A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)

Tanulmányok - Bakó Endre: Az irodalmi és művészeti élet néhány kérdése a két forradalom idején Hajdú és Bihar megyékben

szocialista színházkultúra érdekében vetette papírra. Ellenzi a színházak szövetkezeti alapon való működtetését, mert ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a magánkapitalizmust a csoportkapitalizmus váltja fel. Márpedig nem új tőkés rendszert kell teremteni, hanem „anyagiakban biztosított művészetet”. Később kiderül, hogy ezen államilag támogatott színházkultúrát ért az cikkíró. Elvileg, művészi szempontból kifogásolja, hogy a társulatot „saját kebeléből választott egyének irányítsák”, mert az ilyesmi rossz vért szül. Debrecen két színházát szakosítaná, a Csokonai Színház drámákat, a Vígszínház zenei darabokat játszana. Majd így folytatja: „A színház kötelessége, hogy ifjúsági- és munkáselőadások rendezésével, az irodalom ismertetésével segítségére legyen a népnevelésnek. A helyi sajtónak közreműködése feltétlenül szükséges, hogy az irodalmi előadások komoly, beható bírálatával a hibákra és hiányosságokra rámutasson és így színművészt neveljünk”. Voltaképpen az egész cikket idézhetném, minden gondolata helyes, megállná a helyét ma is. Figyelemre méltó, hogy hangoztatja Debrecen második kultúrközpont szerepét, a fővárosi színházkultúrától nem független, de azért önálló műsorpolitikáját.39

Balázs Béla, a színház-szocializáló bizottság tagja is úgy véli, hogy a „központi szovjet” színházi kérdésekben is csak a főbb direktívákat adja meg. A kész tervek szerint azonban rövidesen társulatokat szerveznek elsőrendű színészekből, s a társulatoknak az lesz a hivatása, hogy a szocialista kultúrát szétvigyék az isten háta mögötti falvakba is, ahol az emberek még egyáltalán nem láttak színházat, sőt még mozgófényképet sem. A staggione-rendszer (a mozgó társulatok rendszere) segítségével a főváros kultúrája kiárad az egész országra. Balázs reméli, hogy a proletárkultúra eme fáklyahordozói még a nyáron útjukra indulnak.40 Az elgondolás egyik változatának tekinthető voltaképpen a legutóbbi hónapokig fennálló faluszínház, illetve még korábban a gördülő opera intézménye a felszabadulás után.

Kis terjedelemben rendszeres színházi kritika is folyt a lapokban, bár a Népakaratban nem, de a propagandaelőadásokat bejelentő cikk végén a kritikus néhány sorban „levágja” Fali Leó: Doktor úr című operettjét, csupán Heltai Jenő, Honthy Hanna, Káldor Dezső és Várnai László játékát dicséri.41

E cikkek sorába tartozik Kuthi Sándoré is, az első névvel jelölt cikk a Népakaratban. Kuthi is rendkívül fontos tömegkulturális intézménynek tartja a színházat, amelyet azonban a polgárság szórakozóhellyé, élvezet-előállító üzemmé züllesztett. Elítéli a kispolgári közönséget, amely nem kultúrát keres a színpadon, hanem időtöltést, kulisszahasogatást. A munkás ellenben „jobban szereti az élet komoly ábrázolását, mint a vígjátékot, vagy bohózatot ... Tudásban szeretne gazdagodni ... Szociális drámákat, ha szimbolikusak is, jobban megért, mint az átlagpolgár”. Sokat vár a színházak államosításától, mert így lesz igényes ellenőrzés. Érdemes lesz klasszikusokat játszani (Shakespeare-t, Ibsent, Gorkijt, Halbét, Hauptmannt), mert lesz friss és megértő közönsége a gondjaiktól megszabadított színészeknek. „Új gárda lesz írókból, színészekből, más stílus, más hang, más levegő.. .”.42 Némi idealizmus természetesen belevegyült ebbe az írásba, de ha meggondoljuk, a lelkesült hang érthető.

Utaltam rá, hogy az elképzelések valóraváltására nem volt idő.43

39 A jövő színészete. DH. Hétfői Újság, 1919. márc. 31.

40 A vidéki színházak szocializálása. Népakarat, 1919. ápr. 1.

41 Népakarat, 1919. ápr. 9.

42 Népakarat, 1919. ápr. 10.

43 A Csokonai Színház műsorrendjét lásd a 35-os számú jegyzet alatt.

133