A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)
Fórum - Mervó Zoltánné: Az iskolatörténeti kutatás levéltári forrásai
tanítás megszervezésére, a pedagógusok helyzetére, továbbképzésére, az ifjúsági önkormányzati szervek tevékenységére nyújtanak tájékoztatást. Az anyakönyvek a tanulók személyi adatainak, tanulmányi előmenetelének feljegyzésére szolgáló nyilvántartások. Az idők folyamán elnevezésük változott: catalogusnak, névkönyvnek, főnévkönyvnek, osztályzati könyvnek, törzskönyvnek, osztályzati kimutatásnak egyaránt nevezték. Legrégibb anyakönyvünk a debreceni kegyestanítórendi (piarista) gimnázium anyagából származik 1721-ből. Ettől kezdve, ha nem is egy iskolán belül, de nyomon kísérhetjük az anyakönyv rovatai kialakulásának, az anyakönyv funkciójának változását. Ezek alapján hiteles kép rajzolható a tanulók származásáról, szociális helyzetéről, az igazgatók, tanárok nevéről, az egyes időszakokban oktatott tárgyakról s a különböző tantárgyakban elért eredményekről. Számadási iratok csak szórványosan kerültek levéltári kezelésbe. Ezek közül főleg a leltárak, vagyonkimutatások, a szertári naplók, könyvtári nyilvántartások jelentősek, mivel pedagógiai, szakdidaktikai szempontból hasznosíthatók. A szertári naplók segítségével tájékozódást szerezhetünk a szemléltető oktatás színvonaláról, a szertárak felszereltségéről, tehát lényegében mindazokról az anyagi tényezőkről, melyek az oktatás, elmélyültségét biztosították. Vegyes iratok sorában kaptak helyet az iskolai önképzőkörök, szakkörök, sportkörök iratai, melyek a tanulók öntevékeny munkájáról, az ifjúsági szervezetekben való részvételükről, a diákönkormányzatokról tájékoztatnak. Az iskolatörténet kutatója természetesen nem elégedhet meg az iskolai anyag átnézésével. Vizsgálódását ki kell terjeszteni az önkormányzatok működése során keletkezett iratokra is, tekintve, hogy maga az iskola székhelyileg valamely önkormányzathoz (városhoz, vagy községhez) tartozik. Az egyes iskolák fenntartója lehet az egyház, az állam, a város, (község) uradalom, társulat, esetleg magánosok. A fenntartó intézmény jellege maga is változott a különböző társadalmi formációkban az anyagi javak birtoklásának lehetőségei és tényei szerint. A tanügyi kérdésekben kiadott kormányhatósági, királyi rendelkezések, vagy az egyházi szervek iskolalátogatásairól készített jegyzőkönyvek (canonica visitatio) az önkormányzati szervek (polgármester, alispán, főszolgabíró) közigazgatási anyagában csapódnak le. A feudális korban az oktatás az egyház monopóliuma volt, ily módon az iskolák szervezésére, fenntartására, az iskolahálózat fejlesztésére, az oktatás és nevelés tartalmi kérdéseire, a tanítók személyi ügyeire, szakmai munkásságára (pl. tankönyvírás, szemléltetőeszközök készítése stb.) vonatkozó adatok elsősorban az egyházkerületi levéltárak, a plébániai hivatalok irattáraiban kutathatók. A XVIII. századtól kezdődően egyre erőteljesebb polgári követelményként jelentkezett már a felvilágosult abszolutizmusnak az a törekvése, hogy különösen az önkormányzati jogú városokban az alsófokú oktatást városi irányítás alá helyezzék. Ettől az időtől az iskolatörténeti kutatás forrásai kiegészülnek a városi közigazgatási iratokkal, a testületi (tanácsi és közgyűlési) jegyzőkönyvek anyagával. Az iratok között adatokat találunk az iskolák fejlesztésére, építésére, az iskolaépületek állapotára, felszerelésére, a tanulók létszámára, a tandíjak megállapítására, a tanítók illetményeire, szociális körülményeire stb. Egyéni befolyást gyakoroltak az önkormányzatok tanügyi igazgatására az önkormányzatok fölött joghatóságot gyakorló királyi képviselők, mint a 198
