A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig
hajtását a városokban, gátolja meg a tisztviselők anyagi természetű visszaéléseit. Egyéb kérdések megoldására nem volt felhatalmazása.14 Az a körülmény, hogy a szabad királyi városokban a megválasztott bírót, tisztségének megerősítése céljából, a királynak már a XIII-XIV. században jelenteni kellett,10 csak formális jelentőségű volt. Ugyancsak hatástalan maradt a városok jogrendjére a főkapitányságok szervezése a XVII. század közepén.16 Az állami ellenőrzések hatékonyságának fokozására, a városi önkormányzat és az államhatalom érdekeinek összhangba hozatalára rendszeresítették a városok felett álló királyi biztosi intézményt, sokkal messzebbmenő célzattal, mint ahogyan ezt eddig feltételezték. A királyi biztosok a városokban sohasem csak a megfigyelő szerepét játszották, hanem több kérdésre kitérő utasításokat kaptak, melyeknek tartalma a városi önkormányzat politikai-pénzügyi vizsgálatát, végsősoron a városi hatalom korlátozását foglalta magában. A szabad királyi városok adózási tekintetben az állammal szemben kedvezőbb helyzetben éltek, mint a megyék. A királyi cenzust maguk hajtván be, nem voltak kitéve a dikátorok zaklatásainak. Adózásuk menetébe sem az 1528-ban felállított magyar (pozsonyi), sem az 1567-től működő szepesi (kassai) kamara nem szólt bele.17 Még kevésbé ellenőrizhették a városi számadásokat a XVII. század vége előtt, tartalmilag nem vizsgálhatták a kiadások indokoltságát, vagy a bevételek forrásait. A kiadások jogcímét a főbíró, esetleg maga a szenátus állapította meg, s a felhasználás indokoltságát idegen hatóságok nem vitathatták. De mindezek ellenére már a XVII. század elején történtek kísérletek a pénzgazdálkodás állami ellenőrzésére, ezzel egyidejűleg a politikai befolyás érvényesítésére. 1613. augusztus 17-én II. Mátyás királyi biztosságot küldött ki Pethe Lászlónak, a magyar kamara elnökének vezetése alatt a sz. kir. városokhoz, azzal a céllal, hogy próbálja számbavenni a városok jövedelmeit, az adózás módját, a királyi kisebb haszonvételek jogának érvényesítését, a katonai beszállásolás lehetőségeit, a vezetőség rokonsági kapcsolatainak mértékét, a tűzrendészetet, a céhek helyzetét stb. E biztosság működése azonban csakis a számbavételig terjedt, az ellenőrzés nem vizsgálat jellegű volt, s ha a jelentések alapján intézkedések születtek, azok mélyreható változást nem vontak maguk után.18 Nagyobb horderejű intézkedések csak I. Lipót uralkodása idején születtek, amikor - főként az ország északkeleti részén — az ellenreformáció brutálisabb módszerei kezdtek érvényesülni, a császári katonaság jogtalan intézkedései („vésztörvényszékek") pedig napirenden voltak. Lipót 1674-ben elrendelte, hogy a királyi városokban a szenátus tagjainak fele katolikus személy legyen, s ha ilyenek a városban nem élnek, a hiányzókat a vidéki nemesek köréből kell pótolni.19 Az 1690. december 15-én kiadott királyi rendelet előírta, hogy a magyar kamara 1691-től kezdve „minden városi tisztújításra a magyar kancellárián kiadott rendelettel királyi biztost küldjön ki, aki a király nevében a tisztújítást vezesse és a királyi ellenőrzésnek eleget tegyen.".20 Ettől az időtől számíthatjuk a szabad királyi városokban a királyi biztosok folyamatos, bár nem állandó jelenlétét. A XVIII. században a szabad királyi városok ellenőrzése egyre tervszerűbbé és céltudatosabbá vált. Az erdélyi fejedelemség megszűntével a Habsburg királyok hatásköre alá kerültek mindazok a városok, amelyek korábban 63
