A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)

Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949

romlás nyomán országunkon, elsősorban városainkon végigsöpört. S bár a rendszeres, elmélyült alkotó munkáról alig lehetett szó — mégis helytálltak. A nyomorral szembeszállva, a legkedvezőtlenebb viszonyok között is festettek, mintáztak, terveztek és szervezkedtek. Erről az időről pár évvel később így írt Holló László: „A romok eltakarításával kezdődött egy új világ. Egyre gyorsabb ütemben indult meg a munka mindenütt. így a művészet terén is. Új erővel láttam a kiállítások előkészítéséhez. Nagyszerűen ment a munka.”31 Visszatekintve erre az időszakra szinte hősiesnek látjuk szívós és meggyőződéstől fűtött aktivitásukat. Tevékenységük bizonysága, hogy már az Első Szabad Nemzeti Kiállításon (Budapest, Műcsarnok, 1945. július) a Budapestre költözött Medgyessy Ferenc és G. Szabó Kálmán mellett még három debreceni művész, Hrabéczy Ernő, Senyei Oláh István és Menyhárt József is szerepelt a kiállítók között.

Az aktivitás jele az Ady Társaság képzőművészeti osztályának újjászervezése is. Adler Miklós, Bars László és Menyhárt József festőművészeket vette fel ekkor a képzőművészeti osztály tagjai sorába, és Félegyházi Lászlót választották meg az új osztályelnöknek. De bármennyire is töltődik fel új erőkkel a képzőművészeti osztály, ez a pézsdülést ígérő időszak már egy belső válság jeleit hordozta magában. A társaság adott elvi és szervezeti kerete az alakuló új viszonyok ígérte lehetőségek mellett, az ebből fakadó igények realizálására és a művészi tagság összefogására már nem volt alkalmas. S rövidesen — elsősorban a szakszervezeti bázisra épülő országos méretű képzőművészeti szervezkedés hatására — a képzőművészeti osztály a szó szoros értelmében szétesett. A szétesést siettette, hogy az alapítónak számító régi tagok közül Berki Irma 1945-ben meghalt, G. Szabó Kálmán Budapestre költözött és Holló László a város támogatását élvező Sőregi-féle művésztelep kijelölt vezetőjeként szükségszerűen szembekerült a társaság — Senyei Oláh István által képviselt, a Sőregiével ellentétes — művésztelepi és egyéb szervezési koncepciójával. Az új tagok nem rendelkeztek olyan művészi múlttal, sem teljesítményük nem volt olyan súlyú, hogy a szétesést meg tudták volna akadályozni. Felvételük inkább a jó hangzású és feltétlen minősítést jelentő „az Ady Társaság tagja” cím elnyerését jelentette. Jelenlétük nemhogy az úgynevezett Adys hagyományok: „a magas rendű értékek” létrehozására, folytatására volt kevés, hanem inkább aláhúzta Félegyházi László, az új osztályelnök értékelését, mely szerint a „felhígulással” a képzőművészeti osztály a „kisegyesületesdi” útjára lépett. „Erőlködésnek láttam az egészet — írja Félegyházi — főleg az írók erőszakoskodtak, hogy legyen továbbra is képzőművészeti osztály — de hát mennyien maradtunk? Hárman. Holló, Senyei Oláh meg én. Máskülönben is, amíg többpárt rendszer volt, a fene meg tudott itt eligazodni ... gondoltam, tudtam, hogy előbb utóbb megszűnik mindenféle kis egyesületesdi, és akkor minek foglalkozni itt holmi reménytelen dolgokkal.. .”32

Bár a képzőművészeti osztály papíron még tovább is létezett, és Senyei Oláh István a társaság nevében és megbízásában energikusan szervezett és eljárt a művésztelep ügyében, részt vett a város hároméves kulturális tervének kidolgozásában, kiállításokat rendezett, tárlatvezetéseket, előadásokat tartott, mégis munkáját, hatását tekintve az osztály működése megszűnt.

Nyilvánvalóvá lett, hogy a debreceni képzőművészek életében szervezeti változásnak kellett bekövetkeznie. Annál is inkább, mert a Műpártoló Egye31. Holló László: Életem. Építünk, 1954. 1. sz. 26. old.

32. Félegyházy L.: i. m.

80