A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez
nyelt) viszont nem volt nagy49. Csupán a Nagyerdő és a Csere makkoltatási lehetőségeiből következtethetünk jelentős sertéstartásra, írott források azonban erről nem szólnak. Az egész XVI—XVII. századon át az uralkodó állattenyésztési ág kétségtelenül a marhatenyésztés volt, az „aranylábú” Debrecen legfőbb jövedelmi forrása. Mivel a XVII. századi határnak lényegileg megfelelő területen a XIX. század elején 20—30 000 szarvasmarha legelt, noha ezidőben a határ tekintélyes részét már földművelésre fordították,50 a XVI—XVII. században a debreceni saját marhaállományt aligha tehetjük félszázezernél kevesebbre, nem számítva debreceni polgároknak a város határán kívüleső legelőkön tartott csordáit, s természetesen a debreceni marhakereskedők által máshonnan felvásárolt és az otthoni legelőkön legfeljebb néhány hónapig hizlalt exportállatokat sem. Ahhoz azonban, hogy a debreceni mezőgazdaság XVI—XVII. századi uralkodó ágának a szilaj marhatartást jelentsük ki, nem elegendő sem a tízezres nyájak, sem a dúsgazdag marhakereskedők bizonysága, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy a hazai mezőgazdaság másik két fontos ágazata, a bor- és gabonatermelés hogyan, és a marhatartáshoz képest milyen arányban volt képviselve az akkori Debrecenben. Kezdjük talán a szőlőműveléssel, mivel — mint láttuk — a debreceni tanács a ló és a szarvasmarha mellett a bort jelölte meg a debreceni kereskedők legfőbb árujának. A már említett híres XVI. századi debreceni kalmár, Tar István a marhakereskedelemben való érdekeltsége mellett boreladással is foglalkozott, így pl. 1582-ben 6000 ft., 1583-ban pedig további 5000 ft. értékű bort szállított a felsőmagyarországi végváraknak.51 Honnan származott a bor, amelyet a debreceniek ittak ill. piacra vittek? Debrecen helyi bortermelése soha sem volt minőségileg kiemelkedő, sem mennyiségileg jelentős, noha talán már a XV. században, de bizonyíthatólag a XVI. század derekától fogva igen sokan belekapcsolódtak, igaz, csak kis parcellákon és házi használatra. Az első ismert ún. kerti, azaz a város belterületén létesült szőlők a Tócó balpartján sorakoztak a Hatvan, Mester és Varga-utcai részeken, s 1550 körül a Szent-Mik- lós-utcai kapun kívüli szőlők is megvoltak már. Ugyanakkor azonban a város vezetősége 1589-ben úgy nyilatkozott, hogy „városunkban szőllő nem lévén, a bort a Dunán túlrúl a Szegszárd felé eső baranyai náhiéből (török közigazgatási kerület) hozzuk”.52 Ez a tényállás nyilván a jobbminőségű borokra vonatkozott, amelyeket vásárlás útján szereztek be s a város mint egyedül jogos kocsmatartó méretett ki.53 Bár a helyi szőlőtermelés újabb meg újabb területek kiparcellázásával (1670-ben a Mester utcán, 1671-ben a téglavermeknél levő búzaföldeken, 1675-ben a temetőn kívüli hegyes homokon stb.) gyarapodott,54 a városban fogyasztott és onnan eladásra kivitt bor többsége mégsem a helyi szőlőskertekből, sem a dunántúli vásárlásokból, hanem a debreceni 49 1599-ben Debrecen oppidum juhtizedének összeírása során mindössze 24 gazdának van egyenként 13—163 juha, s közülük csak 15-en foglalkoztak kizárólag juhtenyésztéssel, ami a város legelőterületének nagyságához viszonyítva jelentéktelen mennyiség. Vö. N. Kiss István: 16. századi dézsmajegyzékek. Bp. 1960. 921—923. old. 50 Balogh /.; A cívisek világa i. m. 100. old. 51 Történelmi Tár 1900. 80. old. 52 Zoltai L.: Ismeretlen részletek... i. m. 29. old. Vö. Zoltai Lajos: A debreceni kertségek múltja. Debreceni Újság 1934. május—júniusi számaiban. 53 Báthory Istvánnak a város kizárólagos bormérésére vonatkozó privilégiumát Id. a 15. jegyzetben idézett másolatgyűjtemény 60. lapján. 54 Szűcs i. m. II. 633. old 3* 35
