A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)
Tanulmányok - Vaskó László: A debreceni tankerület vándoriskoláinak történetéhez (1945-1948)
birtokos közül csupán 3-at sikerült a tanfelügyelőnek kötelezni iskola felállítására, pedig 40-50 tanköteles gyermek is akadt egy-egy körzetben. Egyes föld- birtokosok máról-holnapra a legkíméletlenebb módon szélnek eresztették sok- gyermekes cselédeiket. Ha ez ellen netán valaki óvást emelt, az uraság arcátlanul odavetette: „Ugyan kérem, hol van az előírva, hogy én sokgyermekes cselédeket tartsak?”.2 Ez a „történelmi osztály" a nép előtt a fáklyahordozás misz- szióját felcserélte a legmerevebb elzárkózással. így a népoktatás fundamentális, jövőt építő nagy ügye megrekedt és elsorvadt a fellebbezések huzavonájában, időtlen labirintusában. Ha a 30 gyermek és a szükséges kellékek szerencsésen együtt is voltak, még mindig módjukban volt az „uraknak" fellebbezni: ürügy, indok akadt, no meg a fiskálisok is iparkodtak az uraságok érdekeit védelmezni. Jász-Nagykun—Szolnok megyében is hasonló állapotok uralkodtak, a tan- felügyelő véleménye szerint „mindenütt csak hűvös elutasítás vagy a jobbik esetben a legképtelenebb közöny"3. Így történhetett meg az a szégyenteljes eset, hogy - a Köznevelés szerint - az országban mindössze 21 ún. érdekeltségi népiskola létesült.4 5 Ezek a tényezők is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a tanfelügyelők - más lehetőségek híján - a sokkal gyengébb, színvonaltalanabb, alkalmi jellegű állami vándoriskolák megszervezéséhez folyamodtak. Az 1930-as évek második felében gyorsan terjedt a vándoriskolák szervezése, különösen azokban a megyékben, amelyek kiterjedt tanyavilággal rendelkeztek. így például a debreceni tankerületi főigazgatóság területén Szolnok és Szabolcs megyét említhetjük. Szabolcs megye tanfelügyelője igen nagy reményeket fűzött a vándoriskolák létrehozásához. Joggal írta 1937. április 8-i - a főispánhoz küldött - jelentésében, hogy „vármegyénkben az analfabétizmus terjedése gyökeresen meggátoltatik, az állástalan tanítók elhelyezésének súlyos problémája is könnyítve lesz."J Az 1937/38-as tanévben megkezdték a vándortanítók rendszeres alkalmazását. Nehéz helyzetüket a Néptanítók Lapja 1938-as évfolyamának egyik cikke az alábbiakban szemlélteti: „A tanév elejétől kezdve a Nyírségben és Jász- Kun-Szolnok vármegyében 35 vándortanító működik. Általában a tanyaház egyik szobájában van az iskola, alacsony, gyakran búbos kemencés szoba, gyér világítással. Bútorzatuk kecskelábú asztal, deszkapadokkal. 10-30 gyermek tanul egy iskolaszobában. A tanítónak gyakran külön szobája sincs. Van ahol a tanteremben alszik, máshol a tanyásgazda hívta meg magához. A tanítók élelmezése is keserves, maga főz, vagy hideget eszik, némely helyen a tanyai asz- szonyok főzik meg ebédjét. A tanyai nép szereti a tanítót, az iskolát. Az iskolai mulasztások minimálisak. A tanítók nemcsak hétköznap, hanem vasárnap késő este is dolgoznak. Együtt vannak a tanyakörzet népével. Egyenként is, meg népművelő előadások keretében is tanítják, lelkét nemesítik, művelik". 1940-ben, amikor legtöbb volt a vándortanítók száma, Szabolcsban akkor is csak 18 tanító nyert ilymódon állást. Az általuk oktatott gyermekek száma 1080 fő volt, de még mindig voltak körzetek, ahová ez az oktatási forma sem 2 Köznevelés 1946. május 15. 8. lap. 3 Uo. 4 Uo.: 1947. febr. 1. 33. lap. 5 SzSzmL. IV. Б. 403. III/21. 1937. tanf. jel. 82
