A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)
Tanulmányok - Gazdag István: Iparstatisztikai kérdőívek 1847-ből
A debreceni céhek értékesítési tevékenysége A céhek áruikat elsősorban helyben, az országos vásárokon értékesíthetik, de emellett ellátták a környező vidéket is.14 A céhek, a jelentésekben keservesen panaszkodnak a kereskedők, kontárok és más városok céhmesterei által támasztott versenyre, kérik az idegenek kereskedésének korlátozását, eltiltását. „Legfájdalmasabban érezhető kárt okoz azonban mesterségi keresetünkre nézve, a munkás életkerülő, mesterségekért semmit sem szenvedett zsidóság féktelensége, kik minden helységben ... csizmákkal ellátott boltokat nyitottak”, írták a csizmadiák. A csutorások, kötélgyártók a konkurencia által kínált portéka olcsóbbságát a silányabb alapanyaggal magyarázták. A gombkötők, a lakatosok más városokból ideszállított termékekkel, árban szintén nem versenyezhettek, mivel azokat fabrikában, olcsóbban állították elő. A céhek az értékesítési gondokkal már évtizedek óta küzdöttek, de forrásaink és az idevonatkozó szakirodalom egybehangzóan bizonyítják: a megélhetéshez szükséges minimális piac rendelkezésre állt. Biztos piacnak számított a vidék. A csizmadiák írták: „Mind itt helyben országos és hetivásárokban, mind pedig a szomszéd nemes Bihar, Szabolcs, sőt távolabbi megyékben keletkezett városokban és helységekben, valamint a Hajdú, Jász és Kunkerületekben is szoktuk míveinket eladás végett elhordani: és ezekben a külhelyekben noha vágynak céhbeliek, de azok míveink irányában, s azoknak jó minőségök felett velünk nem versenyezhetnek.” A város lakosságának nagy része a szegény emberek köréből került ki, akiknek igénye összhangban volt a debreceni átlag kézműves munkájának színvonalával, tehát ez az állandó városi piac is adott volt. A jelentkező új szükségletek nem eredményezték a céhek robbanásszerű hanyatlását, mindössze átalakították szerkezetét; a hagyományos iparágak összezsugorodtak, ugyanakkor újak születtek. Az értékesítési gondok, csakúgy, mint a céhlegények elégedetlensége vagy éppen a tőkehiány, a válságba került céhes iparnak egyik jellemző — de nem túlértékelendő — tünete. A debreceni céhek javaslatai az ipar felvirágoztatására A céhek többsége az utak rendbehozatalában, a nyersanyagot felvásárló zsidók, a kőnkurrenciát jelentő kereskedők, kontárok, pesti lerakatok megfékezésében, tiltásában látja az ipar felvirágoztatásának egyetlen útját. Néhány céhmester, érzékelve a gazdasági és társadalmi változásokat, fontosabb javaslatokkal élt. A csizmadiacéh szerint „Segítené a mesterségben lehető óhajtott elő haladást, egy olyan törvénynek alakítása, ami megszüntetné már valahára a kiváltságos nemességnek adómentességét... hanem birtokarányában minden Honfia, a terhek hordozásában részt venne. A molnárok kérik — mivel megfelelő szaktudással rendelkeznek —, hogy 14 Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII—XIX. század fordulóján és Gazdag István: Adalékok a debreceni kalaposcéh történetéhez (1776—1848). In: Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve I. Db. 1974. 25
