A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban
amely világosan mutatja, hogy Debrecen egész népét nem képviselte a tanács, hogy a város jelentékenynek tűnő rétege elégedetlen volt a vezetők tevékenységével.1!) Erre a robbanásra éppen a királyi diploma megszerzésének esztendejében került sor. Lipót kiváltságlevele - mint láttuk - 1693. április 11-én kelt. Ösz- szel, szeptember végén tatár csapatok közeledéséről érkezett hír Debrecenbe s a tanács elrendelte, hogy mindenki hagyja el a várost. A rendelettel azonban sokan nem érthettek egyet s október 9-én zendülés robbant ki, amely október 16-án - amikor biztos volt a tatárok közeledése és a tanács sürgette a kiürítést - megismétlődött. Az elégedetlenek nemcsak lázítottak a tanács és a kiürítés ellen, de fegyvert is fogtak. A kapuknál akadályozták a menekülést, a tanács tagjait és a bírót halálra keresték, majd az itthon maradottak közül bírót - Nagy Lőrinc személyében - és tanácsost választottak. Arra, hogy mennyien maradtak a városban, a közel két éven át tartó vizsgálat, a jegyzőkönyvi bejegyzések sem adnak felvilágosítást. Csupán az derül ki, hogy a fő szervező Varga Dávid és Szemere János volt, s rajtuk kívül még számosán lehettek Debrecenben, akik aztán a város kapuin kívül ajándékokkal fogadták a tatárokat. A küldöttek az ellenséggel szótértettek; vállalták, hogy megfizetik a sarcot, ha nem vonulnak be a katonák a városba. Ezután feltörték a boltokat, az elmenekültek házait - valószínű elsősorban, vagy kizárólag a vezetőkét - kifizették a sarcot. A tatárok elvonultak, a város megmenekült. Ezután tértek haza a menekültek, s már november végén megkezdődött a zendülők felelősségre vonása, amely 1695 tavaszán fejeződött be. Egyébként Varga Dávid, Szemere János, Csapó Nagy Mihály és Oláh Mihály ellen az is vádpont, hogy a „köznép közzé elegyítette magát". A tanács által kiküldött vizsgálóbizottság tagjai: Takács István főbíró, Ajtai András és Komáromy Csipkés (11.) György tanácsnokok.20 Hogy ezek a zendülők kuruc-érzelműek, Thökölyánusok lettek volna, arra ezidőszerint bizonyítékunk nincs, de ilyen jellegű ellentétnek is kellett lennie a városban, ugyanis alig lehet véletlen, hogy a Debrecenben élő volt Thököly tisztet, Mónay Pált a vizsgálat utolsó szakaszában egy Nagy János nevű polgár „kis Thökölynek" nevezi és feljelenti a tanácsnál, sőt Mónay kilétéről jelentést tesz a németeknek is.21 Természetesen a következő esztendők sem problémamentesek a debreceni vezetők és Debrecen népe számára. Mint láttuk, az 1693. évi királyi diploma alapján a város követei országgyűlésen nem vehettek részt, ez azonban nem okozott volna gondot, hiszen Lipót 1687 után nem tartott országgyűlést. Viszont fölöttes bírósági fórumuk, a tárnoki szék sem iktatta még őket a joghatósága alá tartozó szabad királyi városok közé. Ezért Debrecen vezetői arra törekedtek, hogy a következő tárnok széki ülésre meghívást és ott beiktatást nyerjenek. Miként a királyi kiváltság megszerzésére irányuló törekvésük, úgy ez is sikerrel járt. Debrecen követei - ezúttal is Komáromy Csipkés (II) György és Pósalaky János - késve ugyan a rossz időjárás miatt, de még idejében megérkeztek Pozsonyba, az 1695. január 26-án kezdődő tárnok széki ülésre. Ahogyan ezt Debrecen követei - általában a követek - szokták, ezúttal sem érkeztek üres kézzel. Gróf Erdődy György tárnokmesternek egy „bársonynyal borított" aranyos kardot, egy kosárszerűen arannyal-ezüsttel vékonyan kifont mosdóedényt, tele citrommal, naranccsal, helyettesének pedig egy díszes, fedeles poharat vittek ajándékba. A siker nem marodt el: a beiktatás után 10
