A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)
Tanulmányok - Újlaky Zoltán: A kereskedelem és a pénzügy néhány kérdése Hajdú és Bihar megyékben az 1918-1919-es forradalmak idején
tetése mellett foglalt állást, mivel azok veszélyeztetik a kereskedelem és az ipar országos érdekeit. Nézete szerint a népruházati bizottságot is meg kellene szüntetni 1919. július 1-én. Az import-export terén is csak a szabadkereskedelem teremthet eredményeket. Varga Jenő közgazdász szerint át kell szervezni a termelést: központi termelési tanácsot kell szervezni, mely az összes termelőeszközzel rendelkezzék, hogy maximális eredményt érhessen el. A kész áruk egy része felett ez a szerv rendelkezne és így vásárolna a falutól a város számára élelmet. Az értekezlet nem döntött a vitatott kérdésekben, a miniszter további megbeszélést látott szükségesnek.9 A nyersanyaghiány következetében az anyagelosztó központokat a kormány csak részlegesen szüntette meg, a főleg közellátási cikkekkel gazdálkodó szervezetek továbbra is fennmaradtak. Az elosztó központok elnevezése változott az idők folyamán, szerepük azonban változatlan maradt. 1919. január 14-én a Magyar Bőr beszerzési Rt. (Készbőrközpont) Debrecen város polgármesterével közölte, hogy a városban dolgozó szíjgyártó és nyergesiparosoknak kiutalt bőrt az Auer és Lusztig budapesti bőrnagykereskedő cég rövidesen a Keiner és Schwartz debreceni kereskedő cég rendelkezésére bocsátja. A kereskedőnél vásárolhatták meg az iparosok a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara által részükre kiosztott mennyiséget.10 A Kamara ugyanis utalványt adott az iparosoknak, hogy a debreceni vagy megyei keretből mennyi jutott számukra. A Bőrbeszerzési Rt. egy másik levele a Kamarával közölte, hogy Blasz Vilmos hajdúböszörményi kereskedő részére 270 kg szíjbőrt és 180 kg blankbőrt, a Keiner és Schwartz debreceni kereskedő cégnek ugyanennyi anyagot utalt ki a nagykereskedők útján.11 E két kereskedő cég látta el Hajdú megyét és Debrecent bőráruval. A kereskedelem tehát részt vett a nyersanyagok szétosztásában, mivel az állam nem vállalkozott az áruelosztás teljes lebonyolítására. A kereskedelemügyi miniszter rendelete szerint a Népruházati Bizottság bőripari osztálya és a törvényhatóságok első tisztviselői (alispán, polgármester) a bőrgyárosok és tímárok által rendelkezésükre bocsátott bőröket lehetőleg a kereskedelem útján juttatták el a feldolgozó iparosokhoz és gyárosokhoz. E rendelet 1919. február 20-án lépett életbe, jóváhagyva a korábbi gyakorlati eljárást.12 Az iparosok és kereskedők elégedetlenek voltak a központi anyagelosztási rendszerrel. Erre utalt a debreceni készbőr-, nyersbőr-, és cipőkereskedők, valamint a csizmadia, cipész, tímár és szíjgyártó iparosok gyűlése 1919. március 2-án. A résztvevők a következő határozatot hozták: követelték a bőrügyekben és lábbelikészítésben fennálló korlátozások, rendeletek és hivatalok eltörlését, a bőrcikkek maximális árának megszüntetését, a szabad ipar és kereskedelem azonnali vagy mielőbbi elrendelését; követelték a külföldi áruk mielőbbi behozatalát és ebből a kisiparosok támogatását. Javasolták, hogy a bőrgyárosok és tímárok gyártmányaik %-ed részét a munkástanácsok és a szegényebb néposztályok részére maximális áron adják le, ennek ellenében a többi anyagot szabadforgalomban értékesíthessék.13 9 Uo. A Kamarák Közös Irodája 291/1919. sz. tájékoztatója. 10 HBmL. IX. 201/b. I. 26/1919. sz.: 1323/1919. sz. 11 Uo. 875/1919. sz. 12 HBmL. IX. 201/b. I. 293/1919. sz.: 43797/1919. KM. sz. 13 HBmL. IX. 201/b. I. 25/1919. sz.: 3150/1919. sz. 43
