A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Mervó Zoltánné: A leányok iskolai oktatása Debrecenben a polgári forradalom előtt

mert az idei elmulasztása nem is kicsiny delectus ő kigyelmekben".4 Ha tehát a határozat az adott évben felmerült mulasztásról beszél, akkor azt megelőzően tanításnak folynia kellett, s az egyházközségnek erre a mulasztására figyel fel a város december 12-i intelmében.

Az iskolák szervezésében, anyagi támogatásában az egyház és városi hatóságok együttműködtek, kölcsönösen kiegészítették egymást. Kifejeződik ez a városi tanács által 1708. május 12-én kiadott statútumból, mely a 13 fővel működő leánytanítókat egységes szervezetbe kapcsolja miután „ . . . városunkban a leánygyermekeknek az isteni tudományban és jó erkölcsökben, scholai formában való tanítása felállittatván . . . utcánként a leányi scholák megszaporodtak és megterheltettek pálmafa módjára nevekedtenek volna . .. illendőnek és szükségesnek ítéljük a leány gyermekeknek tanítóit egy társaságba és jó rendbe vennünk s állítanunk és mind mostaniak, mind következendők között megtartásra s elkövetésre való bizonyos »Regulákat« . . . eleikbe írnunk."5

A „Regula" 21 pontban foglalja össze a tanítók előtt felvetődő követelményeket, szabályozza az egymással való kapcsolattartást, s a tanításban szorgalmas munkát kíván tőlük. Megállapítja illetményüket is: „1 leánygyermektül 2 forint 50 pénz, egy szekér fa, 1 véka búza, vagy ahelyett 50 pénz, akik szegények, azoktul kevesebbel is megelégedjenek, hogy az ilyeneknek fogyatkozott állapotjuk miatt a leánygyermekek tanítása meg ne csökkenjék és fogyatkozzék, sőtt ha abban az utcában, melyben tanítanak, olyan igen szegények találtatnak, akik teljességgel nem fizethetnének és gyermekeiket tanítani kívánják, az olyanokat is felvállalják ... az ilyenek körül való fáradságukért a nemes magistratus jóakaratját várják." Ennek a szabályozásnak alapvető ellentmondása volt, hogy a követelményeket szigoráén megszabta, a munka anyagi honorálását illetően viszont jóformán csak a szülők jóakaratára hagyatkozott, a város maga a terhekben nem, vagy csak kis mértékben vállalt részt. Ennek a belső ellentmondásnak káros következményei a későbbiek folyamán erőteljesen és visszahúzóan érvényesültek.

A tanács előírta azt is, hogy tanítói lakról és tanításra alkalmas helyről „utcabeli esküdt uraimék az utca kapitányainak és az utcabelieknek egyező értelmekből illendő és alkalmatos helyet rendelni igyekezzenek". A Tanítói Társaság tagjaitól ugyanakkor elvárja, hogy „ameddig ezen hivatalokat gyakorolják, egyéb kereskedésbe magokat ne elegyítsék", különben „a városbeli közönséges és rendes fizetéstől és szolgálattól mentesítetnek". Mint a későbbiekben látni fogjuk, a tanítói munka nem biztosította mindig a megélhetést s ha a város utasítása szerint csak „hivataloknak" kívántak eleget tenni, gyakran vállal- niok kellett a nélkülözést is. A „Regula" védi a társaság tagjait, biztosítva, hogy „A társaságon kívül másnak leányok tanítására magát adni nem engedtetik". Ezzel az oktatást mintegy céhszervezetként kívánta összetartani, hasonlóan más szellemi munkát végzőkhöz, például a chirurgusokhoz. A leányiskolái törvény kiadásakor s ezzel a szervezet első ülésén a tagok között találjuk Szatmári Ferenc, Verebélyi István, Váczi János, Dobszai Pál István, Bakó György, Török István tanítókat, Bíró Jánosné, Szabó Mihályné, Nagy Jánosné, Kun Kata, László Kata, Szilágyi Jánosné és Tóth Sámuelné asszonyokat, kik közül Verebélyi István még abban az évben meghalt, majd 1709-ben Dobszai István, Nagy Jánosné, Kun Kata és László Kata „pestis miatt vevének búcsút e világiul".0

1708-1720 között a leányiskolák száma 9-13 között váltakozik, majd ettől kezdve rendszeresen 10 leánytanítóról adnak számot az iratok. A Tanítói

28