A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)
Közlemények - Gazdag István: Debrecen thj. város levéltárának története 1944-1950 között
Levéltár főigazgatójának kérésére Csobán Endre 1945. december 1-re készítette el :9 — a nyilas kiürítés Debrecenre nem vonatkozott, — a német katonaság nem okozott kárt a levéltári anyagban, — a levéltári anyagból a felszabadulást megelőzően a főlevéltáros javaslatára a nagy cserei erdészházba szállították a városi tanácsi, a katonaügyosztályi, a rendőrségi, a volt városi bírósági és elnöki iratok segédkönyveit. A belügyminiszter utasítására került sor az anyakönyvi másodpéldányok 457 kötetének Egerbe szállítására. Mind két anyag károsodás nélkül került vissza Debrecenbe. — 1944. szeptember 17-én éjjel gyújtóbombák felgyújtották a városháza épületét több ponton. A levéltár raktárait nem érte károsodás, de a mentés során az iratok egy részét kihordták az utcára, majd visszaszállították, így a levéltári rend nagymértékben megbomlott. — a levéltár folyamatosan raktári gondokkal küszködött, a polgármesteri hivatal nem egy rendelkezése sújtotta a levéltárat, a szükségmegoldások, az anyag rohammunkában való ide-oda telepítése következtében a levéltári rend alapvetően felborult, az iratanyag ösz- sze van zsúfolva. — a levéltár feladatát csak részben képes ellátni, mivel raktárainak egy részét elvették, az iratanyag egy részében lehet csak kutatni. Csobán a főigazgatónak küldött levél befejező soraiban mentegeti magát a válasz késedelme miatt, jellemző — ezért szó szerint idézzük sorait: „Szeptember óta a nemzetgyűlési választások hatósági munkáját, most meg a háborús károk összeírását is vezetem, a városi tanácsi határozat folytán ... Az egyik elszámolását még nem fejeztem be, a másikhoz a nyomtatványok a vasúti közlekedés korlátozása folytán még nem érkeztek meg. így volt egy délelőttöm, amikor a levéltári anyag ügyeivel is foglalkozhattam.”10 (Kiemelés G. I.) A B. M. 177 056/1946. III. 10/1. sz. rendelete alapján a levéltár 1946. március 23-ra előkészítette ügykörét és alkalmazottainak ügykörét. E dokumentum (1. sz. függelék) egyértelműen támasztja alá Borsa Iván megállapítását: „Az általános helyzet az volt, hogy a főlevéltámok a megyei vagy városi közigazgatás valamelyik szektorában, s másodlagosan — szinte lopott időben — foglalkozott levéltárának ügyeivel.”11 Az 1946. augusztus elsején nyugdíjba vonuló Csobán Endre helyére ideiglenes megbízással dr. Lükő Gábor egyetemi magántanárt nevezték ki félállásban. A levéltár új vezetője a legfontosabb feladatnak a levéltári 9 HBmL. XXXII. 4/a. 4. — 375 1945. november 16-án 209/1945. DL. sz. alatt érkezett meg az OL levele. 10 HBmL. XXXII. 4/a. 2. — 406/1945. 1945. december 1. Jánosy Dénes, az Országos Levéltár főigazgatója 1945. október 19-én kelt levelében kérte fel a levéltárak vezetőit a levéltári anyagban keletkezett anyagi károk sürgős felmérésre és jelentésére 1945. november 4-re. 11 Borsa I.: i. m. 33. old. 171