A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Béres András: Állategészségügy a XIX. század elején a Hortobágyon

passzussal kell bizonyítani, a köznépet a lehetséges gyógymódokról ki kell oktatni, a beteg marhákat külön kell szakasztani, a marha között járó emberek dolguk végeztével más ruhát vegyenek, a szennyezett ruhát kifüstöljék, mossák és szellőztessék. A gulyák mellett külön fizetett felvigyázó legyen, a számadók a Tisza mellékéről való cselédet, bojtárt nem fogadhatnak, minden pásztort a fürmenderi Hivatal köteles nyilvántartani, igazolással ellátni, az idegen marhát befogadó gulyás „szolgálattyából kicsapattatik, 100 ezüst forintra büntetődik, az idegen marha confiscaltatik”. A bojtárokat ez esetben testi fenyítékkel sújtják, a kárért pedig egyetemlegesen felelősek. A gulyabeli marhát egyik pásztor a másik járásra át nem hajthatja, más kútján, pos- ványból nem itathatják, csak tiszta kútvízből, a vályúba pedig kemencében büdöskővirág füstjével megfüstölt sót tegyenek a gazdák költségére. A beteg állatok részére a pásztorok Ohaton kévénként egy krajcáron vásárolható nádból enyhelyet készítsenek. A beteg marhának sem húsa, sem teje nem fogyasztható, még faggyúját sem lehet haszonra fordítani. Bőr, szőr csak erős fertőtlenítés után szállítható.

A betegség gyógyítására számos kísérletet folytattak. Fekésházy makkjai-t Bartsch Dániel patikájában lehet beszerezni, ahol a használat módjáról is kioktatták a vásárlót. Az istállókat konyhasóból és büdöskő soványból készült szerekkel 48 órán át gyakran füstöljék, a trágyát rendszeresen kivigyék, a fertőzött istálló földjét pedig egy lábnyi mélységig ki kell cserélni. Az istállót felolvasztott mészvirág (Clax Clorina) levével lemossák, a dögös istállókban tartott takarmányt szabad levegőn égessék el, fertőtlenítés után nyolc napig egészséges marhát be ne bocsássanak.

Szőllősy János és Budaházy Ferentz szólgabíró szerint a „beteg marhát fűzfa redvel kell füstölni, mind addig míg kiálhatja, annakutánna pedig fűzfa jövésről kell itatni, melly orvoslásnak az a’ legközelebbi következése, hogy a’ marha órából el kezd folyni a’ rossz nedvesség, annakutánna pedig a’ marha betegsége tsak hamar meg fordul”.32

A már megismert betegség, a dög mellett kisebb intenzitással, de időnként tartósan jelentkezik a láb- és szájfájás, amely a külső legelőn tartott állat- állományt teljesen lerontja. A főbíró 1824. évi javaslata szerint a gyógyító vagy elhárító eszközökre vonatkozóan kellene értekezni, „minthogy némely marhatartó gazdák tapasztalások után nagyon dicsérik ezen nyavalyák elhárítására nézve azt; ha tavasszal a marhák ivó Vályújokba tengeri pók, vagy jól megposhadt, és savanyodott tésztakovász tartódik”. A javaslatot követő határozat alapján a tengeri pók hozatását Ricli József debreceni nagy- kereskedőre bízzák és azoknak itató csatornákba való kihelyezéséről intézkednek.33 34 Ez a megelőző gyógymód, a tengeripók alkalmazása messzire nyúlik vissza, amire tengermelletti népek irodalmában több utaló adatot találunk. A magyar néphittől nem idegen az eljárás, de az időszak gyógymódjai között hivatalosan is szerepel.31

A katasztrofális vízhiányt követő nagy szárazság és legelőhiány is lehet eredője a száj- és körömfájásnak, amelyről a jegyzőkönyvek megdöbbentően,

32 HBmL. IV. A. 1011/a. 1834. nov. 17. 431. old. 1025. sz.

33 Uo.: 1793. jún. 10. í30. old. 431. sz., 1824. jún. 2. 158. old. 282. szBéres András: A Hortobágy kutatásának levéltári forrásai. In: A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve II. (Szerk.: Gazdag István) Debrecen, 1976.

34 HBmL. IV. B. 1109/f. 510/1850. máj. 31. Szerb Antal: A világirodalom története. Bp. 1941. 329. old.

80