A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején
lehetővé tették a gazdáknak, hogy marháikat a tulajdon földjükön legeltessék, de kötelesek a másoknak okozandó kárt megtéríteni.55 Ugyanez a probléma jelentkezett a juhnyájaknál is, ezért a büntetések ellenére gyakorta a gulyajáró töldekre hajtották, jóllehet „a juhnak a szarvas- marha járásán legelni káros a szarvasmarhákra nézve". Míg egyik évben a szárazság, másik évben az áradás okozott gondot a legeltetésben, mint az 1845-ös évben is.50 „az idei tavaszi 's huzamosabb ideig tartott áradás miatt a' Hortobágy melylékén különösen a gulyabeli marhák legelője annyira megcsökkent, hogy azoknak állapotja különösen, ha mint a hír terjed már a Tiszai felsőbb vidékeken az újabb áradás mutatkozván az ide is elérkezik, veszélyeztetve leend". Egy-egy áradás után a gulya csak az apadásokon tengődik, vagy erdei legeltetésre kapnak engedélyt a pásztorok. A szarvasmarhák kihajtását általában április 10-re engedélyezték, míg a beszorulás idejét november 25-ében állapították meg, de ha jó volt az idő, vagy a legelő is engedte, tovább maradhatott, míg havat hozott haza a hátán. " Az 1800-as évek elejétől már külön jelentések számolnak be az ökörcsordáról, borjúcsordáról, tehén és heverő csorda, vagy gulya is előfordul.:,s Gyakori intézkedés történik a jármos ökrök és ökörtinók városi csordából külső legelőre történő hajtására, de szabályozta a Tanács azt is, hogy 24 db ökörnél többet senki a hortobágyi ökörcsordán tartani ne merészeljen, különben a számon felül levő ökröket a pásztorok kötelesek lesznek kiverni.59 A Városi Tanács erélyes intézkedéseket tett a tilalmas legeltetésre vonatkozóan.60 Az ohati pusztán levő gulyák mellé strázsákat rendelt, mivel az ellenőrzések, felszólalások során igen sok idegen jószágot is találtak, de a „kirendelt strázsák kirendeltetések czéljából annyira eltávoztak, hogy a' mint a' Hortobágyi Arendátorné elő adta, az idegen marháknak darabját 12 W krajt- zárért a' Gulya közzé bébotsátották”.61 A szállások között legeltetés egyébként a vetések között okozott károk miatt jelentett nagy gondot, a béres (kincstártól bérelt) és házután való földeken (Debrecen város elidegeníthetetlen tulajdona) legeltetett marhákkal együtt, amelyeknek tartása csak Szt. György napig volt engedélyezett a szállások között.62 Előfordult gyakran, hogy sokan a tengeri földjüket felszántották, s marháikat a takarás, vagy egyéb munkák idején a más földjein járatták, legeltették még a gulyák széjjel- verése előtt, legelőbért nem fizetnek, de annál több kárt okoznak. Egyébként is Mindszentig tilalmas volt a jószág tanyák közé hajtása.63 1818-ban olyan intézkedés történt, hogy a gulyákat Mindszentig széjjelverni sem volt szabad, sőt aki erővel elhajtotta jószágát, azonnal jelenteni kellett. A nagyarányú legelőbér hátralék beszedése érdekében a pásztorok azt a megbízatást kapták, hogy aki az elmúlt évről legelőbérrel tartozik, annak jószágát maguk elé ne fogadják.64 Ez a jelenség évről évre ismétlődik, mivel a kihajtás ideje után gyakran sokan a tanyák, vagy cserekaszálók között hagyják jószágaikat, mások pedig idő előtt haza hajtják, ami sok kártétel s ebből származó vita eredője. Ezért találkozunk a jegyzőkönyvekben évről évre ismétlődő rendeletekkel, határozatokkal, amelyek a tanyák, béres, nyilas, kaszáló földek vagy erdei területeken történő legeltetésre vonatkozóan tartalmaz tiltásokat. A szélsőséges hortobágyi időjárás több év tapasztalata alapján is kiszámíthatatlannak bizonyult. Egyik évben a szárazság, másik évben az árvíz jelentette a legelő használhatóságának akadályát. Ilyen esetekben történt meg gyakran, hogy a tanács engedélyezte az egyébként nagyon tiltott erdei legeltetést. 1790-ben a Nádi gulyája nem élhetett kijelölt járásán, vize sem volt, s 171
