A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején

tanácsától a Hortobágynál történő téli legeltetésre, amit némelykor megengedtek, máskor pedig fizetésért sem bocsátották őket legelőikre. A XVIII. század első negyedétől kezdve egészen a XIX. század végéig erdélyi purzsás juhászokkal találkozunk a Hortobágyon, akik juhaikat Kolozs megyéből, Délbiharból telelésre debreceni földre hajtották. Szeptemberben érkeztek, a legelőt októberben elfoglalták, s rendszerint tavaszig, Gergely napig maradtak, s különösen a város hortobágyi legelőinek ohati részét kedvelték. A téli legelőért bért fizettek a városnak, de miután a nagyjószág legelőin tartózkodtak, a pásztorok gyakran panaszkodtak, hogy építményeiket, s a kutakat tönkretették, az elhullott juhokat maguk után a tavaszi legelőn hagyták, így a Tanács őket a téli legeltetéstől eltiltotta. Gyakran megtörtént, hogy áradások miatt kora tavasszal a legelőt el nem hagyhatták, s így az elletés is itt történt meg. Kétségtelen, hogy az erdélyi purzsások, vándorló román pásztorok hatása mai napig kimutatható. A passzív takarmányozásnak egy tipikus példája a téli legeltetés, s a vándorlás, mind a mellett, hogy gazdasági jelentősége nem lebecsülhető, nagy szerepet játszott kulturális javak közvetítésében is.138

Debrecen Város Tanácsa a nagyarányú juhtartásra tekintettel 1786-ban úgy intézkedett, hogy a juhjárásokat a Hortobágyon innen jelöli ki, s 12 nyájnál több ne legyen. Hat nyáj a mátai út és a Karácsony foka között, a másik hat pedig a mátai úttól délre, Angyalházáig húzódó területen kap helyet, s megengedte a juhászoknak, hogy juhkosarakat szabadon csinálhassanak. Ugyanakkor a fejős juhok a város körüli legelőkön kaptak helyet.139 1803-tól pedig lehetőséget biztosított a Tanács arra, hogy a juhtartók nagy havazáskor, vagy ha szárazság miatt a juhok a nyomáson meg nem élhettek, a tilalmasba a béres és ház után való földekre mehessenek.

A hortobágyi legelőn minden esetben nagyon tiltották, hogy a juhok a Hortobágyon túl menjenek,140 s aki a tilalmat áthágta, vagy idegen jószágot fogadott a nyáj közé, a gazdát 50 Ft pénzbírsággal, a cselédet, juhászt 50 pálcával büntette.141 Külön engedéllyel viszont 1795-ben megengedte a tanács, hogy a nyájbeli juhokat a szárazság elől a szállások közé hajtsák, s az Elepen, Kö- sélyszegben, Alomzúgban, vagy a Mike laposán biztosítottak helyet.142 Ennek ellenére megtörtént, hogy a juhászok a város Szettyényes oldalon levő legelőjét és Porosháti kaszálóját egészen elgázoltatták, és hasznavehetetlenné tették.143 Nem egyszer peres eljárás során tisztázták a Hortobágyon túlhajtott juhászok által okozott károkat. 1819-ben nyolc nyájjuhászt vontak kereset alá.144 Némelyek azért, mert mások is átmentek, mások azért, mert a Hortobágyon innen legelőt nem találtak. Pákozdi János vallomásában előadja, hogy: „Lőrincz nap után két héttel hajtottam által a juhot a Hortobágyon, mivel már akkor Tar Ferenc, Szekeres András és Harangi István a nyájokat által verték volt, azonban a Hortobágyon innen semmi mező nem volt". A gazdákat ismét pénzbüntetéssel, a juhászokat, Pákozdi, Cziráki, Tóth András, Harangi és Tar Ferenc juhászokat, hogy engedelmességre szoktatodjanak, fejenként 50, Nagy Péter, Moritz János és Szabó József juhászokat 40, Oláh János és Major István bojtárokat pedig fejenként 30 pálcára ítélték. 1828-ban a meglevő nyolc juhnyájat hatra redukálták, mert a tanács véleménye szerint a 12 000 juh nyugodtan megfér hat nyájban.145

Nehézményezte a Városi Tanács azt is, hogy némely gazdák bár az összeíráskor egyetlen juhot sem íratnak fel, mégis nyaranta sokan tartanak juhokat, sőt némelyek nyáron idegen juhokat is befogadnak és a város mezején legeltetik.146 1822-ben az újvárosi Semsey família emelt panaszt,147 hogy némely deb180