A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Közlemények - Benda Kálmán: A Felső-magyarországi rendek kassai részgyűlése 1607 márciusában
A rozsgonyi megegyezés után csak idő kérdése volt, hogy a teljesen magára maradt Bocskai Miklós és Szatmár vára mikor tér a király hűségére. Thurzó tehát befejezettnek tekintette biztosi küldetését: Felső-Magyaror- szágot visszahozta a korona fennhatósága alá. A rozgonyi megegyezés után öt nappal, április 24-én elhagyta Kassát, 29-én már Árva várából írt Mátyás főhercegnek. Május 9-én kelt zárójelentésében úgy vélte: teljes békét és nyugalmat biztosított Felső-Magyarországon.21 Nem gondolta, hogy a nemesi ellenállás leszerelésével még nem oldotta meg a belső béke kérdését. A helyzetükkel elégedetlen hajdúk néhány hónap múlva kivonták fegyverüket, új politikai utakra kényszerítve ezzel a nemességet is. Az alábbiakban most már közlöm az 1607. márciusi kassai részgyűlés előterjesztését és a rendek rá adott válaszát.22 1. 1607. március 22., Kassa THURZÓ GYÖRGY ÉS FORGÁCH ZSIGMOND KIRÁLYI BIZTOSOK ELŐTERJESZTÉSE A RÉSZGYŰLÉSEN AZ IRAT JELZETE: OL Thurzó család lt. Fasc. 4, N. 11 (egykorú másolat). Egykorú latin fordítása: HKA Anhang vermischter ung. Gegenst. Fasc. 50. Conv. 1607. Föl. 344—351. AZ IRAT TARTALMA: [I.] A megjelentek köszöntése. [II.] Szatmár vára meghódoltatásáról. [III.] Az uralkodó ellen hamis hírekkel hangulatot keltők megbüntetéséről. [IV.] A végvárak kijavításáról, élelemmel való ellátásáról. [V.] A Bocskai alatti kincstartó és a perceptorok elszámoltatásáról. [VI.] A salétromfőzésről. [VII.] A rablók megfékezéséről. [VIII.] A titkos összejövetelek eltiltásáról. [IX.] A Szuhai és Micatius püspököt száműző határozat visszavonásáról. [X.] A nemesi fölkelésről és a mezei hadakról. [XL] A hiteles helyekről. [XII.] A dutka beváltási árfolyamáról. [XIII.] A Részeknek a királysághoz való visszacsatolásáról. [XIV.] A törvénytelenül elfoglalt birtokok visszaadásáról. [XV.] A törökök sarcolásairól. [XVI.] A törökkel való praktikálásról. [I.] Császár urunk ő fölsége, az mi kegyelmes fejedelmünk és koronás királyunk mi végre küldte legyen az commissarius urakat ű nagyságokat, kétség nélkül az nemes ország jól érti, tudni illik mivelhogy az Úr Isten az ő nagy kegyelmességéből az szent békességet megadta, akarván ű fölsége, az mi kegyelmes urunk az végzéshöz magát tartani, attyai jó szűből kívánja, hogy az ű fölsége hívei közt az háborúk leszállíttassanak, az sok kárvallások, ínségek és nyomorúságok, kikben voltak, elvétessenek, és mindenek ismég az csendes és bódog jó állapotra hozattassanak. Mely dolgoknak elrendelésében az Isten segítsége által véghöz való vitelébe ű nagyságok az commissarius urak édes hazájokhoz való szeretetekért tiszta szűből munkálkodnak, de merthogy ítílik azt, hogy azoknak nem kicsin része az nemes országon is áll, el is hitték, hogy ki-ki, mind mint ez hazának igaz fiai, a közönséges jóra és megmaradására nézvén, édes hazájoktul jóakaratjokat és segittségeket meg nem vonszák. Annakokáért az böcsületes uraknak és az nemes országnak követti által ide való gyülekezéseket, hogy ű nagyságokkal és ű kegyelmekvel együtt az közönséges megmaradásunkra nézendő dolgokról szólhassanak és végezhessenek, szeretettel kívánták. Kit, mivelhogy az Úr Isten ő szent fölsége megadott, nagy hálaadással veszik ő szent fölségétül; az böcsületes uraknak penig és az nemes országnak azonképen ide való fáradtságokat minden időbe meg igyekezik szolgálni, főképpen penig az ű kegyelmök illyen jó és dicséretes közönséges dolgokban való munkálkodásokat ű fölségé1607. ápr. 18. Kassa: HKA Anhang... i. h. Föl. 338—390. —■ A Bocskai Miklóshoz küldött követek utasítása, 1607. márc. 26., Kassa: OL Thurzó cs. Fasc. 4. N. 9; a követek zárójelentése, 1607. ápr. 7. vagy 8., Kassa: HKA Anhang... i. h. Föl. 354—359. — A rozgonyi tárgyalások iratai, 1607. ápr. 19.: HKA Anhang... i. h. Fok 392—395, 401—404, 418—419. 21 Thurzó Mátyás főhercegnek, 1607. ápr. 29., Árva: Történelmi Tár 1899. 289—290. old; Zárójelentése, 1607. máj. 9., Biccse: HKA Hofflnanz Ungarn Fasc. 94, Conv. Maius, Fol. 102—107. 22 Az iratok közreadásában a Magyar Országgyűlési Emlékek sorozat kiadási szabályzatát követtem: Századok 1974. 265—325. 1. 164