A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Tanulmányok - Szendrey István: A derecskei uradalom kiépítése
A DERECSKÉI URADALOM KIÉPÍTÉSE* Szendrey István Az előzőekben láttuk, miként veszítették el a bihari hajdúk szabadságukat, s hogyan kerültek az Eszterházyak kezére. Ezzel hazánk legnagyobb vagyonú arisztokrata családja a Tiszántúlon is hatalmas birtokhoz jutott, s az elnyert falvakból Derecske központtal óriási uradalmat épített ki. Csakhogy 1702-ben a községek nem örökjogon kerültek az Eszterházyak kezére, hanem zálogként kapták meg e nagy területet: összesen 18 települést. A birtok átvétele nem ment könnyen, hiszen a földesurnak illetve a Kamarának az érintett falvak és mezővárosok részéről komoly ellenállással' kellett megküzdenie, s a későbbiek folyamán is számos hasonló jelenséggel találkozhatunk. A hajdúk ugyanis sehogy- sem tudtak belenyugodni kiváltságuk elveszítésébe. Ilyen körülmények között a hercegi ház mint zálogbirtokos nem érezhette teljes biztonsággal magáénak az uradalmat. E tényből következtethető kellemetlenségekre Jeszenszky István jószágigazgató 1720-ban figyelmeztette is József grófot.1 Érthető tehát, hogy az Eszterházyak törekvése arra irányult, hogy a birtokot örök jogon szerezzék meg. Ezt a donatió-t nyerte el Eszterházy Pál Antal herceg Mária Teréziától 1745 március 13-án, amikor a királynő örökös tulajdonként a kérelmezőre ruházta a derecskéi uradalmat, név szerint Bagos, Bajom, Berettyóújfalu, Derecske, Feketebátor, Félegyháza, Gáborján, Kaba, Komádi, Konyár, Mezősas, Méhkerék, Nagyszalonta, Oláhszentmiklós, Sáránd és Zsadány helységeket. Az adományozás az oklevél szavai szerint „cum universis praediis” — azaz az érintett helyek pusztabirtokaival együtt történt. Mária Terézia adományából már kimaradt Kereki és Tóti. Ez utóbbit 1706-ban eladták. Az, hogy a királynő a falvakat pusztáikkal együtt adta örök birtokul, még fokozta az elégedetlenséget, hiszen a szabad hajdútelepek zöme korábban saját pénzén vásárolt örök jogon birtokokat, s most ez a vásárolt tulajdon is elveszett. Derecskét ez a sérelem nem érte, mert községünkhöz ilyen birtok nem tartozott.2 Az eladományozás ténye természetesen így is szerfölött izgatta csaknem valamennyi település lakóit, nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a birtok népe azonnal felzúdult, hiszen teljes joggal tarthattak attól, hogy ezután a földesúri kizsákmányolás csak fokozódhat. Ezért a birtokbaiktatás ellen valamennyi község — Feketebátor kivételével — ellentmondott (contradicált). Jellemző a felháborodás méretére, hogy még azok a szegény nemesek is tiltakoz* A teljesebb jegyzetanyagot lásd a Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve előző köteteiben és szerző lentebb idézett munkáiban. Terjedelem miatt minden szükséges műre itt hivatkozni nem tudunk 1 Szendrey István: Egy alföldi uradalom a török hódoltság után. Bp. 1968. 19. old. 2 Uo. 20. old. 2* 19
