A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)
Tanulmányok - Baranyi Béla: Az iparosítási politika megvalósulása Debrecenben az első ötéves terv idején (1950-1954)
fokozta a veszteségeket. A valutatermelés miatt, népgazdasági szinten mégis kívánatos volt fenntartani az exporttermelést. Ilyen körülmények között a termelési tervtől való lemaradás 1954-re már katasztrofális volt. 1953 januárjában a felettes hatóságok képviselője megtekintette az 1952. évi beruházás keretében épült szárítóhelyiségeket és megállapította, hogy ... „kivitelezése olyan hiányos, hogy ilyen állapotban a beruházási céloknak nem felel meg, s ezért a kivitelező vállalattal szemben kötbér felszámolását kérik.”33 Jellemző tünet volt az állandó „normakiigazítás” is (pl. 1952 májusában—júniusában újabb 7%-os béralapcsökkenés). A hibák együttesen olyan súlyos termelési zavarokat okoztak, hogy a kérdéssel foglalkozó egyik 1954. júliusi műszaki értekezlet, már képtelen volt konstruktív javaslatokat adni, csupán a hibák és panaszok felsorolásáig jutott el.34 Valamivel kedvezőbb volt a helyzet a könnyűipar másik nagy üzemében, a Debreceni Ruhagyárban. Az üzem az első ötéves terv idején fejlődött hatalmas, az ország egyik legnagyobb nőiruhakonfekció-gyárává, a megye legnagyobb könnyűipari vállalatává. 1949 őszén még 30—40 szövetkezetbe tömörült szabó kisiparos az Arany János utcai szűk műhelyben összezsúfolva, kisipari módszerekkel termelt, 1949 végére a szövetkezet állami tulajdonba került. 1950 márciusában az üzem pedig átköltözött a volt Vidoni Szalámigyár telepére, s ezzel megszűnt a zsúfoltság. Ekkor kezdődött meg a termelés korszerűsítése és a gyors ütemű beruházás. Az ósdi lábhajtású gépeket felcserélték modern transzmissziós villanygépekkel. Csupán 1950 szeptemberében 28 új gépet kapott a fiatal vállalat, s ugrásszerűen megnőtt a munkáslétszám, amely 1950 I. negyedévében még csak 291, 1951. IV. negyedévében pedig 774 fő volt. Ilyen mérvű növekedésre csak ritkán volt példa az iparosítás történetében, hiszen 1953-ban már 1201-re, 1954-ben pedig 1366-ra emelkedett a létszám.35 A foglalkoztatottság gyors felfuttatása — szervezési, beruházási, szakemberképzési stb. hibákkal párosulva — ugyanakkor súlyos nehézséget okozott. 1951 tavaszán már működött az első vertikális futószalag, és a gyár három műszakban termelt, ennek ellenére a termelés januártól júliusig még a 85%- os termelési átlagot sem érte el. Az áprilisi tervteljesítés pedig csak 70% körül mozgott. Ily módon a gyár léte is veszélyben forgott. 1949-től 1951 tavaszáig 6 igazgatója volt az üzemnek. A pénzügyi egyenleg felborult. A hibák kijavítása nagy erőfeszítéseket igényelt. Elsőként a műszaki vezetőséget új, fiatal, fejlődőképes káderekkel erősítették meg. A műszaki iskolán 1951-ben 70-en kezdték meg a műszaki ismeretek elsajátítását. 1951 végére nagy erőfeszítések árán sikerült megszüntetni a termelés rapszodikusságát, s a vállalat lassan elérte, sőt túlteljesítette a kitűzött tervcélokat. Az exportkiszállítás pedig kisebb ingadozásokkal az 1952-es évi 3700 db-ról 1956-ban 105 600 db-ra emelkedett. Az alapítással járó megpróbáltatásokat kiheverte az üzem, s 1953 és 1955 között a fejlődés stabilizálódott, jóllehet a minőségjavítása terén még bőven akadtak tennivalók :36 33 HBmL Kefegyár iratai. XXIX. 52./a. 1. 34 Uo. 35 Kovács Tibor: 10 év mérlegén 1949—1959. A Ruhagyár története. Debrecen, 1959. 7., 12. és 33. old.; Néplap, 1950. szept. 28.; 1951. jan. 3. 36 Kovács T.: i. m. 19. és 33. old. 134
