A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Közlemények - Rácz István: Debrecen város hitelügyletei 1693-1848
Debrecen kölcsönügyleteinek indokait ma még megnyugtató módon nem tudjuk felfedni. Akik a városnak hiteleztek, tőkekihelyezésüket világosan és egyértelműen meg lehet magyarázni: a bécsi udvar gazdaságpolitikája miatt biztonságosabbnak érezték a felhalmozódott kisebb-nagyobb tőkéiket kamatra kiadni, általában és Debrecennek is, mint tiszavirág életű ipari vállalkozásokba fektetni. Debrecen kihelyezett kölcsöneinél azonban másról volt szó. A statisztikai táblázatból feloldhatatlannak látszó ellentmondás vetítődik elénk: az eladósodott város kölcsönözött, tehát felesleges tőkével nem rendelkezett. És ami még szembetűnőbb, kölcsöneit akkor sem csökkentette, amikor az adósságai ugrásszerűen megnövekedtek. A statisztikai kép ellentmondásosságát csak fokozza az az ismert tény, hogy a XIX. században már nem terhelte a várost újabb államkölcsön. Az államkölcsön fizetésénél nem lenne szükség különösebb okfejtésre, mert a kölcsönzéssel az abszolút államhatalom parancsát hajtották végre. Más a helyzet a magánszemélyeknek való kölcsönzés esetében. Gazdaságilag akkor lett volna indokolt, ha kölcsöneit ezeknél magasabb kamatokkal tudta volna elhelyezni, mint ahogyan a hiteleit felvette. A kamattöbblet jelentős pénzügyi hasznot hozott volna számára. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy a hitel- és kölcsönügyleteinél egyforma kamatlábat alkalmazott. A háttérben tehát inkább valamiféle különleges várospolitikai érdekeket sejthetünk — nem zárva ki a személyes összeköttetések és szubjektív tényezők lehetőségeit sem —, de ezek a kérdések még további kutatásokat igényelnek. III. A hitel felhasználása A korabeli városgazdálkodásban a hitelezett pénz célszerű hasznosítása a sokat fontolgatott kérdések közé tartozott. Szükséges tehát, hogy most a tudományos feldolgozás is rendszerbe foglalja a hitel felhasználásának legjelentősebb módozatait. A számbavétel során egyszersmind a város eladósodásának több lényeges okára is — akarva-akaratlanul — rávilágítunk, hiszen a városi vezetés a pénzhitelével a szükség diktálta réseket igyekezett eltorlaszolni. A hitelfelhasználás tehát az okok egy részére adott feleletként is értelmezhető. Az első pillanatra szinte áttekinthetetlen szövevénynek tűnő debreceni pénzgazdálkodás hátramaradt iratanyagában rendet vágva, a hitelfelhasználás hat fő területét ismerhetjük fel. 1. A városi privilégium. Kiváltságlevelét 1693-ban szerezte s ezért még ebben az évben 20 000 forintot fizetett az államkincstárnak.53Aligha tévedünk, ha arra utalunk, hogy ezt az összeget teljes egészében hitelből rótta le s hitelügyleteinek ez volt az első nagyobb tétele. A Caraffa-járás során kiszipolyozott város ilyen összeget a saját pénztárából még 1693-ban sem teremthetett elő. Feltételezésünket még inkább bizonyítja, hogy Debrecen 1693-ban 20 ezer forintot meghaladó hitelt szedett össze rövid néhány hónap alatt. Tehát a kiváltságlevél megszerzésével párhuzamosan megalapozta hitelügyleteit is. 2. Az államkölcsön. Erről már más összefüggésekben szóltunk. Láttuk, hogy államszükségből fakadó teher volt, így Rákóczi állama és a Habsburg uralkodók számára egyaránt ellenvetés nélkül vállalni kellett a lerovását. Az elmondottakhoz kiegészítésképpen talán még azt jegyezhetjük meg, hogy az 53 Szabó István: Debrecen szabad és királyi városi rangra emelése 1693. Debreceni Szemle, 1938. 254. old. 184
