A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Mervó Zoltánné: Korszerű mezőgazdasági ismeretek oktatása a debreceni Tanítóképzőben a XIX. század második felében
A minisztérium méltányolta a felterjesztésben elmondottakat, figyelembe véve a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének hasonló állásfoglalását, mely szerint az egyházkerületnek, mint iskolafenntartónak nagy megerőltetésébe kerülne a közoktatási törvény gazdasági szakoktatási előírásainak teljesítése ha a korábbi feltételeket megvonnák. — Hozzájárult, hogy a gazdasági tanfolyam továbbra is fennmaradjon. A költségek csökkentése érdekében a tantárgyak összevonását javasolta s az évi költségeket 400 Ft összegben vállalta.37 A későbbiekben egyre inkább a mezőgazdasági szakoktatás gyakorlati oldala került előtérbe, részben tekintettel a tantárgyak összevonására és az élet által diktált követelményekre. A 80-as években a tanítók anyagi helyzetének romlása egyre inkább indokolta, hogy az illetményföldek jobb kihasználásával is tőkét kovácsoljanak maguknak. Ehhez pedig szükség volt a gyakorlati műveletek elsajátítására. A Tanítóképző Igazgatósága is hangot adott azon óhajának „hogy az oktatás inkább gyakorlati, mint elméleti irányú legyen, hogy a tanulók megfelelő gyakorlati útmutatásokat nyerjenek, melyek nélkül a tanításnak igaz becse és értéke nem lehet”.38 Az 1885-ben elfogadott óraterv szerint a téli félévben az I. évesek 2 órán selymészetet és méhészetet, a II. évesek 3 órában vegytant tanultak, a III. évesek 2 órán állattenyésztéssel, 3 órán növénytermeléssel, míg a IV. évesek 1 órán szőlészettel foglalkoztak. A nyári félévben a II. évesek 1 órát a borászat tanulmányozásával, 2 órát kertészeti foglalkozással töltöttek, a III. évesek 1—1 órában a növénytermelést és állattenyésztést gyakorolták. A Tanítóképző Intézet az óratervek elfogadásával egyidejűleg módszertani útmutatásokat is adott az oktatás tartalmi és gyakorlati megoldásaira, ily- módon is hangsúlyozva, hogy a növendékek gazdasági irányú képzésénél, a gazdasági tanintézettől csupán a szakmai irányítást várja. A két intézet között ennek ellenére jó kapcsolat alakult ki, mert mindkét tanári kar kötelességének tekintette a tanítójelöltek életpályájukra való széleskörű felkészítését. Sajnálatos, hogy a növendékek a szakoktatás jelentőségét nem ismerték fel. A gazdasági tárgyak tanulását „rájuk kényszerített, szükségtelen tehernek tartották”. A hallgatók az előadásokat kellő szorgalommal nem látogatták, s a vizsgákon készületlenséget tanúsítottak.39 A Tanítóképző Igazgatósága elismerte a panasz jogosságát. Kifejezésre juttatta, hogy a gazdasági tantárgyakat azonos értékűnek tartja a tanítóképzőben előadott más tantárgyakkal s a gazdasági tárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulót javító vizsgára utasítja. Ez a kényszerítő eszköz azonban, ha változtatott is valamit a tanulók szorgalmán, a kérdésről vallott felfogásukat nem befolyásolta. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a népoktatási törvénynek a tanító- képzősök gazdasági szakoktatására vonatkozó fejezete a Református Kollégium Tanítóképzőjében végrehajtásra került. A Gazdasági Tanintézet tanárkara a szakoktatásra alkalmasnak bizonyult, az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételeket mindkét intézmény biztosította. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy az intézetből kikerülő néptanítók — néhány kivételtől eltekintve — „nem lehettek az okszerű gazdálkodás tudományának apostolai.” A nevelői hivatásra 37 HBmL. VIII. 2/a. 3. 1886 okt. 5.-i jkv. No 98 és uo. VIII. 2/b. 11. 388/1887 ikt. sz. valamint 722/1887, 746/1887, 568/1887 számok. 38 HBmL. VIII. 2/b. 10. 180/1885 ikt. sz. 39 HBmL. VIII. 2/b. 13. 316/1894 és 345/1894 ikt. sz. 103
