A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben

lettel, 4 felmentéssel végződött.13 Ezután 1667-ig egyáltalán nincs nyoma Debrecenben boszorkányüldözésnek, ezévben is mindössze egy ismeretlen kimenetelű vizsgálatról tudunk, s csak 1681-ben, Nógrádi halála évében kezdődik a pörök újabb folyamatos sorozata. Nógrádinak Debrecenbe történt meghívásakor tehát már egy évtizede nem volt a városban boszorkány- pör, de nyilván még sokan emlékeztek a régebbiekre.

Debrecenben sem gondolkoztak másként a boszorkányokról, mint máshol Magyarországon. A boszorkányhit az ókorra nyúlik vissza, a kereszténység megörökölte, s mivel bibliai szövegekben is szerepelt, mégpedig halálos ítélet megkövetelésével párosulva, az európai középkort elejétől végig kíséri a boszorkányüldözés. Annak viszont, hogy a boszorkánypörök a XV. században megszaporodtak s 1550 és 1750 között tömegessé váltak, nem az az oka, hogy a népi varázslás ezidőben különösebben fellendült volna, mert az animisztikus-mágikus hiedelmek és praktikák az európai parasztnépességnél korábban és későbben is elevenek voltak, hanem az, hogy az egyházi és világi értelmiség figyelme fokozottan a gondolkozás irracionális szférái felé fordult. Ugyanakkor, mikor a humanizmus új platonista irányzata a. „titkos tudományok”, az alkémia, a kabbala és az asztrológia divatbahozásával egy misztikus-panteisztikus világnézetet terjesztett, a reformáció, majd a reformkatolicizmus is élesen szembefordult ezzel a világnézettel s Serveto, Bruno és mások megégetésével tiltakozott ellene. A „titkos tudományok” vértanúi nem voltak boszorkányok, nem is vádolták őket ezzel. De a népi mágia sok tekintetben érintkezett az áltudósok „fekete mágiájával”. Római katolikus oldalon a sakramentális vallási felfogás az egyháznak tartotta fenn mindenféle „trassubstantiato” legális gyakorlatát, s a papi cselekményeken kívüli csodatételek tiltott „fekete mágiának”, az ördög művének számítottak. A reformátorok viszont a középkori egyház „fehér mágiáját” is „bálványimádásnak” tekintették, mint minden olyan gondolatot és tettet, amellyel az ember önmagát akarja üdvözíteni, ahelyett, hogy Istentől várná az ingyen kegyelmet. Az ember — mondta Luther — „segítséget, vigaszt és üdvöt saját műveiben keres; vakmerőén azt hiszi, hogy erővel kikényszerítheti Istentől a meny országot s azt számolgatja, hány alapítványt tett, hányszor bőj tölt, hány misét mondatott. Ezekkel büszkélkedik és dicsekszik, mintha semmit sem akarna ajándékként Istentől elfogadni, hanem maga akarna mindent megszerezni vagy túlfizetve kiérdemelni, akár ha Isten lenne a mi szolgánk és adósunk, mi pedig az ő fejedelmei. Mi ez, ha nem bálványt csinálni Istenből?”14 A bálványimádás

13 Már önmagában ez a debreceni boszorkányüldözési hullám cáfolja azt a feltételezést, hogy az 1614. évi országgyűlési végzés Bethlen Gábor „konstrukciós” kezdeményezése lett volna boszorkánysággal vádolt mágnásasszonyok birtokainak megszerzése céljából. Nagy László: Sok dolgot próbála Bethlen Gábor (Bp. 1981.) c. esszéjében fejti ki a fenti téves véleményt (89—90.), megtetézve azzal a hasonlóképpen bizonyíthatatlan váddal, hogy Bethlen puszta uralomvágyból döntötte meg Báthori Gábor uralmát, akinek emlékét akarta a három Báthori-rokon asszony boszorkánypörével is megbélyegezni. Ezeknek a feltételezéseknek az erőltetett forráselemzéseken alapuló állításoknak a cáfolatára itt nem térhetünk ki, de azt le kell szögeznünk, hogy a XVII. század első felében Európa-szerte s így Magyarországon is fellángoló boszorkányüldözést nem lehet egyetlen ember kezdeményezésére visszavezetni, még ha az olyan kiemelkedő egyéniség volt is mint Bethlen Gábor.

14 Luther 1529-es Nagykátéjából idézi Delumeau, Jean Les Réformateurs et la superstition. Actes du Colloque L’Amiral de Coligny. Paris 1974. 453. old.

118