A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949
de ez a vitázó kör kénytelen egy magánlakásban szorongani, mert a társaságnak nincs helyisége. Sorozatos előadásokat tart nagy és széleskörű közönség számára a magyar élet legáltalánosabb érdekű problémáiról, de a szokatlanul nagy méretű kezdeti érdeklődés csökkenni kezd, mert a társaság csak egy kevéssé alkalmas és alig fűtött teremben tudja fogadni a lelkesedő hallgatóságot. Nagyszabású hangversenyen óhajtja megünnepelni Bartók Béla emlékét, de nincs annyi tőkéje, hogy a hangverseny előzetes költségeit fizethesse. Olvasókört alakított, hogy a már szinte nyomorban tengődő értelmiségnek kezébe adhassa az újonnan megjelenő legjobb könyveket, de ezt a szép vállalkozást is összeomlással fenyegeti az eszközök hiánya. S mindezek csak példák, mert hosszú volna elsorolni, hány nemes és hasznos tervünk dőlt már dugába nem szellemi okból.”25 A képzőművészeti életben a szervezés, a szakma elemi együttműködése is akadozott. Művészeink igen nehéz körülmények között dolgoztak, hiszen alig volt művész, akinek lakása, műterme, festményei kárt ne szenvedtek volna. A városi tanács szerint is a nagyon rossz gazdasági helyzetben, „... valamint a nagyközönség csekély érdekeltsége miatt ... képzőművészeink ... súlyos anyagi viszonyok között élnek.”26 A két művészeti szervezet tagsága, egy-két szabadfoglalkozású művészt kivéve, egzisztenciális helyzetét a szakmán kívül igyekezett stabilizálni, s a szabadfoglalkozásúaknak hihetetlen erőfeszítéssel kellett küzdeniük, hogy csupán művészetükből megélhessenek. Állami megrendelést, megbízást egyáltalán nem kaptak, a háború után elszegényedett városi közönség a kiállításokon, vagy műtermekben alig-alig vásárolt, s a szokványos portré megrendelések is igencsak megritkultak. Félegyházi László így emlékszik erre az időszakra: „45 és 48 között a tanítás mellett elsősorban restaurálásból éltem ... mennyi sérült kép volt! Jöttek, hozták a megsérült képeket — rengeteg privát, de a Református Kollégium megsérült képeit is én restauráltam ... Festményt alig tudtam eladni akkor, egyetlenegy nagy vétel volt, egy zsidó fűszernagykeres- kedő vásárolt a nagybányai képekből — ha jól emlékszem — hat darab, körülbelül 50 X 60-as méretű olajat. Helyben akkor más nem is vásárolt tőlem. A képeket darabonként két kiló cukorért és három-négy kiló zsírért adtam — a gyereknek kellett a cukor.. ,”27 De másutt és másnál sem volt jobb a helyzet. Budapesten Toroczkai Oszvald is hasonló gondokkal küzdött, amint azt Menyhárt Józsefhez írt leveleiben olvashatjuk: „Magamról annyit, hogy dolgozom és gyakran vagyok éhes, így például most is.. .”28 „Az írásom rossz, mert majd lefagy a kezem az irodában.”29 „Holló Lacinak mondd meg, hogy krumpli még nincs, talán nem is lesz ... kollektív kiállítások vannak (ti. Budapesten — B. L.) anyagi eredmény nélkül ... Félegyházi megkapta a Művészeti Tanácstól a pénzt? Mire odaért nem ért semmit?”30 Igen, a pénzünk rohamosan romlott, az infláció olyan mélységeibe — pontosabban „magasságaiba” —, zuhant, amilyenre korábban még sohasem volt példa, s amit megérzett az ország minden dolgozója, természetesen a művészek is. Ők is részesei lettek annak a nyomorhullámnak, amely az inflációs gazdasági 25. Lásd: 7. számú jegyzet. 26. Debrecen thj. város Tanácsának 13533/1946. IV. sz. határozata 1946. május 14. DDMA. 27. Félegyházy L.: i. m. 28. Toroczkai Oszvald levele Menyhárt Józsefnek. 1946. március 3. DDMA. 29. Uo. 1946. február 25. 30. Uo. 1946. április 29. 79
