A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Orosz István: Szőlőtermelés a Hajdúkerület városaiban a XVIII-XIX. században
SZŐLŐTERMELÉS A HAJDÚKERÜLET VÁROSAIBAN A XVIII—XIX. SZÁZADBAN Orosz István A hajdúkerület hat városában, Böszörményben, Nánáson,Szoboszlón, Dorogon, Hadházon és Vámospércsen a szőlőtermelés a vizsgált két évszázadban nem játszott különleges szerepet a mezőgazdasági termelés rendszerében. Az állattenyésztő, gabonatermelő hajdú városokban a szőlő mindvégig csak kiegészítő termelési ág maradt s nem vált a lakosság fő megélhetési forrásává, mint Tokaj-Hegyalján, az Érmelléken, vagy az ország számos más történelmi borvidékén. A táji feltételek kedvezőtlensége miatt minőségi szőlő- és borkultúra e vidéken a 18—19. században, — de mind a mai napig — nem alakult ki, zárt szőlőtermelő körzetté nem vált a Hajdúság, s a szőlőművelés és borkészítés technikájában és technológiájában sem alkalmazott különleges, csak e vidékre jellemző elemeket. Mégsem tűnik feleslegesnek a hajdúsági szőlőtermelés történetének áttekintése a kezdetektől 1876-ig, a hajdúkerület megszüntetéséig. Elsősorban azért nem, mert a szőlővel beültetett terület szélesedése e hat város határában nemcsak hajdúsági specialitás, hanem általában jellemzi az Alföldet. A szőlő „irtóztató szaporodása” a síkvidéken, amiről a 19.század első felének jeles szőlésze Schams Ferenc beszélt,1 kitűnően tanulmányozható a hajdú városok szőlőtermelésének vizsgálata során is. A síkvidéki szőlőskertek szaporodásának a Hajdúságban is felfedhető folyamata a 18—19. században, már a filoxéravész előtt elindította a magyarországi szőlőföldek területi átcsoportosulását, a hegyvidéki szőlők arányának csökkenését s az alföldiek növekedését. Megérdemli a figyelmet a hat hajdúváros szőlőtermelése a szőlőbirtok jogállása miatt is, mert nemcsak a hajdú földtulajdon megkülönböztető jegyeit viselte, de sajátos helyzetben volt a hajdúföld különféle hasznosítású részei között is, egészen a 19.század harmadik évtizedében bekövetkezett kerületi szabályozásig. Végül nem érdektelenek azok az adatok sem, amelyek a művelési technikával, a szőlőskertek használatának közösségi szabályozásával, a munkaszervezettel kapcsolatosak, elsősorban azért, mert nemcsak e hat város kerti szőlőire, de a tiszántúli, vagy talán az egész alföldi szőlőtermelésre jellemzőek. A következőkben — sajnos helyenként csak szórványos adatok alapján — a szőlőtermelő területek szélesedésének folyamata mellett a szőlőbirtok jogállásának változását, a határhasználat rendjében elfoglalt helyét, a termelés alakulását s a borfogyasztás és értékesítés sajátosságait igyekszünk feltárni. 1 1 Schams Ferenc: Magyarország szőlómíveléséről való vizsgálódások... Pest, 1831. 8. old. 57
