A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
közvetlenül Erdélyben élvezték az országrendiség jogát. Ezek közé tartozott az 1693-ban sz. kir. városi rangra emelt Debrecen is. Valójában a XVII-XVIII. század fordulóján alakult ki a királyi biztosi intézmény, mint a városok felügyeletének királyi szervezete. 1691 óta, mint Csizmadia jellemzően megállapította, az 1690-ben kiadott rendelet után vált szinte állandóvá elsősorban a tisztújítások ürügyén.21 De az intézmény létrehozásának messzebbnéző célzata is volt, nevezetesen a különböző szervezeti formák szerint élő városok politikai arculatának, közigazgatási formáinak, kormányzási módszerének egységesítése. Éppen ezért, mert a királyi biztosok a városok életének addig érinthetetlen kérdéseit is feszegették, a városok szinte törvényszerűen kerültek szembe a kinevezett személyekkel. Az autonóm városi jogélet a szabad királyi városokban szinte természetes ellenteleit ismerte tel a királyi biztosokban, akik a városok jogait csorbítani igyekeznek, választási szabadságuk korlátlanságát gátak közé szorítják, beleszólnak egyházpolitikai ügyeikbe, vagyoni gazdálkodásukba, tehát mindazokat a tevékenységi területeket igyekeznek vizsgálat tárgyává tenni, amelyek korábban a városok szuverén jogkörébe tartoztak.22 A XVIII. századba forduló korszak tehát egy új szervezettel, a királyi biztossággal kezdődött az államigazgatás területén. Ennek a szervezetnek folyamatos megerősödése jellemezte a XVIII. századót, majd állandósulása a reformkor várospolitikáját. Nem véletlen, hogy az önkormányzatok a reformkorban egyre élesebb hangon követelték a királyi biztosok visszahívását, majd az intézmény teljes megszüntetését.23 Kállay István állapította meg, hogy „az állami várospolitika a városok fejlesztésében két célt követhetett: anyagi, pénzügyi előnyöket húzhatott belőle, vagy politikai bázist teremthetett saját kormánypolitikai rendszere számára".24 Ez az ok vezette az uralkodót, amikor a városi tisztújítások ellenőrzését közvetett módon már 1727-től a kancellária hatáskörébe utalta éppen a királyi biztosok révén.23 Ilyen módon vált a vagyonkezelés vizsgálata a választások irányításával megbízott királyi biztosok kezében állampolitikai leiadattá és oldódott fel a többszörös belső ellentmondás az államigazgatás központi szervei, a helytartótanács és a magyar kamara között. 1740. előtt a magyar és szepesi kamara, valamint a budai kamarai igazgatóság között fennálló hatásköri tisztázatlanság zavarólag hatott a szabad királyi városok ellenőrzésére. Lassanként mégis a magyar kamara főhatósági tevékenysége és irányítása került előtérbe a városok fölött. A tisztázódást segítette elő a kancellária 1733. március 20-án kiadott rendelkezése, előírva, hogy a politikai-kormányzási ügyekben a helytartótanács, a gazdasági ügyekben pedig a magyar - és nem a szepesi - kamara illetékes a városok ügyeinek felülvizsgálatára. Ennek a feladatkörnek ellátására alakult meg a magyar kamarán belül az ún. „városi bizottság", amely 1733-1773 között működött. De magának a bizottságnak illetékességéről szóló rendelkezés sajátos ellentmondást hordozott, mert a szepesi kamara - más néven: kamarai igazgatóság - területén fekvő városokat a közvetlen ellenőrzés alól kivonta.26 Mindezekből a tisztázatlanságokból a városok irányításában olyan zavarok keletkeztek, amelyek károsan hatottak a polgárság, a közületi vagyonkezelés biztonságára. A városok ugyanis továbbra is jelentést tartoztak tenni a magyar kamarának, sokáig a szepesi kamara útján, a kancelláriának és a helytartótanácsnak, amelyeknek mindegyike foglalkozni óhajtott egy-egy kérdéssel, és maguk előtt is ismeretlen volt, vajon szorosan mely kérdések tartoznak 64
