A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Mervó Zoltánné: Korszerű mezőgazdasági ismeretek oktatása a debreceni Tanítóképzőben a XIX. század második felében
való felkészülés messzemenően igénybe vette a hiányos előképzettséggel tanítóképzőbe kerülő növendéket s a mezőgazdaság tudományában való jártasság megszerzésére a jelöltnek kevés ideje maradt. Adalékok a néptanítók gazdasági továbbképzéséhez A reformkort követő évtizedekben egyre több nevelőt, írót, politikust fog- lakoztat az a gondolat, miképpen lehetne a parasztság elmaradottságán változtatni, értelmi, érzelmi és erkölcsi pallérozatlanságát megszüntetni? Az alapvető hibát az iskolarendszer célszerűtlenségében látják, mely csupán az írásolvasás alapelemeire, számolásra, katekizmusra tanítja a gyermekeket, de gyakorlati ismeretek nyújtását nélkülözi, mivel — megállapításuk szerint — erre a tanítók és a tankönyvek alkalmatlanok. Kívánatosnak tartják ennek érdekében vidéki iskolák részére a gyakorlati gazdasági ismeretek tanítására alkalmas, képanyaggal gazdagon ellátott olvasókönyvek szerkesztését, szükségesnek vélik a tanítók átképzését. Véleményük: „kell, hogy a vidéken az elemi tanító egy képzett okszerű gazda legyen...” Sajnálatos, hogy a problémák felvetésén túl gyakorlati megoldásokra nem került sor. Még 1864-ben is arról olvashatunk, hogy a termelési technika javításának, a gazdálkodás színvonala emelésének szükségességét a gyakorlati gazdák világosan látják, de legtöbb helyen nincs szakember, aki e téren segítséget adhatna. így látta ezt Thirring Károly is, a Moson megyei Zurányban birtokos gyakorlati gazda, aki állami feladatnak ítélte a tanítók gazdasági szakképzésének megszervezését. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület az eredménytelenségek láttán — végső kétségbeesésében — a hercegprímástól kért segítséget : „rendelje el a plébánosoknak, mint a helybeli iskolák igazgatóinak, hogy a tanítókat szorítsák rá a gyümölcsfanemesítés és a méhészkedés előmozdítására, a papneveldék és a tanítóképzők tantervébe pedig illesszék be a gazdasági ismeretek tanítását”. Megállapították ugyan, hogy a községi faiskolák rendszerint a tanítók kezelése alatt állnak, de minthogy szakismeretekkel nem bírnak, eredmény sem várható tőlük. Hideghéthy Antal, a XIX. sz. második felének kitűnő elméleti mezőgazdásza, a tájegységenként szervezendő földmíves iskolák feladatai közé sorolja a már állásban levő tanítók gyakorlati oktatását, mely szerinte néhány szünidő alatt eredményeket hozhat.40 Az 1868. évi népoktatási törvény előírásainak végrehajtása e téren sürgős intézkedést követelt. A községi elemi népiskolák kötelező tárgyai közé felvett természettan és természetrajz elemeinek oktatása is a tanítókra hárult. Feladatuk lett tehát, hogy a gyermekeket, kiknek szülei nagyobbrészt földmívelésből élnek, megtanítsák, hogyan bánjanak a földdel, mely megélhetésük anyagi hordozója.41 Az állam „a néptanítót választja a gazdasági okszerűség apostolának és általa vetteti a szükséges ismeretek arany magvait a nép közé” s ennek érdekében 1868 után szervezetten gondoskodik nyári gazdasági tanfolyam keretében szakoktatásukról. A néptanítók számára tartandó gazdasági tanfolyamok célja „nemcsak a néptanítók gazdasági ismereteit közvetlen gazdagítani és ezáltal úgy a köznép és növendékeik előtti tekintélyük emelésére, mint a jövedelmező gazdasági mellékfoglalkozásokra való 40 Az állásfoglalásokra lásd: A parasztság Magyarországon... i. m. I. 382, II. 500, 508, 510, 522. old. 41 Komoróczy: Agrárfelsőoktatás i. m. 25. old. és Magyar Törvénytár 1836—1868 Bp. 1896, 457. old. valamint A parasztság Magyarországon, i. m. 537. old. 104
