A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez

pusztákkal megnövekedett térségben a mezővárosi közönség szabadon alakította határhasználatát, ennek beosztásából kiderül a gazdálkodás jellege is.

A városhatár gazdálkodási övezeteit pontosan csak a XVIII. századból ismerjük, ekkor a Tócótól keletre eső hátságon a város közvetlen környékén kerti szőlők, ezeken túl köröskörül a kezes jószág belső legelői terültek el, a legkeletibb erdős részen pedig a rideg jószág telelői. A Tócótól nyugatra eső löszös talajú mezőségen a belső legelőkhöz közvetlenül kapcsolódva a házak után kiosztott szántóföldek következtek, ezektől északra, nyugatra és délre az akkor már tanyákká alakulás folyamatában levő „szállások”, azaz legeltető és részben szabad foglalású szántó földek, végül az ártér jellegű Hortobágyon és attól keletre a rideg jószág pusztai legelői terjeszkedtek.13

A XVII. században még tanyásodásról nem tudunk, a „szállások” a marhatenyésztő és marhakereskedő tőzsérgazdák (quaestores boarii a latin írásbeliségben)14 csordái és az azokra vigyázó, majd azokat vásárra hajtó „hajdúik” (bubulci vulgo haidones)15 tartózkodási helyei voltak. A város árkán kívül, mint az állattartó mezővárosokban általában, a kezes állatok istállóit magukba foglaló „kertek” állottak16, de ugyancsak „kertnek” éspedig „mezei kertnek” nevezték Debrecenben is a pusztai legelőkön létesült, emberek és állatok számára emelt épületekkel, kutakkal és szénakazlakkal ellátott „szállásokat”. Ilyenekről a Hortobágy táján már 1520 körül hallunk.17 A várostól keletre eső erdős hátságon a XVII. században makkoltatás és kaszálás folyt, s minden valószínűség szerint a marhák teleltetése is.18 A XVI. és XVII. századi gazdálkodás közt így a marhatartásban nem sok különbséget találunk, mert a XVI. század elején kialakult kert-szállásrendszerrel találkozunk, s a városi tanács jegyzőkönyvében már 1548-ban, tehát a legkorábbi bejegyzések közt ökörkereskedelmi ügyletek is előfordulnak.19 Azt tudjuk, hogy a XVIII. század folyamán hogyan alakult át a debreceni állattartás tőkegazdák hatalmas csordáiból a városlakók egyenként kisebb számú marháit összecsapó közösségi csordákká, s ezzel párhuzamosan hogyan foglalt el egyre többet a belső legelőből a szőlő, a szállások területéből pedig a szántóföld,20 annál kevesebbet tudunk azonban arról, hogy mikor kezdődött Debrecenben a nagyarányú marhatenyésztés, egyáltalában milyen volt a debreceni állattenyésztés szerkezete egyrészt tulajdonosi kategóriák, másrészt állatfajták szerint a XVI—XVII. században és hogyan viszonyult a helyi szántó- és szőlőműveléshez.

13 Balogh /.; A cívisek világa, i. m. 63. s köv. térképpel a 24—25. és 97. lapokon, továbbá a tanyá- sodásra vonatkozó irodalom bibliográfiájával.

14 OL U et C f. 90. No. 103. (1657)

15 Tiszántúli Református Egyházkerület Debreceni Nagykönyvtára R 528. p. 60. (1583.)

16 Szűcs István: Szabad királyi Debrecen áros történelme. Debrecen 1871. 681. old.

17 Balogh István: Tugurium — szállás — tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés előtörténetéhez, (A szerző és az Ethnographia-Népélet szerkesztőjének szívességéből, egyben hozzászólásra hozzám juttatott kézirat, sajtó alatt). Ebben idézve a 8. sz. jegyzetben Hajdú-Bihar megye levéltárának debreceni városi irataiból: Ohati iratok. 71. és 298., Mátrai iratok 82. jegyzetek alatt a Hortobágy melletti Zámról, hogy ott 1520. körül az Oláh Miklós által tízezres gulya tulajdonosának mondott nádudvari Bíró Gáspárnak és további hét tőzsérgazdának gulyája és juhnyája legolt „hajdú barompásztor” és „juhász” keze alatt „kertek” mellett, amelyekben egy más forrás szerint 1574-ben építmények, szénakazlak és kutak voltak „mindenféle” marha számára. Bíró Gáspárról id. ZoltaiL.: Ismeetlen részletek... i. m. 172—173 old.

18 Uo. 105. old.

19. HBmL. IV. A. 1011/a 1548. márc. 6. és máj. 3.

20 Ld. 13. sz. jegyzet

28