezett belső vám nagyságából következtethetünk. Debrecen vámszedési jogát az 1693-as kiváltságlevél régi gyakorlatra hivatkozva erősítette meg.16 Kétféle vámról van tudomásunk. Az úgynevezett külső vámot a mátai hídnál szedték, míg a belső vámot a város határán belül. Ez utóbbi jövedelme három fő részből tevődött össze: az egyiket az átmenő forgalomra kivetett díjak alkották, a másikat az áruszállító szekerek és eladásra szánt állatok helypénze, a harmadikat a vásárra hajtott szarvasmarhák stb. legelőbére jelentette. E három jövedelemcsoport egymáshoz viszonyított arányát az 1795-ös vásárokon eladott vámcédulák alapján tudjuk meghatározni.17 A belső vám összege ebben az évben 3894 forintot tett ki. Ennek 19%-a volt a legelőbér, összesen 19 651 marha és ló után. A többi 3140 forintból az átmenő forgalomra esett 343 forint, azaz 11%. Mivel azonban az átmenő forgalom vámtételei feleakkorák voltak, mint az árulásra érkezőé, a Debrecenbe áramló termékeknek és jószágoknak hozzávetőlegesen egyötödét vitték keresztül a városon, négyötödének célja a debreceni vásár volt. A 2797 forintra rúgó vásárforgalomból 1195 forintot, tehát 43%-ot tett ki az áruszállító szekerek vámja, a többi az élőállatra esett. A vámelszámolások nem említik külön a lovat és a juhot. Mivel azonban a tarifáknál a lovat a szarvasmarhával, a juhot a sertéssel vették azonos díjtétel alá, fel kell tételezzük, hogy az elszámolásokban is együtt szerepelnek. így a szarvasmarhák és lovak vámja 1495 forintot (53%), a juhoké és a sertéseké 107 forintot (4%) tett ki. A vám azonban nem értékvám, hanem útvám volt, amelyet szekerenként, illetve darabszám szerint szedtek, az áru értékétől függetlenül. így az élőállat és a szekerek közötti arány csak hozzávetőleges tájékozódásul szolgálhat. Fenti értékekhez hozzá kell még számítanunk a vámmentesen hozott áruk mennyiségét is. Vámmentesek voltak a nemesek, a szabad királyi városok polgárai, valamint — a jószomszédi viszony és a viszonosság alapján — a hajdúvárosok lakosai, a karcagiak és a hegyköziek.18 Ezeknek •— igazolásul —, szintén adtak cédulákat „szabad árulásra”. Az ilyen cédulák értéke 1795-ben 698 forint volt, tehát a vámjövedelem alapján számított áruforgalom mintegy 25%-kal növelhető. Másként fogalmazva azt jelenti ez, hogy a debreceni vásárokra szánt áruk egyötödét szállították vámmentesen kereskedők. (Természetesen voltak visszaélések is. A nemesek közé keveredve vagy azok fuvarosainak mondva magukat, sokan próbáltak kibújni a vámfizetés alól. Ugyanakkor a nemesek részéről is hallunk panaszokat a jogtalan vámoltatás miatt.) A helypénzcédulát — a szabad árulásra kiadottakon kívül —, 29 898 szarvasmarhára és lóra, valamint 3213 sertésre és juhra váltották ki 1795-ben. A szekerek száma nincs részletezve, de a vámösszeg körülbelül 24 ezer terhes szekér vámjának felel meg. Ez azt jelenti, hogy 1795-ben — a szabadon árulókat is figyelembe véve —, egy vásárra átlag 6-—7 ezer szekeret és 9 ezer marhát, lovat hajtottak. A legmagasabb általunk ismert vámösszeg, az 1802-es, az 1795. évinek 2,2-szerese. Ha a belső arányokat változatlanoknak vesszük, akkor a XIX. század első felének legforgalmasabb vásárain 14—15 ezer szekérrel 16 A kiváltságlevél közölve: PalugyaiImre i. m. 387—390. old. 17 HBmL. IV. A. 1013/I/b. 27. cs. 18 HBmL. IV. A. 1011/n. 5. k. 145—147. old. Ez a Hegyköz a Nagyváradtól keletre elterülő, a Pártáimhoz csatlakozó dombvidék volt. 9
