A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)
Tanulmányok - Vaskó László: A debreceni tankerület vándoriskoláinak történetéhez (1945-1948)
ti hatóság is csak annyit írt elő, hogy „a vándoriskola munkatervének megállapításánál vegye figyelembe Tanfelügyelő úr az esetleg egymáshoz közeleső beiskolázatlan tanyai körzeteket is, ahol a vándortanítót a kitűzött szorgalmi idő keretében célszerűen foglalkoztatni lehet... A szorgalmi idő lehetőleg májusig tartson. A szűkített szorgalmi időre helyi tanmenetet kell készíteni, ami elsősorban a tanulók számához igazodjék. Ugyanis 25-30 tanuló esetében egy helyben folyamatosan, kisebb (8-15) tanulólétszám mellett pedig 2-2 hetenként váltakozva a körzet más-más pontjain, vagy esetleg a szomszédos körzetben tanítson a vándortanító. A közbeeső vasárnapokon tegyen ellenőrző látogatást első csoportbeli növendékeinél”.32 A tanyavilágban a tanító és növendéke között általában igen eredményes, bensőséges kapcsolat alakult ki. A legszükségesebb alapismeretek elsajátíttatásában mindenütt kellő eredményt mutattak fel a vándortanítók, akik reggeltől estig végezték áldásos tevékenységüket. A felügyeleti hatóság is annak a reménynek adott kifejezést, hogy „az előrehaladott idő ellenére is még mindig hatékonyán kapcsolódhatnak be új vándoriskoláink népi kultúránk szolgálatába".33 Ezek a vándoriskolák küldetést, „missziót" töltöttek be, ezért a felügyeleti hatóság az itt tanító pedagógusokat három évi vándortanítói működés után kívánságuknak megfelelően belterületi többtanerős iskolába kívánta alkalmazni. Ez önmagában nemes gesztus volt, de kevesek élhettek a lehetőséggel. A három év borzalmas hosszú időnek bizonyult. Az egyik körzeti iskolafelügyelő így írt a tanító helyzetéről. „A tanító helyzete egyenesen megrendítő és elszomorító. Mikor eljön az este, a tanító a két kecskelábú asztalt összetolja, egy fél zsákot szalmával megtömve párna gyanánt feje alá tesz s az asztaltetőn ruhástól feküdve, kis kopott, rövid téli kabátjával takarózva tölti el az éjszakát. Az elhagyott tanyavilágban rendes étkezéshez sem tud jutni, legtöbb esetben azon a kenyéren és száraz koszton él, amit Debrecenben lakó szegény özvegy édesanyjától hord ki vasárnaponként."34 A legtöbb vándortanító fiatalságát, sokszor egészségét is feláldozva - emberhez egyáltalán nem méltó körülmények és életlehetőségek között — hihetetlen erővel, akarással és önfeláldozással küzdött az elszórt tanyavilágban élő magyarság legelemibb kultúrájának megteremtéséért. Mi történt ezekkel a vándortanítókkal, hogyan alakult a későbbiekben életútjuk, munkájuk? Sajnos a levéltári források alapján nem minden esetben sikerült nyomon követni sorsukat. Legtöbbjük azonban belterületi többtanerős iskolához került, mások annyira megszokták, megszerették a tanyát, a tanyai népet, az ottani gyermekeket, hogy továbbra is kint maradtak, de már jóval korszerűbb tanyai körzeti iskolákban tanítva, míg megint mások általános iskolai diákotthonban nyertek beosztást. E nehézségek, problémák ellenére is megállapíthatjuk, hogy a szórvány- településeken nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is az egyetlen világító lámpást a vándortanítók, a vándoriskolák jelentették. Az 1947/48-as tanévben a vándoriskolák száma csökkent. Nem azért, mert nem volt rájuk szükség, hanem a kormányzat mind jobb feltételeket, körülményeket biztosított a tanyák és szórványtelepek gyermekeinek oktatására, nevelésére. A Val32 HBmL. XXIV. 501/a. 4722/1946. 33 Uo. 34 HBmL. XXIV. 503/a. 10-13/1947. 88
