A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Tanulmányok - Szendrey István: A derecskei uradalom kiépítése
3. Az uradalom népe földesúri adó fejében köteles évi 3500 rénes forintot évi két részletben (pünkösdkor és Szent Mihály napján) fizetni. Elégséges számú „hajtó Embereket” adnak az udvarbíró által vásárolt szarvasmarhák felhajtásához a herceg rábaközi jószágába. 4. Tartoznak az udvarbíró lakását — Váradon vagy Debrecenben — fenntartani és ellátásáról természetben gondoskodni. 5. A herceg megígéri, hogy „azon Tisztünk tovább másban nem fogja avatni maghát”. 6. Az uradalom falvai maguk osszák fel a rájuk eső földesúri terhet, de közösen felelnek azért is, hogy a földesúri adó valóban be is folyjon. Megengedi azt is, hogy a-pusztabirtokokat, illetve a most üresen álló Mezősas és Feketebátor határát (amíg be nem telepítik) szabadon használhassák. 7. A szerződést ugyancsak két évre kötötték, de a földesúr biztosította a lakosokat, hogy ezután sem fogja őket „Jobbágyi igával” terhelni. A szerződés elemzésekor megállapíthatjuk, hogy az nemcsak az 1702-es állapotokhoz képest volt előnyösebb, hanem lényegesen kedvezőbb is volt a korabeli Magyarország örökös jobbágyok lakta helyeinél, s különösen azoknál a dunántúli és felvidéki uradalmaknál, amelyekben a földesúr robotoltató majorsági gazdaságot épített ki. Régebbi és a napjainkban folyó erőteljes hely- történeti kutatások nyomán egyre inkább látható, hogy a derecskéi uradalom helyzete nem volt egyedülálló az országban. A töröktől visszafoglalt, s a felszabadító hadjáratok során elnéptelenedett területeken, illetve a hódoltság peremterületein, ahol a földesúri fennhatóság az évszázados bizonytalansággal teljes katonai, politikai és gazdasági helyzet következtében egyébként is meggyengült, a szerződéses jobbágyi viszony vált uralkodóvá. S elmondható, hogy a szerződéses jobbágyok helyzete jobb volt, mint az örökös jobbágyoké, hiszen az előbbiek szabad költözködési joguk és szerződésben megállapított adósságuk, sőt időleges adómentesség alapján kedvezőnek tekinthető körü- mények közé kerültek. Továbbá, az örökös jobbágyok röghöz kötöttek és urbárium szerint adóztak. A szerződésesek viszont e „megállapodás” birtokában — jóllehet annak betartását senki sem garantálta — a XVIII. század első felében még könnyen kereshettek maguknak olyan helyet, ahol kedvezőbbek voltak 'a feltételek, hiszen hiányzott a munkaerő és erre a birtokosoknak igen nagy szükségük volt. Ez volt a helyzet lényegileg a derecskéi uradalomban is, így hát a herceg minden további nélkül biztosította a szabadköltözködést, kedvező szerződést kötött az uradalom népével, de kimondotta: aki az ő földjét éli, fizetnie kell. Ha ezt valaki nem teszi, el kell távoznia a birtokról.27 A két jobbágyréteg közti különbség azonban fokozatosan csökkent, mégpedig úgy, hogy az egymást követő úrbéri szerződések során — a szabad területek benépesítésével párhuzamosan — mind nagyobb és nagyobb terheket raktak a szerződéses lakosság vállaira. Másrészt az úrbérrendezést követően a szerződő birtokosok igyekeztek megkövetelni mindazt, amit az úrbéri rendelet engedett, az örökös jobbágyok urai pedig a terhek csökkentésére kényszerültek. Az úrbérrendezés adta lehetőségek, a népesség feltöltődése következtében a szerződéses jobbágyok földesúri adója és egyéb terhei tehát növekedtek, és sok helyen sor került a robotoltató földesúri majorság kiépítésére is. 27 Uo. 52—53., 74. old. 25
