A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Bényei Miklós: Debrecen reformkori művelődéstörténetének néhány kérdése
középfokú oktatását ezen kívül a tanácsi felügyelet alatt álló magánintézetek - 1846-ban öt - vállalták.27 Összességében kedvező képet nyerünk a reformkori Debrecen lakosságának iskolázottságáról. Az alap- és szakműveltség átlagos színvonala viszonylag magas. Az írni-olvasni tudás, az alapvető nyelvtani, számtani, földrajzi és természetrajzi tudnivalók ismerete általános. Természetesen látnunk kell azt is, hogy a cívisek nagy többsége, a napszámos tömegek, az iparossegédek, az utcai árusok, a gazdaasszonyok stb. számára ez egyúttal a kulturális plafont jelentette. A magasabb műveltséget befogadó és hordozó, közvetítő és formáló, esetleg új értékekkel gazdagító közeg, az ún. művelt közönség ennél lényegesebb szűkebb körű. Az értelmiségieket, a hivatalnokokat, az írnokokat, a katonatiszteket, a városi kormányzat vezető embereit, a beköltözött birtokos nemesség és a polgárság - kereskedők, iparosok, gazdálkodók - műveltebb tagjait, az említett társadalmi rétegekbe tartozó asszonyok és lányok néhány képviselőjét, s végül a Kollégium akadémiai tagozatának aktívabb hallgatóit és a két gimnázium felső - V. és VI. - évfolyamainak egypár diákját sorolhatjuk ide.28 A rendelkezésünkre álló adatok alapján megkísérelhetjük e csoport nagyságának a meghatározását is. Korszakunkban a debreceni református egyház alkalmazásában egy szuperintendens, négy lelkipásztor, két-három segédlelkész, 1831-ig 9, aztán 10, 1844-től pedig 11 kollégiumi professzor, 10 utcai elemi iskolai tanító és 2 kántor állt.29 Nehéz megállapítani, mennyi lehetett az egyház és a Kollégium tisztviselőinek (pénztárnok, számvevő stb.) a száma, mert a forrásokból az derül ki, hogy ezek egy része - például az egyházkerületi főjegyző, a főiskolai ügyész - csak a mai értelemben vett másodállásban végezte a feladatát.30 A teljes állásúak aligha voltak többen, mint négyen-öten. A római katolikusok egyházi szolgálatát a mindenkori prépost-plébános és káplánja látta el.31 A piarista szerzetes-tanárok száma 7, később 8 fő.32 Egy-egy kisdedóvó irányította az 1844-ben megnyitott óvodákat.33 Néhány magán- és házitanító, valamint zeneoktató is élt itt, összesen alig lehettek tízen.34 Általában 25-30 ügyvéd, 4-5 mérnök,35 8-9 orvos, 7-8 sebész, 6-7 gyógyszerész és egy állatorvos dolgozott a városban.36 Számításba kell vennünk még 5-10 ügyvédgyakornokot, gyógyszerészsegédet stb. is.37 Az értelmiségiek összlétszáma tehát az 1830-as években kb. 100-110, az 1840-es évek derekán pedig 120-130.38 Az állami hivatalok vezető tisztségviselői a következők voltak: a királyi biztos,39 a főbiztos és helyettese a Kerületi Tartományi Biztosságon,40 egy elnök és hat ülnök a Tiszántúli Kerületi Táblánál,41 egy elnök az 1841-ben alakult váltótörvény széken,42 a kincstári dohánybeváltó igazgatója, a kerületi harmincad hivatal és a királyi sóhivatal tisztjei.43 Nincsenek pontos információink a hadbiztosság és az itt állomásozó katonai alakulatok44 tisztjeiről, lelkészeiről, orvosairól; számuk 25-30 fő - túlnyomórészt osztrákok45 - lehetett. A Vay-féle salétromfőző irodai személyzetének összetétele 1810-ből ismert, feltehetően később sem változott sokat. Ekkor a főfelügyelőn kívül két kerületi felügyelő, egy pénztárnok, egy irodatiszt, egy polgári és egy katonai ellenőr, valamint meghatározatlan számú írnok kapott munkát az üzemben.46 Debrecenben székelt Vay Ábrahám gróf uradalmának jószágigazgatója is.47 Az 1846-ban alapított takarékpénztár egy pénztárnokot és egy könyvelőt foglalkoztatott.48 Balla Károly 1843-ban hozta létre a Tudakozó Intézetet, s ő szerkesztette a Debre- czen-Nagyváradi Értesítőt; két-három beosztottja nyilván volt neki is.49 Becsléseink szerint mintegy 35-40 írnok, jegyző, ellenőr, áruvizsgáló stb. dolgozott 194
